Filmvilág

Magyar Műhely

Beszélgetés Czabán Györggyel

Videórégészet, avagy az utolsó pillanat

A videóra készült filmek mielőbbi digitalizálása nélkül a mozgókép történetének egy szakasza nyomtalanul el fog tűnni.

Czabán György, a Magyar Független Film és Videó Szövetség elnöke szerint világjelenség a technikailag már meghaladott, de még elérhető kép és film matériák digitalizálása. Az utolsó pillanatban történő mentésről van szó, hiszen bizonyos fajta videókazettákhoz már alig találni lejátszási lehetőséget. Technikailag egyre nehezebben hozzáférhető anyagról van szó, amely egyben kulturális és társadalomtörténeti forrás.

A múlt század első felében még drága és bonyolult volt képeket készíteni. Aztán megjelentek a lakossági használatra optimalizált technológiák, a Leica formátumú fotó, és a keskenyfilm. Ezek, ha nem vesztek el, és megfelelően tárolták, akkor ma is használhatóak, bár nyilván ezeket is restaurálni kell. A nyolcvanas években elterjedt a videó, a kétezres években pedig az analóg fotót váltotta le digitális fényképezés. Ezek a képek tűnnek el mostanra. Ez érvényes a professzionális tartalom előállítók, a televíziók, és a privát szféra alkotásaira is.

Mit jelent ez a „leletmentés” a gyakorlatban? Kik végzik a digitalizálást? Független műhelyek, szakmai szervezetek, vagy van, ahol állami aktorok?

Mindenkinek illene. Vannak állami szereplők és a televíziók, vannak alapítványok, egyesületek, a civilek otthon próbálkoznak, és megjelentek cégek, akik piaci alapokon működnek. A megmentendő anyagokhoz képest ez nagyon kevés, mivel ez a folyamat pénz, technológia, és munkaigényes.

Általában milyen szerverekre, vagy hová történik a mentés? Ki tudja biztosítani a meta-adatokat, a készítés helyét, idejét, vagy azt, hogy egyáltalán mit látunk a filmen?

Mindenki a maga lehetőségei szerint ment, de mint tudjuk, ami nincs meg három helyen – az nincs is. Azaz, a mai mentések is múlandó dolgok. A feldolgozásra, tematizálásra, kereshetővé, kutathatóvá tételre még kevesebb energia és motiváció van. Kérdés, hogy mi a cél, mi az output? A nehézségekkel együtt komoly mozgás van a világban, honlapok tucatjai elérhetőek, ahol különféle bontásban és feldolgozottsági szinten, de egyre több mozgókép elérhető!

Tud-e említeni olyan – akár a hazai, akár a nemzetközi gyakorlatban felbukkant kincset, ami revelációnak számít?

Folyamatosan kerülnek elő izgalmas anyagok, és ez egy dinamikus folyamat, ami csak most kezdődik. A technológia rohamosan fejlődik, olyan dolgokat is képes jó minőségben láthatóvá tenni, ami nem is volt az, illetve az idő sok mindent bevon patinával. Egy száz évvel ezelőtti felvétel 4K-ban önmagában is lenyűgöző!

Kincsekből pedig sok van. Mint magánművész én is dolgozom a családunk vizuális emlékezetének felépítésén. Anyám 90. születésnapjára készítettem egy könyvet, ami a fellelhető fotókból építkezik, és föltehetően az unokáim is látni fogják. És hány ilyen anyag rejtőzködhet a fiókok mélyén?

Ezek az anyagok forrás értékűek, de csak kutatók számára elérhetőek, vagy közkinccsé válnak, mint például a Fortepan?

A történelem, a kulturális és a vizuális antropológia, az emlékezetpolitika, a művészet- és a dizájntörténet lubickolhat a feldolgozott anyagokban. A privát anyagok nagyobb része azonban elvész. A Fortepan vagy a Hórusz Archívum fontos munkát végez, de nincs elég energiája a képeket restaurálni, és feldolgozni. A hozzáférés szempontjából kérdésesek a jogok is. Ha egy raktárból előkerül egy keskenyfilm, egy BETA kazetta, vagy kétszáz negatív egy hagyatékból, akkor azt közzé lehet tenni? Ezekhez vélhetően nincsenek szerződések, nem tisztázhatók a szerzői jogok, és ez gyakran lehetetlenné teszi a publikációt.

A közgyűjteményekben van-e mód ezeknek a videófilmeknek, vagy Super-8-as filmeknek a gyűjtésére katalogizálására?

Kérdés, ki tud megfelelni a közgyűjteményiség feltételeinek, és ezeket hogyan lehet finanszírozni. Ha ez megvan, akkor a videókkal egyszerűbb a helyzet, mert másolhatóak, de a filmszalagokból gyakran csak egy van, és nem szívesen adják oda a tulajdonosaik. A Magyar Független Film és Videó Szövetség is próbálja az archívumát digitalizálni, de erre kevés a forrása, pedig az idén lesz 90 éves a szervezet, ami egy csodás évforduló. De fontos lenne, hogy a Balázs Béla Stúdió anyagai is széles kőrben hozzáférhetővé váljanak. Ha másért nem, akkor oktatási célból.

Az önök legendás műhelye, a KVB (Közgáz Vizuális Brigád) által készített egyik alkotás most éppen művészeti aktualitássá vált. Hogyan kerül a MuMok kiállítására ez a régi film?

1987-ben a Közgáz Jazz Klubban készítettünk egy videót Christian Marclay performanszáról, aki később világhíresség lett. 2018-ban rendeztek egy nagy kiállítást (Double Lives, Visual Artist Making Music) a bécsi MuMokban, amibe ez az anyag bekerült. Mi fölraktuk a netre, ott találták meg. 2020-ban volt ez a kiállítás Bonnban (Bundeskunsthalle), és vélhetően lesz New Yorkban is.

Jókor voltunk jó helyen, volt a kezünkben egy VHS kamera, és dokumentáltunk egy eseményt, ami ma már érték, mert abból az időszakból nincs hasonló. Ez motiváló, hogy tovább dolgozzunk a bányában, és a leleteket közkincsé tehető állapotba hozzuk!

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2021/07 18-20. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14968