Baski Sándor
Falling – amerikai, 2020. Rendezte és írta: Viggo Mortensen. Kép: Marcel Zyskind. Szereplõk: Viggo Mortensen (John), Lance Henriksen (Willis), Laura Linney (Sarah), Hannah Gross (Gwen), Terry Chen (Eric). Gyártó: Scythia Films / Zephyr Films / Ingenious Media. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 112 perc.
Alig egy év leforgása alatt három olyan filmet is bemutattak, amelyben fõszerepet kapott a demencia. Az Anthony Hopkins fõszereplésével készült Az apában, a horror mûfaji keretét használó Relicben és Viggo Mortensen Zuhanásában közös, hogy a visszafordíthatatlan leépülés folyamatát nemcsak a beteg szülõk, hanem a gondozásukat vállaló gyerekek tapasztalásain keresztül is bemutatják. A témából következik a személyes érintettség is, az alkotók általában saját történeteiket próbálják terápiás jelleggel feldolgozni.
Mortensen sem kivétel, mindkét szülõje demenciában szenvedett, nyilván ezért is választotta éppen ezt az alaphelyzetet rendezõi debütálásához. A betegség személyiségpusztító hatásának feltárását ugyanakkor nem érezhette önmagában elég izgalmasnak, ezért a két fõszereplõ közti kontrasztot annyira kiélezte, amennyire csak lehet. A Lance Henriksen által alakított hirtelen haragú, bigott Willis a vidéki Amerika és a múlt képviselõje, miközben liberális fia, John Kaliforniában él, melegházasságban egy kínai-hawaii-i férfivel. Kényszerû összeköltözésük jótékony dramaturgiai feszültséget biztosít a filmnek, miközben a valósággal való kapcsolatát egyre jobban elveszítõ apa életének meghatározó pillanatai is felvillannak. A líraian fényképezett epizódok valójában nem(csak) Willis flashbackjei, mert az õ emlékképei mellett láthatjuk azt is, hogyan élte meg a gyerek John és édesanyja a családi idill felbomlását, amely elvezetett odáig, hogy a férfi mindenkitõl elidegenedett, megkeseredett emberként élje le az életét.
Mortensen újonc rendezõként képes hiteles szituációkat teremteni, és színészként is méltó partnere az élete alakítását nyújtó Lance Henriksennek, forgatókönyvíróként viszont szüksége lett volna egy szigorú szkriptdoktor segítségére, hogy az önismétléseket kigyomlálja a történetbõl. A Zuhanás így csak részleteiben katartikus, egészében viszont olyan kimerítõ és frusztráló, mint az együttélés lehet egy empátiára képtelen, toxikus egoistával.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/03 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14853 |
