Varró Attila
Mientras dure la guerra – spanyol, 2019. Rendezte: Alejandro Amenábar. Írta: Alejandro Hernandez és Aljandro Amenábar. Kép: alex Catalán. Zene: Alejandro Amenábar. Szereplők: Karra Elejalde (Unamuno), Eduard Fernandez (Millán-Astray), Patricia López Arnaiz (Maria), Santi Prego (Franco), Carlos Serrano-Clark (Hernández). Gyártó: Movistar. Forgalmazó: HBO. Feliratos. 107 perc.
Míg Alejandro Amenábar korai thriller/horror alkotásaiban valóság és fikció különféle határmezsgyéit térképezte fel, legyen szó snuff-filmről (Halálos tézis), virtuális valóságról (Nyisd ki a szemed), kísértetvilágról (Másvilág) vagy épp regressziós hipnózisról (Regression), az ezredforduló óta készült – megtörtént eseteket feldolgozó – filmdrámái a törvények hatalmával szembekerült egyéni szabadságról mesélnek eutanázia-kálváriától (Belső tenger) a keresztény dogmáknak áldozatul eső csillagásznő élettörténetén át (Agora) friss művéig, amely a híres baszk filozófus, Miguel de Unamuno utolsó hónapjairól mesél a salamancai egyetemen, amelyek egybeesnek a Franco-diktatúra első hónapjaival Spanyolországban. A két korszak közös nevezőjét jelentő diktatúra-motívum (kötődjön illúziók vagy ideológiák elnyomásához) az Amíg a háború tartban jelenik meg ez idáig legegyértelműbben, akárcsak az ellene folytatott küzdelem hiábavalósága is: öregedő értelmiségi hőse – aki eleinte lelkesen támogatja a jobboldali hatalomátvételt – a film nagy részében passzív megfigyelője, majd tehetetlen áldozata a falangista erőszaknak, mígnem híres ünnepi felszólalását követően a fasiszta Millán-Astray tábornok ellen teljes vereséget szenved és házi őrizetben végzi életét.
Amenábar eddigi legsötétebb filmje egyben a legvilágosabb is, nyílegyenes cselekmény mentén hömpölygő, kétértelmű vízióktól és nyitott kérdésektől mentes, egyetlen főalakra koncentráló tanmese a „vétkesek közt cinkos, aki néma” alaptéziséről – a belső tengerek és titokzatos égi jelenségek után a rendező immár két lábbal az (anya)földön áll, meg sem kísérelve árnyaltan ábrázolni alakjait és konfliktusait. Mívesre csiszolt filmdrámájának egyetlen – némiképp gondolatébresztő – érdekessége a központi jelképnek választott papírhajtogatás, amely a Belső tenger címadó metaforájához és az Agora kör-szimbolikájához képest jóval enigmatikusabb, több olvasatot kínáló motívummá bomlik a fináléra. Miként Unamuno (aki filozófiai érdemein túl az origami mestere és újítója volt), Amenabar is előszeretettel él jelképekkel/analógiákkal, ám most először teljesen a nézőkre bízza a megfejtést: Sancho szamarától orizuru-daruig tartó fejlődéstörténete izgalmas búvópatakként csobog a lomha történetfolyam mentén.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/04 62-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14882 |
