rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Streamline mozi

Vadember

Fekete Tamás

Savage – új-zélandi, 2019. Rendezte és írta: Sam Kelly. Kép: James L. Brown. Zene: Arli Liberman. Szereplők: Jake Ryan (Damage), John Tui (Moses), Seth Flynn (Liam), Alex Raivaru (Tug), Poroaki Merritt-McDonald (Red). Gyártó: POP Film / Avalon Studios. Forgalmazó: HBO. Feliratos. 95 perc.

 

Hiába a mesebeli tájak, az új-zélandi filmesek előszeretettel választanak rendezői bemutatkozásuk kulisszájának kortárs, nagyvárosi környezetet, részben vagy teljesen a bűnügyi műfaj felé fordulva, és alaposan megmerítkezve az erőszakban. Így indult 1994-ben az ifjúnak ekkor már nem mondható, 40 felett járó Lee Tamahori pályája is: az Egykoron harcosok voltak egy aucklandi maori család történetén keresztül mesélt toxikus családi légkörről, szegénységről, kitörési próbálkozásokról és a hagyományok szerepéről. Sam Kelly első játékfilmje már címében utal rá, hogy hőse közeli vérrokonságban áll Tamahori harcosaival. Nélkülözés, bántalmazó apa, piti tolvajlás, intézet, végül egy utcai banda: Danny háttere kísértetiesen emlékeztet a Heke család tagjainak sorsára. Ám míg elődje egy sokgyermekes családról készült pillanatfelvétel volt, addig a Vadember az időt tágítja ki, ahogy egy fél emberöltőn át – a Holdfényhez hasonlóan – három sorsdöntő évet (1965, 1972 és 1989) kiválasztva követi a főszereplőt.
A Vademberek brigádja egyfajta ellen-alakulat: dühüknek és megvetésüknek valójában nincs célpontja, nem a társadalommal vagy annak rendjével szállnak szembe, hanem kitaszítottságuk miatt létrehoznak egy újat, ám ez a közösség is csak önzést, versengést, brutalitást és árulást kínál. A film egyik jelenetében az intézet belső rendjével még épp csak ismerkedő Danny és újdonsült barátja, Moses az éjszaka közepén zenét hall. Kinyitják szobájuk ajtaját, és kifekszenek a küszöbre, hogy hallják az otthonról szóló patetikus dalt – lábuk még bent, ám felsőtestük már a folyosón, összes többi társukhoz hasonlóan. Egyszerre vannak két helyen és nincsenek sehol sem, ahogy a főszereplő élete is ebben a kettősségben zajlik majd: miközben derékig merül a bűn és az erőszak mocsarába, valójában arra a családra vágyik, melyből kiszakították, és ahhoz az idilli világhoz tartozna, melyet tetteiben tagad ugyan, de legszívesebben mégis abban találná meg boldogulását.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14804

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -