Teszár Dávid
A dél-koreai populáris kultúra az elmúlt öt évben igazi nagypályás, mainstream tényezővé vált.
Az
1990-es évek végén még csak a pekingi újságírók értekeztek a koreai hullámról (hallyu):
e gyűjtőfogalom magában foglalta a dél-koreai populáris kultúra egészét a
popzenétől a tévésorozatokon át a nagyjátékfilmekig. A regionális (kelet- és
délkelet-ázsiai) sikertörténet egy évtizeddel később a világ átellenes
szegleteiben is folytatódott Európától Észak- és Dél-Amerikáig, de egyelőre
csak szubkulturális szinten (lásd koreai diaszpóra; feltűnően lelkes helyi
tinédzser-geekek). Az okostelefonok megjelenését és az internetes technológia
fejlődését meglovagolva (közösségi média, streaming szolgáltatók) azonban ma
már gyökeresen más a helyzet: az elmúlt öt esztendőben egyértelműen a
nemzetközi fősodor részévé váltak a koreai televíziós sorozatok (lásd a Netflix
hazai kínálatát), a BTS és a BLACKPINK a rajongói/követőtábor, valamint az
eladási mutatókat figyelembe véve is egyenrangú vetélytársa bármelyik amerikai
szupersztár előadónak, az Élősködők Arany Pálmája és példa nélkül álló
Oscar-sikere pedig a filmes vonalon is markánsan demonstrálta a hallyu
vétózhatatlan világerejét. E sorok írásakor a koreai-amerikai Minari írt
Oscar-történelmet azzal, hogy férfi főszereplője (Steven Yeun) lett az első
ázsiai-amerikai jelölt a kategóriában. Jelen írás a Filmvilág 2016/5. számában
megjelent koreai filmes áttekintés (2010-2015) folytatása.
Sztárrendezők,
politikai földcsuszamlás és #MeToo
A
bombasztikusnak látszó kijelentéseket („világerő”) érdemes alátámasztani néhány
jéghideg adattal is, csak hogy tisztán kirajzolódjanak a trendek: 2000 és 2009
között a dél-koreai filmek piaci részesedése öt alkalommal haladta meg az
50%-ot (vagyis ekkor adtak el több jegyet helyi filmekre, mint a hollywoodi és
más külföldi importfilmekre összesen), megjegyezve, hogy 2007-ben a Koreai
Filmtanács (KOFIC) adatai szerint ezrelékre (50.0%) pontos döntetlen született
a koreai filmpiacon. Hogy néz ki ugyanez a statisztika a 2010-es évek
(2010-2019) esetében? Tízből kilenc (!) alkalommal a helyi alkotások
győzedelmeskedtek a mozikasszáknál a külföldi mozgóképek ellenében. Mi a helyzet
a koreai filmek nézőszáma tekintetében? 2012 óta több mint 100 millió jegyet
adnak el a helyi alkotásokra, 2015 óta ez a szám pedig stabilan 110 millió
felett van (Dél-Korea népessége 51 millió főt számlál). Ez azt jelenti, hogy
egy évben átlagosan négy nagyjátékfilmet néz meg egy dél-koreai állampolgár –
ezzel a számadattal az elmúlt évtizedben több ízben is világelsők voltak.
2016-ra visszatekintve érdemes kiemelni, hogy a négy nagy koreai forgalmazó
mellett (CJ E&M, Showbox, Lotte, NEW) feltűntek a nagy amerikai stúdiók
koreai leányvállalatai által finanszírozott és forgalmazott nagyjátékfilmek is,
ráadásul nem akármilyen alkotók dirigálásában: a Titanic filmfesztiválon nálunk
is látható, lenyűgöző akció-thriller, az Árnyak ideje (The Age of
Shadows, 2016) Kim Ji-woon rendezése volt a Warner Bros. Korea kötelékében,
és a tárgyév harmadik legnézettebb filmjének bizonyult. A 20th Century Fox
Korea a Kokszongi sirató (The Wailing, 2016) vérfagyasztó
zsánercsalamádéjával mutatkozott be, amely Az üldözőt (The Chaser,
2008) és A Sárga-tengert (The Yellow Sea, 2010) jegyző, különösen
tehetséges Na Hong-jin eddigi legerősebb munkájának bizonyult. Az esztendő
legnézettebb filmjének címét a Cannes-ban debütált és a magyar
moziforgalmazásba is bekerült invenciózus zombifilm, a Vonat Busanba –
Zombiexpressz (2016) vihette haza, amely az egész ázsiai régióban hatalmas
kasszasikernek bizonyult. Ugyancsak Cannes-ban aratott osztatlan sikert Park
Chan-wook melodrámába oltott thrillere, A szobalány (The Handmaiden,
2016), amely az Árnyak idejéhez hasonlóan a japán gyarmati uralom alatt
álló Koreába kalauzolt egy luxuskivitelű sexploitation erejéig.
Végezetül az Egy erőszakos ügyész (A Violent Prosecutor, 2016)
érdemel kiemelést, amely az éves nézettségi ranglista második helyéig jutott és
az igazságszolgáltatás legfelső köreinek ármánykodásaira mutatott rá egy
igaztalanul börtönbe zárt ügyész és egy csavaros eszű csaló kényszerszövetségén
keresztül.
2016 őszén kezdődött az a hatalmas belpolitikai földcsuszamlás, amely a
korrupcióval vádolt, regnáló dél-koreai elnök, Park Geun-hye alkotmányos
vádeljárásához és 2017. márciusában az Alkotmánybíróság általi elmozdításához
vezetett. Korántsem véletlen hát, hogy az év kulcsfilmjei politikai töltetűek
voltak (lásd Filmvilág 2017/10: Koreai politikai thrillerek), és sok
szempontból összecsengtek a valóban történelmi jelentőségű, aktuális
eseményekkel. A sort A király (The King, 2017) nyitotta
januárban, amelyet egyidőben vetítettek a vádeljárás elbírálásával: Han Jae-rim
több mint húsz év dél-koreai politikatörténetét átfogó, klasszikus
„felemelkedés és bukás” története két ügyész szemszögén keresztül enged
bepillantást a hatalom kulisszái mögé. Ebbe a vonulatba illeszkedett az Egy
taxisofőr (A Taxi Driver, 2017) nyári sikerfilmje is, amely bőséggel
átlépte a koreai blockbuster-mérföldkőnek számító 10 milliós
nézettséget: Jang Hun mozijában egy fővárosi taxisofőr épp akkor fuvaroz
Gwangju messzi városába egy nyugatnémet újságírót, amikor kitör egy demokráciát
követelő diáktüntetés 1980 májusában. A politikai mozikra a 2017-es esztendő
végén az évfordulós 1987: Amikor eljön a nap (1987: When the Day
Comes, 2017) tette fel a koronát, amely az 1987. júniusi
diáktüntetés-sorozatról tudósított egy nagyszabású történelmi tabló keretében –
a 2016-os őszi, békés hétvégi gyertyafényes felvonulások annyiban különböztek a
harminc évvel korábbi eseményektől, hogy akkor még vérre ment a küzdelem a
jobboldali katonai junta és az ifjú szabadságharcosok között. 2017 nemcsak a
politika miatt volt fontos év Dél-Koreában: némi fáziskéséssel ugyanis ekkor
csattant a #MeToo mozgalom ostora olyan híres művészeken, mint az ország egyik
legismertebb karakterszínésze (Oh Dal-su) vagy a tavaly decemberben elhunyt,
Arany Oroszlán-díjas (Pieta, 2012) Kim Ki-duk. Oh Dal-soo még szerepelt 2017
legnézettebb helyi mozijában, Az istenekkel együtt: Két világ (Along
With the Gods: The Two Worlds, 2017) című webtoon-adaptációban, a
már leforgatott folytatásból azonban nemcsak kivágták a jeleneteit, hanem
komplett utóforgatást rendeztek, amelyben egy másik színészt szerződtettek a
szerepére. (Kim Ki-duk #MeToo utáni életéről lásd Vincze Teréz írását a
Filmvilág 2021/03 számában.) Mind minőségi, mind nézettségi szempontból
kiemelkedő volt az esztendő tételei közül az észak-déli ellentétre építő Titkos
megbízás (Confidential Assignment, 2017) és az Acéleső (Steel
Rain, 2017), valamint a Kínában született koreai kisebbség (ún. joseonjok)
fordulatos maffiaháborúját a karizmatikus nehézfiú Ma Dong-seok főszereplésével
megörökítő A törvényen kívüliek (The Outlaws, 2017). Az évente
legalább egy nagyjátékfilmet készítő sztárauteur, Hong Sang-soo (lásd
Filmvilág 2017/05) pályája legaktívabb évét produkálta, ugyanis három (!)
alkotással jelentkezett: Berlinben az Éjjel egyedül a parton (On the
Beach at Night Alone, 2017), míg Cannes-ban az Egy nappal később (The
Day After, 2017) és a Claire kamerája (Claire’s Camera, 2017)
debütált. Hong állandó színésznője és múzsája, Kim Min-hee Berlinben elnyerte a
legjobb színésznőnek járó díjat, ezzel pedig csatlakozott ahhoz a két koreai
színésznőhöz, akik a legrangosabb elismerésben részesültek a három
legpatinásabb nemzetközi filmszemle egyikén (Kang Su-yeon: Velence, 1987; Jeon
Do-yeon: Cannes, 2007). 2021-ben megmosolyogtatónak tűnik, mekkora botrány
kerekedett abból, hogy az első teljes egészében Netflix által finanszírozott
dél-koreai mozi, Bong Joon-ho Okja-ja a cannes-i versenyszekcióban
mutatkozott be: a hagyományos forgalmazási struktúra szétzilálása ellen
tiltakozásul valamennyi nagy koreai mozilánc-hálózat (CGV, Megabox, Lotte
Cinema) bojkottálta Bong alkotását, ezért csak elvétve, néhány független
filmszínházban lehetett látni Dél-Koreában. Mennyit változott azóta a felállás!
A Netflix elleni izmozás a világhírű rendezők alkotásai (Scorsese, Cuarón,
Fincher) és a fontos díjak (lásd Roma) elnyerése után lecsillapodott, a világjárvány
hatására pedig már előre csókolommal köszönnek az amerikai
streaming-behemótnak. Ma már hasonlóképpen nehezen képzelhető el bármilyen
szankció Bong Joon-hoval szemben, aki az Élősködőkkel (Parasite,
2019) köztudottan végignyerte a világot.
Kellemes
és kellemetlen meglepetések
2018
a megrázó erejű cinematikus fiaskók éve volt: az új koreai mozi egyik
legkiválóbb rendezőegyénisége, Kim Ji-woon (Két nővér, 2003; A jó, a
rossz és a furcsa, 2008) Oshii Mamoru animéjét, a Jin-Roh-t (1999)
adaptálta élőszereplős formában az egyesülés előtt álló két Korea jövőbeli
kontextusába helyezve, de a nyári főszezonra időzített, nagyköltségvetésű Illang
(Illang: The Wolf Brigade, 2018) még egymillió nézőig sem jutott. (Az
összehasonlítás kedvéért: 6 millió eladott jegynél hozták volna ki nullára a
projektet.) Hasonló sorsra jutottak olyan sztárokkal megtámogatott, komoly
kiállítású mozik, mint a sztepptáncoló koreai hadifoglyokról szóló Bakatánc
(Swing Kids, 2018; másfél millió néző) vagy a ’70-es évekbeli busani
drogbáró pályafutását elregélő, Netflixen hozzáférhető A drogkirály (The
Drug King, 2018; 1,8 millió néző), de a sor tovább folytatható a Hét év
éjszaka (Seven Years of Night, 2018; félmillió néző) karcos
bosszúfilmjével, a Pszichokinézis (Psychokinesis, 2018; egymillió
néző) prózai szuperhős sztorijával vagy éppen A bunker (Take Point,
2018; másfél millió néző) látványos akció-thrillerével. Két kivételt lehet
említeni a formula alól: Az istenekkel együtt: Az utolsó 49 nap (Along
With the Gods: The Last 49 Days, 2018) megismételte az 2017-es első rész
hatalmas sikerét (14 millió helyett végül 12 millió nézőig jutott, amely bőven
elég volt az éves nézettségi ranglista első helyéhez), míg Kim Kwang-sik grandiózus
történelmi eposza, A nagy ütközet (The Great Battle, 2018) a
kínai Tang-dinasztia erői ellen harcoló koreiakról mesélt, ezzel pedig az év
második legnézettebb filmje lett. Mely mid-budget projektek voltak az
esztendő üdítő kivételei? Például a globális remake-cunamit generáló, olasz Teljesen
idegenek (2016) helyi variációja, a Közeli idegenek (Intimate
Strangers, 2018), a 2019-es Koreai Filmfesztiválon látható feszült kémfilm,
a Fekete Vénusz (The Spy Gone North, 2018), az 1997-es ázsiai pénzügyi
válság pusztító hatását bemutató Államcsőd (Default, 2018) és
Johnnie To Drogháború (Drug War, 2012) című munkájának elsőrangú remake-je,
a Hívő (Believer, 2018), amely a tragikus autóbalesetben elhunyt,
ismert koreai színész, Kim Joo-hyuk utolsó (és remekbe szabott) filmszerepét
jelentette. A kisköltségvetésű mozik közül feltétlen kiemelést érdemel Yim
Soon-rye rendezőnő manga-adaptációja, a Kiserdő (Little Forest,
2018), amelynek finom szövésű, csinnadrattamentes ódája a koreai vidékhez és
konyhaművészethez rezonált a fiatal urbánus közönséggel. Nemzetközi
fesztiválvonalon a veterán művészfilmes Lee Chang-dong Gyújtogatók (Burning,
2018) című alkotása szólt nagyot Cannes-ban, utóbb pedig a magyar mozikba is
eljutott. Hong Sang-soo nyáron a Hotel a folyópartonnal (Hotel by the
River, 2018) jelentkezett a locarnói szemlén, ahol a főszereplő költőt
megformáló Gi Ju-bong elnyerte a legjobb színésznek járó díjat.
A 2018-as esztendővel szemben 2019 a kellemes meglepetések éve volt. A valaha
volt legnézettebb 50 dél-koreai film listáját végigböngészve 2019-ig mindössze négy
vígjátékot találhattunk: a Szekrénykulcsot (Luck Key, 2016), a Sunny-t
(2011), a Pletykalavinát (Scandal Makers, 2008) és a Nagyi
kisasszonyt (Miss Granny, 2014). Ez a sor kettővel is bővült 2019-ben.
Elsőként a kínai újévre időzített Extrém meló (Extreme Job, 2019)
robbantott kasszát, amelyben egy válogatott marharépákból álló detektívcsapat
fedőtevékenységként sült csirkés éttermet nyit egy helyi bűnbanda
főhadiszállásával szemben azért, hogy ekként könnyebben lekapcsolhassák őket. Az
új koreai mozi legszebb bűnügyi komédiahagyományát megidéző (lásd A 3-as
számú – No. 3, 1997; Benzinkúti rablás – Attack the Gas
Station!, 1999) Extrém meló nemcsak átlépte az álomhatárt jelentő
tízmilliós nézőszámot, de még a harcedzett filmipari elemzőket is meglepve
azonnal a nézettségi örökranglista második helyére katapultált, és több mint 16
milliónyi eladott jeggyel zárt. Nyáron a Kijárat (Exit, 2019)
akciókomédiába oltott katasztrófafilmjére özönlött a nézőközönség: Lee
Sang-geun első nagyjátékfilmje több mint kilencmillió eladott jeggyel a
harmadik helyen zárt az év végi nézettségi listán. A két alkotás közé ékelődött
be Bong Joon-ho korszakos jelentőségű Élősködőkje, amely májusban a
dél-koreai filmek közül elsőként nyert Arany Pálmát Cannes-ban, és végül
tízmillió helyi nézőig jutott. Év végén a Hamueső (Ashfall, 2019)
sztár- és látványmeghajtású, zavarba ejtő műfajkavalkádja (akció- és
kémthrillerrel házasított katasztrófafilm) robbant bele a Baekdu vulkánnal
együtt a koreai publikum arcába több mint hatmillió eladott jegyet
eredményezve. Gengszterfilmes vonalon legalább kétévente készül emlékezetes
dél-koreai tétel, de A gengszter, a zsaru és az ördög (The Gangster, The Cop, The Devil, 2019) így is feltétlen
kiemelést érdemel, tekintve, hogy az elmúlt öt év legjobbjáról van szó. Low-budget
és független filmes vonalon a női filmek vitték a prímet: a magyar nyelven is
olvasható, azonos című koreai bestsellerből készült Született 1982-ben (Kim
Ji-young, Born 1982, 2019) egy átlagos nevű harmincas koreai átlagnő
szemszögéből rögzítette a patriarchális rendszer visszásságait, a Kolibri
(House of Hummingbird, 2019) több tucat díjjal elhalmozott, érzékeny
felnövéstörténete pedig a ’90-es évek Szöuljába kalauzolt egy 14 éves lány
alakján keresztül. Női film ugyan, de az előző két alkotással ellentétben egy
férfi, Lim Dae-hyung rendezte a Kedves Junhi-t (Moonlit Winter,
2019): e munka egy eltitkolt leszbikus románc krónikája egy anya-lánya
kapcsolat tükrében. Mind a Kolibri, mind a tárgyév busani nemzetközi szemléjét
záró Kedves Junhi igazi függetlenfilmes siker volt, hiszen több mint
százezren voltak rájuk kíváncsiak a dél-koreai mozikban.
Merre
tovább?
A
koronavírus járvány filmipari atomcsapását megelőzően a 2020-as év egy újabb
elképesztő dél-koreai sikert hozott február végén: a legjobb nemzetközi filmnek
járó papírforma Oscar-díj mellett az Élősködők nyerte meg a legjobb
eredeti forgatókönyv, a legjobb rendezés és a legjobb film díját is – utóbbi
kategóriában a filmtörténet első nem angol nyelvű alkotása lett. Eközben Dél-Koreában
az országot 1961 és 1979 között vaskézzel irányító Park Chung-hee katonai
diktátor meggyilkolását megelőző 40 nap eseményeit a legfelső hatalmi szereplők
szervezkedésein át bemutató A mellette álló ember (The Man Standing
Next, 2020) nyitott erősen, és meg sem állt közel ötmillió nézőig. Ez a
szám a rendhagyó év miatt elegendő volt a nézettségi ranglista első helyéhez.
A
pandémia első, sokkalta jobb sorsra érdemes áldozata a Szalmaszálon
veszekedő fenevadak (Beasts Clawing at Straws, 2020) Guy
Ritchie-filmeket idéző, sokszereplős, idősík- és szemszögváltásokkal operáló,
szellemes-csavaros bűnügyi mozija volt, amely alig több mint félmillió nézőig
jutott. Az év legszokatlanabb nyári blockbuster-várományosa az éjsötét, nihilista
Szabadíts meg a gonosztól (Deliver Us from Evil, 2020) volt,
amely témaválasztásával (gyermekszerv-kereskedelem) és brutalitásával
fényévekre áll bármely hollywoodi tömegfilmtől. Békeidőben valószínűleg a közel
négy és félmilliós nézettsége dupláját produkálta volna, a Covid-évében azonban
be kellett érnie ennyivel: ezzel a számmal a helyi alkotások közül a
jegyeladási lista második helyéig jutott. Ugyancsak a nyári szezon nagy
durranása lett volna a Vonat Busanba rendezőjének új munkája, a nálunk
is bemutatott Peninsula: Holtak szigete (Peninsula, 2020), amely
közel négymillió nézőig jutott, bronzérmet szerezve ezzel a tárgyév nézettségi
listáján. A zombifilm alműfaját a bezártsággal és a magánnyal kombinálta a Netflixen
is hozzáférhető #Túlélők (#Alive, 2020), sikeresen megidézve
ezzel a korszellemet – Cho Il-hyung mozija végül az ötödik helyig jutott a
tavalyi dél-koreai nézettségi listán. A járvány miatt beragadt szuperprodukciók
közül volt olyan, amely a mai napig dobozban maradt (például Ryoo Seung-wan Mogadishu
című alkotása, amely a szomáliai polgárháború kirobbanása idején mutatja be az
észak- és dél-koreai diplomáciai testület közös menekülési akcióját), más
forgalmazók azonban úgy döntöttek, hogy az elhúzódó bizonytalanság helyett inkább
eladják a bemutatási jogot a kialakult helyzet nagy nyerteseinek, a streaming
szolgáltatóknak (lásd a Netflixen itthon is elérhető Az űrsepregetők
példáját). Az éves filmipari statisztikát áttekintve
kevéssé meglepő módon gyászos kép tárul elénk: a dél-koreai filmek nézőszáma
65%-al esett vissza (115,6 millióról 40,4 millióra). Noha a hazai filmek piaci
részesedésének 2020-as adata (68%) a valaha mért legmagasabb számot mutatta, ez
inkább annak volt köszönhető, hogy a nagy amerikai stúdiók még a dél-koreai
produkciós cégeknél is több nagyköltségvetésű tételt tartottak vissza a
bemutatástól.
A
merre tovább kérdésére jelenleg Dél-Koreában (is) mindenki széttárja a kezét. A
dél-koreai streamingszolgáltatók (Wavve, Watcha, TVING, Coupang Play)
mindenesetre derekasan (saját tartalmakkal és komoly tőkebevonással) küzdenek a
piacvezető, több mint hétmillió belföldi előfizetővel rendelkező Netflix-szel
szemben. A dél-koreai filmipar a története során több ízben is kimászott már
súlyos krízisekből, bízzunk benne, hogy most sem lesz ez másként – nehezen
képzelhető el az, hogy a világ legaktívabb mozilátogatóinak országában ne
térjenek majd vissza a filmszínházakba.
A
tíz legnézettebb dél-koreai film (2016-2020)
1. Extrém
meló (Extreme Job, 2019) – 16,2 millió néző
2. Az
istenekkel együtt: Két világ (Along With the Gods: The Two Worlds,
2017) – 14,4 m
3. Az
istenekkel együtt: Az utolsó 49 nap (Along With the Gods: The Last 49
Days, 2018) – 12,2 m
4. Egy
taxisofőr (A Taxi Driver, 2017) – 12,1 m
5. Vonat
Busanba – Zombiexpressz (Train to Busan, 2016) – 11,5 m
6. Élősködők (Parasite, 2019) – 10,2 m
7. Egy
erőszakos ügyész (A Violent Prosecutor, 2016) – 9,7 m
8. Kijárat (Exit) – 9,4 m
9. Hamueső
(Ashfall, 2019) – 8,2 m
10. Titkos
megbízás (Confidential Assignment, 2017) – 7,8 m
A
dél-koreai filmek piaci részesedése:
2016:
53,7%
2017:
51,8%
2018:
50,9%
2019:
51%
2020:
68%
A
dél-koreai filmek nézőszáma:
2016:
116,5 millió
2017:
113,9 m
2018:
110,1 m
2019:
115,6 m
2020:
40,4 m
Forrás:
Koreai Filmtanács (KOFIC)
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/05 16-20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14896 |
