Teszár Dávid
Chung rezdülésekre érzékeny, intim családi drámája egy bevándorló koreai család erőfeszítéseit rögzíti az 1980-as évek vidéki Amerikájában.
A
döntően koreai dialógusokkal dolgozó, koreai-amerikai Minari (2020) a
filmes díjak tekintetében kísérteties hasonlóságot mutatott az Élősködőkkel
(Parasite, 2019): idén ugyanúgy megnyerte a legjobb külföldi filmnek
járó Golden Globe-ot, és ugyanúgy hat Oscar-díjra jelölték, mint Bong Joon-ho világhírű
alkotását. Nóvum volt ugyanakkor, hogy a Minari színészei is kiemelt
figyelmet kaptak: Steven Yeun lett az első ázsiai-amerikai jelölt a legjobb
férfi főszereplő kategóriában, Youn Yuh-jung pedig a dél-koreai színművészek
közül elsőként nyert Oscar-díjat. Mindebben a koreai mozi aktuális
konjunktúrája és a bevándorlási/kisebbségi tematika mellett az is
közrejátszhatott, hogy az Akadémia érzékenyített szavazóbázisa épp a #StopAsianHate
mozgalom („állítsuk meg az ázsiaiak elleni gyűlöletet”) fellángolásakor adta le
a szavazatait.
De
mi miatt rezonál szinte mindenkivel a koreai-amerikai Lee Isaac Chung
önéletrajzi ihletésű, bensőséges mozija, amely egy bevándorló család
erőfeszítéseit mutatja be az 1980-as évek vidéki Amerikájában? Hogyan reflektál
a korszak anyaországban is markánsan megjelenő „amerikai álom” képére? (Deep
Blue Night, 1985; Chilsu and Mansu, 1988) Mindenekelőtt szemben áll
mind a 1980-as évekbeli dél-koreai, mind a kortárs kelet-ázsiai bevándorló
tematikájú (vö. A búcsú, 2019) filmekkel annyiban, hogy keleti vagy
nyugati parti urbánus közeg helyett Arkansas állam Isten háta mögötti,
elmaradott pusztájába kalauzol, és csak elvétve, hangsúlytalanul utal a
beilleszkedés kérdéseire, a politikai deklarációktól (pl. rasszizmus) pedig
teljes mértékben tartózkodik. Ehelyett Chung a Kaliforniából áttelepült,
négyfős Yi család hétköznapjaira és egymás közti kapcsolatára fókuszál. A Minari
humanista, apró rezdülésekre érzékeny portrét fest valamennyi, részben
széttartó motivációjú családtagról (apa: a tőkehiányos zöldségfarm
felfuttatása; anya: a család egyben tartása; gyerekek: barátkozás és
egészségügyi kihívások), a konfliktusokkal terhelt drámai hangvétel pedig csak
akkor enyhül, amikor segítségképpen megérkezik Szöulból a játékos-huncut,
nagydumás nagymama, aki a válogatott koreai ínyencségek mellett magával hozza a
címben szereplő, Ázsia-szerte használt, az amerikai táptalajon életképesnek
bizonyuló zöldségfélét is.
A
szülők közötti nézeteltérések mellett kiemelt figyelemben részesül a rendező alteregóját
jelentő, kis David lassan átalakuló kapcsolata a „Korea szagú” nagymamával: a
veterán Youn gyakran lopja el a show-t az egyébként képességes, kiválóan
teljesítő koreai színészektől (Steven Yeun, Han Yeri). A külföldi nézők számára
kevésbé nyilvánvaló, de egészen kivételes az a műgond, amellyel Chung megidézi
a koreai kultúrát és szokásokat átmenteni igyekvő bevándorló család
rekvizítumait a VHS-re rögzített varietéadásoktól a pár házasságkötését
megelőző, 1971-es nagy koreai slágeren át (Lana et Rospo: Szeretlek) a
nagymama által megtanított, helyi kártyajátékig (hwatu) és a legendás,
kotyvasztott gyógynövényes szérumig. Ugyanebbe a vonulatba tartozik még a
drámai csúcspontot követő közös földön alvás jelenete: ez is kiváló példája a
mű hitelességének és a kulturális különbségekre épülő gazdag rétegzettségének. Míg
a filmben látható, nemek szerinti csibeválogatási robotmunka a konfuciánus
ideál egyfajta inverzének tekinthető (a fiú csibék kerülnek kidobásra, szemben
a konfucianizmus férfiközpontúságával), a Minari az ősök tiszteletének
jegyében áll, ekként pedig nagyon is konfuciánus szemléletű: olyan, mintha a
holdújévkor esedékes, a felmenők előtt földig meghajoló gyermekek rituáléjának
(sebae) mozgóképes változata lenne. Nem véletlen hát a végefőcímben
feltűnő „Valamennyiünk nagymamáinak ajánlva” felirat a rendező részéről.
A Minari
olyan hétköznapi, hogy szinte észrevétlenül vonja be a közönséget az intim,
melegszívű családi drámába, a fináléra azonban nyilvánvaló lesz a nézői
azonosulás mértéke. Lee Isaac Chung alkotása kis-nagy film: kis film, nagy
szívvel és drámai erővel.
MINARI (Minari) –
koreai-amerikai, 2020. Rendezte és írta: Lee Isaac Chung. Kép: Lachlan Milne.
Zene: Emile Mosseri. Szereplők: Steven Yeun (Jacob), Han Ye-ri (Monica), Alan
Kim (David), Youn Yuh-jung (Soon-ja), Noel Kate Cho (Anne), Will Patton (Paul).
Gyártó: Plan B. Forgalmazó: Vertigo Media. Feliratos. 115 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/06 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14945 |
