Varró Attila
La boda de Rosa – spanyol, 2020. Rendezte: Icíar Bollaín. Írta: Icíar Bollaín és Alicia Luna. Kép: Sergi Gallardo és Beatríz Sastre. Zene: Vanessa Garde. Szereplõk: Candela Pena (Rosa), Paula Usero (Lidia), Sergi López (Armando), Nathalie Poza (Violeta). Gyártó: Crea SGR / Halley Production. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 97 perc.
„Az élet nem ér véget 50 évnél” – olvasható a Rosa esküvõje kórházi várótermében a plakátfelirat, mintha csak a film egyik nagy tanulsága mellett egyfajta orvosi tanács lenne a címszereplõnek, aki hirtelen elhatározással úgy dönt, egy kölcsönmacskával leköltözik nagyvárosi otthonából Benicassim szépséges tengerpartjára és halott édesanyja eladásra váró varrómûhelyét átvéve újratervezi életútját. Ám Rosa önfeláldozó – és önsorsrontó – segítõkészségét gátlástalanul kihasználó családtagjai ennél is nagyobb meglepetésben részesülnek egy „vasárnap megházasodom” sms-üzenet képében, amely mindnyájuk terveit alaposan felborítja. Elindul a lázas készülõdés, és a lappangó családi konfliktusok mellett fény derül a fõ gondot jelentõ kommunikáció-képtelenségre is, mígnem egy váratlan fordulatot követõen sor kerül az esküvõi komédiáktól jogosan elvárt ünnepi fináléra, amelynek a tûzvörös menyasszonyi ruha jelenti a legkevésbé rendhagyó elemét.
A madridi Icíar Bollaín rendezõnõ tavalyi játékfilmje nem csak örömteli visszatérést jelent az elmúlt évtized súlyos társadalmi problémáit boncolgató, globális drámáktól (legyen szó oktatási helyzetrõl Nepálban, vízprivatizációról Bolíviában vagy a munkanélküli spanyol bevándorlók helyzetérõl Skóciában) a 90-es évek pályakezdetét jelentõ családi/párkapcsolati dramedy-khez, de azokon túllendülve az életmû elsõ hamisítatlan vígjátéka. Bár nem nélkülözi a komorabb színezetû jeleneteket, egy vérprofi álomgyári romkom lendületével, precizitásával és hatékonyságával (ám mélyebb emberismerettel) bonyolítja a cselekményt – talán nem véletlen, hogy az anyai örökségében új önmegvalósításra találó Rosa meséjét (ismét) Bollaín jegyzi, megszakítva évtizedes alkotói párkapcsolatát élettársával, a Ken Loach-drámák állandó forgatókönyvírójaként ismert Paul Laverty-vel (Nevem Joe, Felkavar a szél, Én, Daniel Blake). Kétségtelen, hogy a Rosa esküvõje nem gyûjthetne annyi Goya-díjat, mint a Többet ne! kõkemény abúzus-drámája, de legalább olyan fontos és széleskörû nõi problémáról beszél – méghozzá érdemben – a bodros-csipkés esküvõi jelmezbe bújtatva.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/03 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14854 |
