Fekete Tamás
Monster Hunter – amerikai, 2020. Rendezte és írta: Paul W.S. Anderson. Kép: Glen MacPherson. Zene: Paul Haslinger. Szereplők: Milla Jovovich (Artemis), Tony Jaa (Vadász), Ron Perlman (Admirális), Tip Harris (Lincoln), Meagan Good (Dash). Gyártó: Constantin Film / AB2 Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 103 perc.
Közel három évtizede küzd Hollywood azzal. hogyan is lehetne sikeres és szerethető videójáték-adaptációt készíteni, és miután az előző évtized közepén a fiatal és tehetséges rendezők (Duncan Jones, Justin Kurzel) hadrendbe állítása sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, úgy tűnik, a családok megcélzása és a hangnem lágyítása a nyerő stratégia. Na de mit nézzenek azok, akik továbbra is jóval durvábbra és kemény bunyókra vágynak? Szerencsére nekik ott van a műfaj kipróbált veteránja, Paul W. Anderson, az egyik legelső próbálkozás, a Mortal Kombat trénere, aki ezúttal is hadrendbe állítható. A Monster Hunter ugyanúgy a japán Capcom cég terméke alapján készült, mint A kaptár, amely a legtöbb filmfeldolgozást megélt videójáték, és eddigi hat (!) részéből ötöt maga Anderson készíthetett – ezáltal pedig nem csupán a cím, de maga a rendező is az alműfaj csúcstartójának tekinthető.
Friss munkájának főhőse az amerikai hadsereg egyik katonája, Artemis (Anderson állandó színésznője, Milla Jovovich), aki csapatával egy eltűnt osztag nyomait kutatja a sivatagban, ám egy vihar következtében ismeretlen, új világban találják magukat, melyeket hatalmas, a felszín alatt tanyázó lények népesítenek be. Miután különítményének tagjait elveszti, először egyedül, majd a Szörnybirodalmat jól ismerő Vadász segítségével küzd a túlélésért és a visszatérésért. Anderson filmje pontosan ennyi: összecsapások sorozata a homok alól felbukkanó óriásszörnyekkel, egy teljes filmen át, meglehetősen kiszámítható módon. A film igazi meglepetése éppen annak egyszerűsége: olyan egyhangú, sivár és igazi izgalom nélküli, mint a sivatagi táj. Szándékosan és már-már emberfeletti erővel küzd nem csupán a szörnyekkel, hanem minden olyan törekvéssel is, amellyel önmaga játékos eredetére utalna, és olvasati módjához is csupán egyféleképp tud kapcsolódni; csakúgy, mint egy videójátékot, a résztvevők talán élvezik, de a passzív szemlélők rémesen unják.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/04 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14889 |
