Varga Zoltán
Miből lesz a cserebogár, avagy az olimpiai bajnok? B. Nagy Ervin animációs sorozata magyar olimpikonok gyerekkorában keresi a választ.
Magyar olimpiai bajnokokról szóló rajzfilmsorozatát, a Cserebogarakat 2014 óta készíti B. Nagy Ervin animációs tervezőművész. A hét-nyolcperces epizódokból álló szériával új színfolt jelent meg a magyar animációban. A Cserebogarak rendezőjével a sorozat keletkezéséről, munkálatairól, a már megvalósított és a tervezett epizódokról beszélgettünk.
A magyar animációban a sport megjelenítése hol mesei és propagandisztikus (Macskássy Gyula: Erdei sportverseny, 1952), hol groteszk és abszurd (Ternovszky Béla: Modern edzésmódszerek, 1970); a nemzetközi animációban az olimpiai játékok ábrázolása pedig parodisztikus, ha az Állatolimpia (1980) egészestés amerikai animációjára és a nyomában születő európai rajzfilmsorozatokra gondolunk. A valós történeteken alapuló, az olimpikonokat életrajzi pontossággal, tényszerűen bemutató animációs sorozatnak, a Cserebogaraknak tehát aligha találni hazai vagy nemzetközi előképét. Mi adta az ötletet, honnan származik az inspiráció?
Magam is sportolok ugyan – hobbi szinten –, de az ötlet úgy született, hogy 2011-ben a MOME-diplomafilmemen dolgoztam, amikor belefutottam egy dokumentumfilmbe Egerszegi Krisztináról (Zákonyi S. Tamás és ifj. Elek Ottó 2000-es portréfilmjébe). Korábban már láttam belőle részletet, de amikor végignéztem, szíven ütött, hogy mennyi munka van a verseny mögött, a felkészülésekben. Tudtam kapcsolódni ehhez, hiszen én is éjt nappallá téve dolgoztam a monitor előtt. Távol álljon tőlem, hogy ezt a mókuskereket az olimpikonok munkájához hasonlítsam, de ez alapján valamiképpen mégis azonosultam velük. Eszembe jutott, hogy nézzünk az eredmények mögé. Átgondoltuk a kollégáimmal, vajon készült-e már ilyen jellegű animáció nálunk. Amiket fölsoroltál, azokat én is láttam korábban, ezenkívül szóba kerültek külföldi példák, mint az Animátrix sportos részlete, egy sor anime is itt említhető, és az Állatolimpiát én is szerettem annak idején. Úgy látom, csak mostanában jött divatba, hogy animációk életrajzi történeteket dolgoznak fel sportolókról (nálunk például ilyen Gellár Csaba tavaly indult szériája Puskás Ferencről), de amikor mi nekikezdtünk, bíztunk benne, hogy új színfoltot hozunk létre.
Mi alapján választottátok ki a főszereplő olimpikonokat? Az eddig elkészült négy epizódban kikkel foglalkoztatok, és kikről fognak szólni a következő részek?
A produceremmel, Janovics Zoltánnal arra jutottunk, hogy érdemes lenne, ha minden epizód más sportágról szólna: izgalmasabb, ha minél szélesebb palettát mutatunk. Azokat a sportágakat próbáltuk kiválasztani, amelyekben a magyarok mindig is jól szerepeltek, és ezekhez kellett találni valakit, aki ezt képviseli. Próbáltunk rugalmasan válogatni; a sportolókat egyrészt az eredményeik alapján választottuk ki, másrészt az is fontos, hogy a köztudatban róluk élő kép is karakteres, nívós legyen. Amikor Egerszegivel képzeltem el a kezdést, tudtam, hogy ő jó húzónév lehet; azt azonban nem tudhatjuk előre, hogy tíz év múlva ki lesz annyira ikonikus, mint Egerszegi. Egyfajta lutri, hogy kiket válogatunk ki, de talán azt is célozza a sorozat, hogy emléket állítsunk nekik. A Cserebogarak olyan, mint egy sportolókról szóló antológia: mindegyik epizódban új figura, új miliő látható, de amennyire lehet, a stiláris megoldások, a grafika egységessé teszi az anyagot. Az első epizód főhőse Egerszegi Krisztina (úszás), a másodiké Kárpáti Rudolf (vívás), a harmadik a Polgár lányokról (sakk) szól, a negyedik Papp Lászlóról (ökölvívás). Az ötödik részen dolgozunk most, Balczó András öttusázóról. Szeretnénk még epizódot a vízilabdáról (Kemény Dénessel a középpontban); a labdarúgásról, a kapus (Grosics Gyula) szemszögéből; a nyolcadik lenne a kajak-kenu epizód, amelyet Kozák Danuta és Szabó Gabriella párosa fémjelezne. A tornához két ötletünk is van: Berki Krisztián és az idén 100. születésnapját ünneplő Keleti Ágnes lehetnének főhősök. Szeretnénk, ha téli olimpiás epizód is felkerülne a palettára: a gyorskorcsolyázó Liu fivérekre gondoltunk. Három tartalékepizóddal is számolunk, hogy elérjük a sorozatszabványnak megfelelő tizenhárom részt; a nemrég elhunyt Igaly Diána képviselné a sportlövészetet, Talmácsi Gábor a gyorsaságimotor-versenyzést, záróakkordként pedig Besenyei Péter a műrepülést. Hogy miként tudjuk elkészíteni az epizódokat, az a támogatások függvénye is. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja, amelyet tavaly kaptam meg, arra ad lehetőséget, hogy az összes epizód előkészítésén dolgozzak: forgatókönyvet, storyboardot, figura- és látványterveket készítek.
Hogyan alakult a sorozat beindítása, az alkotótársak verbuválása?
A diplomamunka után két-három évvel állt össze pályázati anyaggá az ötlet. 2014 nyarán adtuk be az Egér terveit, decemberben nyertünk támogatást; 2016-ra készültünk el vele, azóta évenként egy-egy résszel folytattuk. Az egész sorozat elindítása azon állt vagy bukott, hogy amíg az első rész terveit nem mutatjuk meg a címszereplőnek, addig én nem mertem belevágni, de végül sikerült összehozni a találkozót Egerszegi Krisztinával. A címszereplőket – akiket lehet – akkor keressük meg, ha már megvan a pályázati támogatás adott epizódra, s mindig félve mutatom meg a karakterrajzokat, a terveket. Sokszor kapunk általunk nem ismert információkat vagy korrekciós javaslatokat, amelyeket beépítünk. De végső soron nem az olimpikonoknak, hanem a nézőknek készítjük a filmeket, így némi alkotói szabadságot is megengedünk magunknak. Ami az alkotótársakat illeti, szerencsére van egy kemény mag, akikkel újra és újra együtt dolgozom (jobbára az egyetemről ismerjük egymást). Az Omega Kreatív stúdió gyártja a sorozatot, a csapat szabadúszókból áll, mindig össze kell hívni az embereket, ha kapunk támogatást egy új epizódra. 40-50 fővel dolgozom egy részen, de ebbe mindenki beletartozik, a szinkronszínészektől kezdve a rajzolókon át a producerig. A képi világhoz nagyon sokat tett hozzá Varga Petra, a színvilág felelőse, s a zeneszerzőnk, Alpár Balázs is sokat segít az epizódok egyéni hangulatának megteremtésében.
A közelítésmód is egyedi, hiszen nem a befutott sportolói karriert térképezik az epizódok (abból a vége főcím nyújt ízelítőt emblematikus képek felidézésével), hanem a szárnypróbálgatásokra fókuszálnak, a sportszenvedély gyerekkori megjelenését és személyes hátterét mutatják be. Divatos fogalommal élve, „eredettörténeteket” látunk. Ez a kiemelt célcsoport, a gyerekközönség kedvéért alakult így?
Az alapötlet, hogy „nézzünk a színfalak mögé”, ebbe az irányba vitt; az is motivált, hogy például Egerszeginek elég korán beindult az úszói pályafutása, gyerekként kezdett edzeni, sportolni. Amikor pályáztunk az ötlettel, az akkori pályázati rendszerben jelezték, hogy előnyben részesülhetnek a gyerektartalmak, s elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a karrier előtti pillanatokat mutassuk meg, azt az időszakot, mielőtt még bajnokokká váltak a sportolók. Mindezt a sajtóban vagy a televízióban nem gyakran vették elő, és mi olyat szerettünk volna mutatni, ami nem nagyon szerepelt a médiában. Ez a lehetőség azért is vonzott, mert gyerekkoromban magam is több sportot kipróbáltam, így jobban tudtam azonosulni a gyerekkori rajongással. Persze a célközönség miatt is ezt az irányt választottuk: az eredettörténeteket, gyerekhősökkel.
Az epizódok nemcsak a sportolók életének korai szakaszába nyújtanak bepillantást, de felidézik letűnt korok világát is, legyen szó a harmincas évek végéről vagy a hetvenes és a nyolcvanas évtizedekről. A korszak láttatásához szükséges kutatómunka vagy az elmerülés a sportolók életrajzában jelent nagyobb kihívást?
Ha már tudjuk, hogy kiről szól az epizód, gyűjtőmunkával kezdjük a teendőket. Könyveket, riportokat olvasunk, dokumentumfilmeket nézünk. Szerencsés esetben sok dokumentáció férhető hozzá a sportolókról, de hogy a gyerekkorukról mennyi fotó maradt fent, az már változó. A Polgár lányok egész gyerekkora végigdokumentált, az Egérnél is szerencsés helyzetben voltunk, s Papp Laci és Kárpáti Rudolf esetében is fel tudtunk kutatni szükséges fotókat, beleértve a képeket a közegről, a családról, illetve Budapestnek arról a környékéről, ahol gyerekként éltek. Mindig az életrajzokból, naplókból indulunk ki, ami meghatározza a kort; időnként viszont a korrajzhoz személyesen is tudok kapcsolódni. Például a harmincas években két epizód játszódik, a nagyszüleim akkor voltak gyerekek, és ha fellapozom a családi albumot, már látom is, milyen ruhákat hordtak az emberek. A nyolcvanas években meg én voltam gyerek, tudom, milyen játékok voltak a háztartásokban. A Gazdálkodj okosan! társasjáték például – rejtetten – feltűnik egy epizódban.
Milyen a sorozat eddigi visszhangja, fogadtatása?
Az alapvető célunk az, hogy a szélesebb közönség láthassa, de erre akkor lesz lehetőségünk, ha a teljes évadnyi anyag összegyűlik. Az epizódokat külön-külön elsősorban a szakmai közeg ismerhette meg, s alapvetően pozitívak a visszajelzések. Fesztiválokon itthon és nemzetközileg is bemutatkoztak az epizódok. New Yorkban például nagyon szerették az első részt (Egér), gyerekfilm-fesztiválra válogatták be, később iskolákban, könyvtárakban is bemutatták. A Polgár lányok pedig a 3. Cinemira Nemzetközi Gyerekfilmfesztiválon megkapta a legjobb gyerekfilmnek járó Arany Mókus-díjat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/07 20-22. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14964 |
