rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Streamline mozi

Kis szemtanú

Varró Attila

Witness – amerikai, 1985. Rendezte: Peter Weir. Írta: William Kelley és Earl Wallace. Kép: John Seale. Zene: Maurice Jarre. Szereplők: Harrison Ford (John Book), Kelly McGillis (Rachel), Lukas Haas (Samuel), Danny Glover (McFee), Alexander Godunov (Daniel). Gyártó: Paramount Pictures. Forgalmazó: HBO. Szinkronizált. 112 perc.

 

A 80-as évek posztmodern Hitchcock-lázában, ahol thriller-auteurök serege ontotta magából a jobbnál jobb hommage-okat De Palmától Richard Franklinen át Curtis Hansonig, szinte észrevétlen főhajtás maradt a Suspense Mestere előtt az ausztrál Peter Weir álomgyári bemutatkozását jelentő Kis szemtanú, amelyet manapság – legjobb esetben – míves iparos munkának tartanak, miközben az évtized egyik legcsodásabb iskolapéldája a hollywoodi szerzőiségre. A korábban markáns látásmódú, enigmatikus művészfilmekkel hírnevet szerző Weir mintha csak Hawks láthatatlan személyességét ötvözte volna a Hitchcock-életmű központi motívumával, messze elkerülve a korszak harsány pastiche-ait: a Kis szemtanú veretes „menekülő férfi”-thrillerében minden a nézés és nézettség kettősége körül forog, miközben a történet felszíne alatt felsejlenek a sajátos Weir-víziók is.

A drogüzér kollégái elől az amish-tanyavilágba rejtőző, sebesült philadelphiai rendőrtiszt precízen illeszkedik az ausztrál rendező kortárs múltba tévedt modern hősei közé, akiket egyszerre vonz az ősi zárványvilág emelkedett szépsége és riaszt szigorú rendje, legyen szó a Last Wave ügyvédjéről vagy a Veszélyes élet évének újságírójáról – majd sorsformáló élményeik hatására „elvesztik árnyékukat”, szembenézve a munkájukból fakadó sötétebb oldalukkal: becsvággyal, önzéssel, előítéletekkel. Weir csendes tisztelettel adózik ennek az eleven múltnak, fejet hajtva a tiszta kézműves világ előtt, ahol minden csapatmunka és a feltűnés, az egyéniség látványossá tétele jelenti a legnagyobb vétket/veszélyt (miközben a legmélyebb érzelmekről csupa vizuális információ árulkodik, levetett főkötőtől csupasz kebleken át a beszédes tekintetekig). Az amishok – miként Hitchcock – úgy hiszik, amit nézel, annak a részévé válsz (akárcsak az elidegenítő hatásoktól mentes klasszikus mesemondásban), Weir azonban nem a bűntudat felől közelíti meg a filmélményt – inkább (vágy)álomnak ábrázolja, amelynek csak szemtanúi lehetnek a kívülálló hősök, egy rövidke, ám lélekemelő időre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14809

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -