Varró Attila
A fiatal vermonti írónő első regénye egy apokalipszis sci-fi ürügyén az emberi kapcsolatok entrópiájáról mesél.
Ray
Bradbury páratlanul gyönyörű sci-fi életművében is kimagaslik szépségével a Kaleidoszkóp című novella, amelynek
maroknyi asztronauta hőse űrhajójuk robbanását követően pár órás szkafander-menedékébe
zárva szétspriccel a világűrbe, az egyre gyengülő rádiókapcsolat révén
megosztva egymással utolsó érzéseiket, gondolataikat. A kezdeti rettegés és
harag entrópiáját lassanként lecsillapítja az empátia érzése és miközben a
gárdát széthúzza a Nap, a Hold, a Föld, a kisbolygóövezet tömegvonzása, életük
közösségben leélt, túlságosan zajos magányát felváltja az egyedüllét csendes
összetartozása. Nagyrészt ugyanerről a folyamatról, az emberi kapcsolatok
fontosságának teljes és reménytelen elszigeteltségben történő felismeréséről írta
első regényét hetven évvel később egy huszonéves vermonti világcsavargó, Lily
Brooks-Dalton, méghozzá nemcsak Bradbury választott műfajához nyúlva, de
kedvenc motívumait is felhasználva a Kaleidoszkóp
széteső-összeálló űrhajós-közösségétől a Néma
városok elárvult férfihősén át az A
világ utolsó éjszakája melankolikus apokalipszis-feldolgozásáig. Az eredeti
címét (Jó reggelt, éjfél) egy másik
magány-specialista írónő, Jean Rhys megrendítő kisregényétől kölcsönző Éjféli égbolt két klasszikus
science-fiction toposzt sző párhuzamosan egymás mellé: egy idős
csillagász-fizikus magára marad egy rejtélyes kislánnyal északi-sarki
kutatóbázisán a teljes világégés után („utolsó ember a földön”), miközben egy
Jupiterről hazafelé tartó hatfős expedíció megpróbál rájönni, minek köszönhetik
az egyéves visszautat kísérő földi rádiócsendet („űrodüsszeia”). Ezután mindkét
szálat megtoldja némi túlélő-kalanddal (legyen szó vándorlásról a jégmezőn vagy
űrbéli hajójavításról), végül megfejeli egy divatos drámai fordulattal – úgy
tűnik, minden együtt van tehát egy sikeres lektűrhöz, amelyből takaros
Oscar-esélyes multiplex-mozit forgathat majd valami hollywoodi szerző/sztár.
Brooks-Dalton
azonban alig néhány fejezet alatt világossá teszi olvasói számára, hogy sem buja
műfaji örömöket, sem feszült kalandélményeket nem kínál, sőt még a nagy duplacsavar
meglepetését is elveszi a kezdettől biztos kézzel adagolt információkkal.
Párszáz oldalas, szűkszavú regényét leginkább „introvertált melodrámának” nevezhetnénk,
ha ez a kifejezés nem lenne vaskos oximoron. Az írónő egyfajta szisztematikus dekonstrukcióként
minden zsánerjelleget lehámoz a sztoriról: az űrutazás tudományos pontossággal
leírt hétköznapi eseményekből áll, a világégés oly annyira háttérbe szorul,
hogy még az okára sem derül fény, a kalandok minden hősiességet vagy kivételes teljesítményt
nélkülöző megpróbáltatások, a csattanó ismeretében bátran sok-zsebkendősre
taksált finálé pedig a szereplők érdeklődése hiányában elmarad. Nem mintha az Éjféli égbolt nélkülözné az elsöprő
érzelmeket, a nagy drámai szembesüléseket, ám ezek a külvilág hidege ellen vastagon
szigetelt lélekmélyekben zajlanak és jórészt tárgyilagos megállapítások
tudósítanak róluk. Brooks-Dalton visszafogott lírai eszköztárát inkább a tájleírásokra
tartogatja, a jégvilág és világűr szépségeinek tömör megidézésére – miként első
művében, a Motorcycles I’ve Loved
című önéletrajzi írásában (amely húszas évei első felének eseménytelen, keleti
parti kalandozásait meséli el három egymást követő motorkerékpáron), a költői
képek többnyire a természettudományok józan, racionális világából kerülnek ki,
akár egy naplementénél, akár egy revelációnál bukkannak elő. Világméretű
eseményekről és sorsfordító felismerésekről ilyen halkszavúan, mégis szívhez
szólóan beszámolni akkor is komoly írói teljesítmény, ha ezek az események
éppen az érzelemkifejezések hiányáról számolnak be, precízen tartalomhoz
igazítva a formát – az pedig kivételes bravúr, hogy a sci-fi történetének egyik
legmelodrámaibb és sokmázsás szimbólumot bevető haláljelenetét sem rántja
földre a giccs gravitációja.
Agave
Könyvek, 2020
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14822 |
