Vincze Teréz
Gloria mundi – francia, 2020. Rendezte:
Robert Guédiguian. Írta: Serge Valletti és Robert Guédiguian. Kép: Pierre
Milon. Zene: Michel Petrossian. Szereplők: Gérard Meylan (Daniel), Ariane
Ascaride (Sylvie), Jean-Pierre Darroussin (Richard), Anaïs Demoustier (Mathilda), Lola Naymark (Aurore). Gyártó: AGAT
Films & Cie / Ex Nihilo. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 106
perc.
Robert Guédiguian francia filmrendező az
1980-as évek eleje óta szinte minden évben, de legalább kétévente készít
filmet, néhányat nálunk is bemutattak korábban (Nyugodt város, Lady
Jane, A Kilimandzsáró hava). A történetek gyakran kötődnek
szülővárosához, Marseilles-hez, és szinte állandóan ugyanazokkal a színészekkel,
köztük a szintén marseilles-i születésű Ariane Ascaride-dal (aki a felesége is)
és Gérard Meylan-nal dolgozik. A 2019-es A
világ dicsősége is Marseilles-ben játszódik, megszokott színészeit
vonultatja fel és kedvelt témáját, a munkásosztálybeliek megélhetésért
folytatott nehéz és gyakran kudarcra ítélt küzdelmét mutatja. Guédiguan ahhoz a
minimális eszközökkel, egyszerű történetvezetéssel, erőteljes színészi
jelenléttel és határozott társadalomkritikai szemlélettel dolgozó irányhoz
tartozik, melynek legfontosabb kortárs képviselői Mike Leigh, Ken Loach és a
Dardenne-testvérek.
A film középpontjában Daniel figurája
áll, aki hosszú időt töltött börtönben emberölésért – bár a pontos részletek
homályban maradnak, minden arra utal, hogy rosszkor volt rossz helyen és valaki
életének megmentése érdekében követte el a bűnt. Börtönbe kerülésekor felesége,
Sylvie éppen várandós volt első gyermekükkel, aki mostanra maga is anya lett. A
börtönből szabaduló Daniel a nagyapai szerepen keresztül próbálja újra felvenni
a kapcsolatot a családdal – egykori felesége régen újraházasodott, és van egy közös
lányuk a második férjével. Az elején ugyan mindenkinek van a családban munkája
(takarítónő, buszsofőr, Uber-sofőr, bolti eladó), azonban sorra érik őket a
különféle szerencsétlenségek, amelyek egy pillanat alatt romba dönthetik
anyagilag ingatag egzisztenciájukat. A történet lassan és előre megjósolhatóan
halad a tragikus vég felé. A színészi alakítások, főleg az új családfő és
Daniel közös pillanatai, a Daniel által fabrikált haikuk szolgáltatta különös
hangulat, valamint a jó érzékkel elhelyezett Ravel zenék teszik igazán
élvezhetővé a filmet. A drámai vég sem marad el, de összességében hiányzik az a
drámai erő, ami egy jó Leigh-, Loach- vagy Dardenne-filmben mindig megvan.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2021/06 57-57. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14955 |