Kovács Patrik
The Wretched – amerikai, 2019. Rendezte
és írta: Brett és Drew T. Pierce. Kép: Conor Murphy. Zene: Devin Burrows.
Szereplők: John-Paul Howard (Ben), Piper Curda (Mallory), Jamison Jones (Liam),
Azie Tesfai (Sara), Zarah Mahler (Abby). Gyártó: Cailleach Productions.
Forgalmazó: ADS Service Kft. Szinkronizált.
95 perc.
Úgy tűnik, mintha Brett és Drew T.
Pierce A hívatlan című horrorja rémesen egyszerű alapképletre épülne:
ősöreg erdei boszorkány fészkeli be magát az álmos kisvárosba, s mágiájával
foglyul ejt egy gyanútlan családot. A szomszédban lakó kamaszfiú idejekorán felfedezi
a fondorlatos ármányt, sőt megpróbál szembeszállni a szörnyűséges
teremtménnyel, csakhogy akarva-akaratlanul veszélybe sodorja cimboráit és
frissen elvált apját is. Eddig a nem túlságosan eredeti történet, mely mégis
sokat ígérő rétegekkel bővül: a testvérpár nem pusztán a műfajban veretes
hagyománnyal bíró boszorkánymítoszt reaktiválja, de munkájuk egyenesen olyan,
mintha a Disturbia ülné nászát a felnövekvés históriákkal és az elmúlt
évtizedben módfelett sikkes démonfilmekkel, miközben a tárgyi világ, továbbá
egyes motívumok konkrétan is utalnak seregnyi kultklasszikusra (az E.T.
vagy A cápa mellett a Stephen King-féle Azra, sőt Az
Álmosvölgy legendájára is).
A kérdés csupán az, vajon a
Pierce-fivérek képesek-e rendet vágni a különböző műfaji regiszterek ágas-bogas
erdejében. Sajnos nem épp rezzenéstelen kézzel mozgatják a szálakat: filmjük
ritmusa sok esetben pontatlan, s az első fél órában szinte csak apró
jelenetszilánkokat villantanak fel mind a felnövés-történetből, mind a
háttérben zajló boszorkányinvázióból. Mivel a szcénák többsége felépítetlen, a
szüzsé foghíjas (még az antagonista indítékára sem derül fény) s a figurarajzok
elnagyoltak, így nincs semmi, ami hosszabb távon táplálná a feszültséget. Öröm
az ürömben, hogy a testvérek tetszetős miliőt komponáltak a cérnavékony sztori
köré – a léckerítések nélküli, szinte egymásba kapaszkodó családi házak tényleg
a sátáni gonoszság melegágyának tűnnek, az ihletetten karcos, a nyolcvanas
évekre emlékeztető képi világ pedig szinte megdelejez. Ezért is kár, hogy A
hívatlan szinte végig elhasznált kliséelemekkel dolgozik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/06 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14958 |
