rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Streamline mozi

Henry – egy sorozatgyilkos portréja

Lichter Péter

Henry: Portrait of a Serial Killer – amerikai, 1985. Rendezte: John McNaughton. Írta: Richard Fire és John McNaughton. Kép: Charlie Lieberman. Zene: Ken Hale. Szereplők: Michael Rooker (Henry), Tom Towles (Otis), Tracy Arnold (Becky). Gyártó: Maljack Productions. Forgalmazó: HBO Go. Feliratos. 83 perc.

John McNaughton kultikus pszichothrillere nem véletlenül sínylődött éveket az amerikai forgalmazók purgatóriumában: 1985-ös elkészülte után csak 1990-ben érkezett meg a vásznakra, de az alkotóknak utána is számos csörtét kellett vívniuk a különböző cenzúra-bizottságokkal. A rendkívül alacsony költségvetésű, szikáran felsnittelt bűnügyi film olyan kényelmetlen közelségbe hozza a címszereplő sorozatgyilkos mindennapjait, amire korábban nem nagyon volt példa – ráadásul az áldozatait véletlenszerűen levadászó Henry után nem loholnak ballonkabátos kopók és a morális egyensúlyt helyreállító végkifejlet is elmarad.

A film elbeszélése arra kényszeríti a nézőt, hogy szinte cinkosként kövesse a gyilkost (a később rosszarcú antagonistákra specializálódott Michael Rooker dermesztő alakítása is erősíti a hatást), sőt egy olyan tettestársat is kapunk, aki még Henry-nél is visszataszítóbb: ahogy egyre jobban megismerjük Otis gyomorforgatóan abuzív figuráját, úgy kezdünk – jobb híján – Henryvel azonosulni. Ez a provokatív dramaturgia – és a szerelmi szál kegyetlenül elliptikus elvarrása – Michael Haneke tíz évvel későbbi Furcsa játékára emlékeztet, nem is beszélve a film második felében hangsúlyossá váló önreflexióról. Otis videókamerával rögzíti a szexuális aktusként megélt gyilkosságaikat, amiket lassítva néz vissza újra meg újra. A videó médiumának ilyen tudatos, a nézőt saját voyerizmusára emlékeztető használata – Haneke mellett – az évtized végén berobbanó Szex, hazugság, videó-t is előkészíti: a videó halványan derengő képe mindkét filmben az önkielégítés instrumentuma. McNaughton kegyetlen lassúsággal hömpölygő, a 16 mm-es nyersanyag miatt időnként a dokumentumfilmek nyers közvetlenségével ható balladája még ma is kimerítő filmélmény.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/03 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14851

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -