Hegyi Zoltán
Táncház, rock and roll, filmek, eastern, szocio-vonal, szatíra. Valahogy mindenhol ott volt. Minimum két ember helyett élt, angyali derűvel.
Éppen a forgatókönyveiről írtam volna a
Filmvilágba, mert megjelentek egy kötetben (Kopaszkutya és a többi –
Filmnovellák), amikor jött a hír. Hogy meghalt a Szomjas Gyuri. Sokkoló
volt, persze, a hír természetéből adódóan. Az ő esetében viszont
hatványozottan. Tekintve, hogy közmegegyezés volt arra nézvést, hogy a Gyuri
örök. Úgy értem, a jelenléte is, nem csupán az életműve. Egy kővágóörsi ember
fogalmazta meg ezt a legpontosabban, azt mondta, „olyan örökösnek tűnt”. Talán
azért is, mert örökké (újjá)épített valamit. Hol egy gyönyörű parasztházat, hol
roncsokból filmeket, máskor az elveszni látszó népzenét dokumentálta. Rajta
aztán kettétört a népi-urbánus baromság, mint Bud Spencer hátán a likőrös
állvány. Az egyik legnagyobb népi rock and roll arc volt, akivel valaha találkozhattam.
*
Először jellemző módon Kőbányán.
Szomjas György 1975-ben lett a Kőbányai Amatőrfilm Stúdió művészeti vezetője.
Oda bárki beeshetett az utcáról, tanulni, forgatni, beszélgetni, lenni.
Fantasztikus műhely volt és Szomjas remekül terelt. Valóban terelt, senkire nem
erőltette rá az elképzeléseit, nem akart kis Szomjasokat nevelni vagy növelni,
de senki nem tudta kivonni magát a hatása alól. Íme egy részlet egy korabeli
szakfelügyelői jelentésből. „Egy sajátos társadalmi helyzetben levő réteg – a társadalmi mobilitásból kiszorult, nehéz fizikai munkát,
vagy mechanikus adminisztratív munkát végző fiatalok, akiknek nincs esélyük
ebből a helyzetből való kitörésre – frusztráltsága
tükröződik a filmek agresszivitásában... A külső beavatkozás kevés a stúdió
életében, mert a művészi és technikai vezetőknek az a véleménye, hogy a tagokat
nem szabad „tanítani”, vagyis tőlük idegen művészeti elveket rájuk erőszakolni.
Sajátságos formában nyilvánul meg a vezetők segítsége: arra ösztönzik a
tagokat, hogy egy-egy bemutatott anyagban nem a jó megoldások, hanem a hibák
mellett érdemes elindulni, azok konzekvenciáit végiggondolni, sőt, olykor
azokat kell ad abszurdum végigvinni. Az így készült filmek ugyan nem
hasonlítanak a konszolidált mozisablonokhoz, de kialakult egy nyers, őszinte,
non-konformista hangvétel. A stúdió tagjai nem filmművészeti produktumokat
hoznak létre, hanem a saját maguk világát igyekeznek megfogalmazni. Ez a világ
lehet, hogy sokaknak nem szimpatikus. De az őszinteséget nem lehet tőlük
elvitatni...”
Így ment ez. Vagy ahogy a Picasso
kalandjaiban mondanák, ez volt a magyar független film hajnala. A „sajátos
társadalmi helyzetben lévő réteghez” még annyit, hogy ott leltek menedéket
(bizonyos látószögből akár a Kulich Gyula téri pszichiátrián) azok is, akik nem
kívántak megfelelni az adott kor és rendszer elvárásainak, inkább „lementek
kutyába”, éjszaka mozit takarítottak, nappal figuránsnak álltak, recepteket hamisítottak,
a Filmművészeti Főiskolára a leghalványabb esélyük sem volt bejutni, olcsó borokat
ittak, külvárosi kocsmákba jártak, Doors-t és Rolling Stonest hallgattak,
haveroknál csöveztek, a lányos anyák rémei voltak, szaftot kértek a főzelékre,
jövőképük nem volt és jelenük is alig. Kőbányán viszont a kezükbe
kaparinthattak egy Super 8-ast és vadulhattak egy jót. És Szomjassal óriási
szerencséjük volt.
Évtizedek múltán a Káli-medencében
futottunk össze újra. Ő mint első generációs bebíró, a Környezetvédelmi
Társaság egyik alapítója, meg egyébként is mindenféle társaság alapembere, én
meg mint aki odament lakni. Akkoriban még egészen más képet mutatott az a táj,
különösen az odaérkezők összetételét és szándékait illetően. Szomjas nekem
azonnal eligazodási pont lett. Hogy mit miért, miként és hogyan. És ez így is
marad.
*
1940 november 26-án született Budapesten.
Középiskolába a piaristákhoz járt, majd az Eötvösben érettségizett. Mondhatjuk
szilárd alapok. Ezekre épültek további tanulmányai a Budapesti Műszaki Egyetem
építészmérnöki karán és a Filmművészeti Főiskolán. Balázs Béla Stúdió, Balázs
Béla-díj, Kossuth-díj, ezek következtek még. Dokumentumfilmekkel indult (Tündérszép lány, Nászutak,
Füredi Anna-bál), de az igazi ismertséget a
Talpuk alatt fütyül a szél (1976) és a Rosszemberek (1978) hozta
meg számára. Ugyanis nemes egyszerűséggel feltalálta nekünk az easternt,
mint műfajt. Mire felocsúdtunk, ott állt előttünk a magyar Sergio Leone, teljes
arzenáljával. Djoko bácsi nem viccelt. Alighanem sokan benne is maradtak volna
a „régiben”, ha már ilyen szépen sikerült, de Szomjas szinte azonnal
váltott.1981-ben elkészítette a Kopaszkutyát, amit a zenei szcénából
többen kapásból félreértettek, de ettől még rendben volt. Szomjas szövegei
ekkor kezdtek átmenni a közbeszédbe, ami viszont félreérthetetlen jele volt
annak, hogy valamit már megint rendesen elkapott. Le kell menni kutyába. És
megjelent „apánk”, Allen Ginsberg. Nyolcvanegyben, egy magyar filmben. Értjük,
ugye. Most jön egy ilyen „hogyan nem találkoztam Bartók Bélával” kezdetű kanyar,
de nem baj. Ginsberggel való találkozásomat is a Gyurinak köszönhetem. Eörsi
Pistával hármasban csavarogtunk a Belvárosban. Tizenkilenc évesen láthattam azt
a fickót, aki miatt könyvet loptam. Az Üvöltést. Barna fedlap, Modern
Könyvtár. Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban. A Könnyű
testi sértés következett a „szocio vonal” jegyében, majd a Falfúró. „Itt
egy lyuk, sajnáljuk.” A Falfúró számomra remekmű volt, esszencia. Egyszerre
vígjáték és a szomorú valóság, szerzői -és közönségfilm, a Szomjas-féle
besorolhatatlanság gyönyörű példája és példánya. Ha egyetlen dolgot, látványt,
szimbólumot kellene mondanom a „létező szocializmusról”, az Andorai Péter
lenne, Újpesti Dózsás mackó szettben. Abban minden benne volt. Rengetegszer
megnéztem, aztán később a létező kapitalizmusban is. Semmit sem kopott.
Korszakos és kortalan. Szomjas filmjei egyébként is remekül tűrik és bírják az
újranézést. Úgy vagyok vele, mint Godard-al. Huszadjára is találok benne valami
rácsodálkoznivalót. Akár a Roncsfilmben. Az ezerszer áldott nyolcadik
kerületben, ami már nincs („tudd meg, hogy nincs, lebontották”), ahol már nem
lehet ugyanúgy végigsétálni a fényképész suli és a koporsókészítő mellett
egészen a Gólyáig, ahol egészen elbűvölő volt az úri közönség összetétele. A
Nap utcai fiúkat is szerettem. Az az én ötvenhatos filmem. Süt
belőle, hogy aki rendezte, tizenhat évesen látta azokat a srácokat.
*
Olvasom a búcsúkat. Hobo azt írja
többek között, hogy „végtelenül kedves személye örökké hiányozni fog nekem.” Ez
a végtelenül kedves személy nagyon pontos. A Gyuri baromi okos ember volt,
művelt, sokszínű, elképesztően tehetséges, nagy időknek nem csupán tanúja, de
aktív formálója, de mindezen terheket angyali derűvel viselte. Ugyanakkor rendkívül
udvarias volt és figyelmes. Minimum két ember helyett élt. Két ritka ember
helyett. A ritka embert Bikácsy Gergelytől kölcsönzöm, az ő búcsúzásából.
Alakul a Gyuri portréja, amit remélem mindenre kiterjedően hamarosan megír
valaki. Ami egyben korrajz is lehetne. Mert Szomjas áteresztette magán a
korszak kultúrájának és művészetének megannyi fontos rezdülését. Táncház, rock
and roll, az épített és a teremtett környezet megóvása, sorolhatnánk. És
magától értetődően lett központi figura. Társas ember és társas művész. Bikácsy
Gergely írja: „Szomjas a filmnovellától kezdve a felvétel percéig magától
értetődően kollektív alkotásnak fogta fel minden filmjét, sőt minden jelenetét.
Jól megalapozta a történetet, de bármikor rögtönözhetett forgatáskor.” Akár az
életében. Egyik állandó munkatársa, Fekete Ibolya így emlékezik: „...márpedig,
ha valamivel ki lehetett hozni a sodrából, az a kánon volt. Mindig szétrúgta a
konvenciót, habár sose annyira, hogy az „magas művészetnek” számítson. A
történetet sose rúgta szét, mert fontos volt, hogy az emberek nézzék,
szeressék, ne maradjanak magukra. Ma már lehetetlen elmagyarázni, hogy a
titkot, amitől egy film az lesz, ami, nem lehet beleirkálni a forgatókönyvbe.
Céltudatos, erőteljes, eredeti, közérthető filmeket csinált. Életszeretet volt
bennük. A közönség hálás volt értük.”
Nos, így ment ez. Mi meg most eléggé
magunkra maradtunk, Gyuri.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/06 14-16. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14938 |
