Déri Zsolt
David Bowie kiemelt fontosságúnak tartotta életművében a mozgóképet, úttörőként használta a klipformátumot, néhány videójánál rendezői kreditje is volt, producerként is támogatott pár filmet (elsőként Enyedi Ildikó 1994-es Bűvös vadászát, melyben a Bowie/Roxy Music-vonalról indult Spandau Ballet gitáros-vokalista vezére, Gary Kemp kapta a címszerepet), és persze előszeretettel színészkedett is. Játszott földönkívüli lényt, vámpírt, koboldkirályt, westernfigurát, üzletembert, gengsztert, katonát és FBI-ügynököt, továbbá olyan valós személyeket is, mint Poncius Pilátus, Nikola Tesla vagy Andy Warhol – meg néha saját maga fikciós verzióját is.
Bowie-t eljátszani másnak viszont kényes terep. Legalábbis komoly formában (komolytalanul, parodisztikusan persze hálás feladat – mint a Slágermájerek tévésorozat Bowie’s In Space klipdalszkeccsében, ahol a Flight Of The Conchords-tagok az énekes 1969-es, 1974-es és 1979-es kinézetével kontrázgatnak egymásnak).
A legtökéletesebb imitáció a brit művészpárosnak, Iain Forsyth-nak és Jane Pollardnak (a 20.000 nap a Földön című sokszoros díjnyertes Nick Cave-portréfilm későbbi rendezőinek) a nevéhez fűződik: A Rock ‘n’ Roll Suicide című projektjükkel az 1973 július 3-án adott utolsó Ziggy Stardust And The Spiders From Mars-fellépést rekonstruálták – D.A. Pennebaker legendás koncertfilmje, továbbá korabeli tudósítások, fotók és rajongói beszámolók alapján – a 25 éves évfordulón, 1998 júliusában a londoni Institute of Contemporary Arts nagytermében, ahol közönség és kamerák előtt a magát perfekt Bowie-imitátorrá képző Steven C. Harvey gitáros-énekes vizuálművész és tribute zenekara az eredeti kosztümtervező Natasha Kornilof által újraalkotott fellépőruhákban adta elő maximális hűséggel a negyedszázaddal korábbi koncertprogramot, amit webcast közvetítéssel még további 3000 néző láthatott képernyőn szerte a nagyvilágban. A rendezőpáros és az imitátor tíz évvel később, 2008-ban a luxemburgi Musée d’Art Moderne Grand Duc Jean előadótermében ismét visszatért a témához, mikor Vito Acconci 1970-es Learning Piece performanszának Re-Learning Piece című Bowie-tematikájú újrázásában a közönség megtekinthette, ahogy a gitáros-énekes Harvey a Jacques Brel-féle My Death feldolgozásának 1973-as Pennebaker-koncertfelvételét DVD-lejátszón vissza-visszatekerve fél óra alatt betanulja a dal Bowie-előadásának tökéletes utánzását.
Hasonlóan bravúros stílusgyakorlat a Soulwax elektro-rock zenekarukkal és 2ManyDJs producerduójukkal elhíresült belga Deweale fivérek harmincvalahány dalt összefűző egyórás David Bowie-megamixére Wim Reygaert rendezővel forgatott 2012-es Dave film, melynek címszerepében a hetvenes évek második felének Bowie-fazonjára igazított androgün belga modell-színésznő Hannelore Knuts szembesül időutazóként – egy szűk folyosóról különféle (év)számozású ajtókon belépve – az életmű 1969-1987 közti periódusaival, megtalálja hozzájuk a kulcsokat és újrateremti az ikonikus lemezborítókat.
A legjobb nőnemű David Bowie persze alapból Tilda Swinton, aki a 2013-as The Stars (Are Out Tonight) dal Floria Sigismondi által rendezett klipjében az átlagembert játszó énekessel együtt, annak feleségeként szerepel, de a sztori egy pontján kinézetében maga is Bowie-karakterré transzformálódik (miközben szomszédjukban a fal túlsó oldalán a norvég modellcsaj Iselin Steiro testesíti meg egy zenekar élén a hetvenes évtized második felének fiatal David Bowie-figuráját). Swinton pár évvel később aztán a Vakító napfényben című 2015-ös Luca Guadagnino-mozifilmben és az ahhoz igazított AnOther Magazine-fotósorozatban is egy „női Bowie” típusú popsztárt alakított.
David Bowie csak néhány másodpercnyi hajkorona-villanás a Bohém rapszódiában és a Cameron Crowe-féle Majdnem híresben, de az utóbbihoz hasonlóan szintén 1973-ra datált – Martin Scorsese és Mick Jagger nevével fémjelzett – Vinyl (Bakelit) sorozatban az amerikai tévészínész Noah Bean igen szórakoztatóan hozza négy percben a Ziggy-végstádiumos Bowie-t, főleg, hogy a koncerttermi beállás jelenetéhez használhattak is az énekestől egy korabeli glam rock slágert.
A Zack Snyder-féle Watchmen mozifilmben van egy jelenet, amikor a Matthew Goode által játszott Bowie-kinézetű Adrian Veidt/Ozymandias együtt lóg az „igazi” David Bowie-val, akinek a történet párhuzamos valóságában még 1977-ben is Ziggy Stardust-imidzse van (őt egy bizonyos J.R. Killigrew játssza). Ez a filmes Bowie-verzum legmetább pontja, főleg annak a fényében, hogy mikor a nyolcvanas évek végén még úgy tűnt, hogy a kultikus képregényt Terry Gilliam fogja megfilmesíteni, az igazi David Bowie is szeretett volna szerepelni benne – de nem Veidt, hanem az álarcos Rorschach szerepére pályázott.
*
Végezetül még egy jelképes Bowie-interpretáció: Walter Tevis A Földre pottyant férfi című 1963-as sci-fi regényének és David Bowie címszereplésével készült 1976-os Nicolas Roeg-moziadaptációjának a 2015-ös színházi folytatásában, a régi és új Bowie-dalok köré épült Lazarus című musicalben Michael C. Hall vitte tovább az énekes szerepét, a bolygójára visszatérni nem tudó idegen lény tragédiáját. Ez volt az utolsó előadás, amit David Bowie látott (egy hónappal a halála előtt), az utolsó színpadra lépése (a díszbemutató végén a színészekkel közös meghajlásnál), és aztán élete utolsó kislemezdalának, a Blackstar búcsúalbumot beharangozó Lazarusnak a televíziós élő bemutatására már a remek énekhangú Hallt küldte maga helyett fellépni. Az élő zenekarral kísért musical filmmé szerkesztett 2016-os színházi felvételét most 2021-ben láthatta a nagyvilág livestream közvetítéseken a néhai dalnok születése (január 8.) és halála (január 10.) által kijelölt három napban.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2021/03 47-47. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14828 |