Darida Veronika
A Pieces of a Woman egy végzetes otthonszülés története, a gyász vakító fényében átértékelődik minden.
Még
2020 tavaszán, a karanténkorszak idején, láttam veled és más független
alkotókkal egy beszélgetést, ahol a pandémia miatt elmaradt nagy színházi
lehetőségekről (pl. az avignoni fesztiválmeghívásról) is beszéltél. Majd
szeptemberben jött a Pieces of a Woman bemutatója és nemzetközi sikere.
Visszatekintve milyen volt számodra a 2020-as év?
Nagyon nehéz év volt, de több okból is szerencsésnek
éreztem magam. Egyrészt azért, mert pont a pandémia kitörése előtt sikerült
befejeznünk a forgatást, így mire megváltoztak a körülményeink, a film már az
utómunka fázisába került, valamint a film bemutatására Velencében fesztiváli
hangulatban, nézők között került sor, ami egy gyönyörű élmény volt számomra.
Ezeken kívül viszont minden egyes esemény a film és a színház körül virtuálissá
vált, amit megélni nagyon absztrakt és egyáltalán nem könnyű.
Olvastam,
hogy a film előzménye egy 2018-ban, Varsóban bemutatott színdarab volt. Mennyi
maradt meg a filmben a darabból, vagy mennyire kellett Wéber Katával (a
színdarab és a forgatókönyv írójával) újragondolnotok az egész történetet?
A történet lelke, a szereplői, a köztük lévő viszonyok
megmaradtak, de amikor egy színdarabból film születik, az minden esetben nagyon
komoly transzformáció.
Ami szintén kihívást jelentett, hogy átírjuk Amerikára a
történetet, az ottani kulturális körülményeknek megfelelően, illetve hogyan
lehetne egy vizuálisan érdekes filmet készíteni olyan fogalmak körül, mint a
gyász, az izoláció, a túlélés. Nagyon törekedtünk arra, hogy ne csak egy olyan
felvett családi dráma legyen a film, ami színházra emlékeztet, hanem egy valós
moziélmény hozzunk létre.
A
film végül nemzetközi koprodukcióban (az amerikai-kanadai BRON Studios és Little
Lamb gyártásában, a Creative Wealth Média és a hazai Proton Cinema közreműködésével)
készült el. Egyértelmű volt, hogy nem lengyel vagy magyar, hanem külföldi
sztárszínészekkel (Vanessa Kirby, Shia LaBeouf, Ellen Burstyn) dolgoztok
együtt?
Mi pályáztunk a Magyar Nemzeti Filmalaphoz és nem kaptunk
pénzt a film elkészítésére. A lengyel színdarab kirobbanó sikere és a nézői
reakciók azt erősítették meg, hogy az anyagnak van egy olyan aspektusa,
miszerint a tabu megtörhető. Az előadás után sokan jöttek oda hozzánk, hogy
megosszák a személyes történeteiket. Ez újra megerősítette bennem az érzést,
hogy a filmet kell csinálnunk belőle. Miután elküldtük a színdarabot amerikai
producereknek, meglepett minket a reakciójuk, abszolút el tudták képzeli az anyagot
egy amerikai történetként. A legnehezebb része az adaptációnak, hogy az amerikai
néző, az amerikai szem számára is amerikai film legyen belőle, hiszen sokszor
kudarcra ítéltetett az európai rendező amerikai filmje párosítás.
Milyen
élmény volt egy teljesen nemzetközi stábbal, Amerikában forgatni? Mi az, ami a
legemlékezetesebb tapasztalat maradt a rövid forgatási időszakból?
Nemzetközi stábbal dolgozni nem ismeretlen számomra,
hiszen az elmúlt évtizedben munkáim túlnyomó többsége külföldhöz kötődött,
igaz, filmet még nem készítettem idegen országban. A legfontosabb, amit el tudok
mondani, hogy meg kell bízni a helyi kollégákban, és át kell nekik adni a
döntéshozatal egy részét, mert ők ismerik a saját kultúrájukat. Ez ugyanannyira
igaz Amerikára, mint Németországra. Amerikában nagyon meglepő, és ez meghatározó
élmény volt, hogy gyorsan kell dolgozni. Egy forgatási napon 2-3 jelenetet meg
kell csinálni, az ember sokkal inkább időhöz van kötve. Tulajdonképpen ezt
éltem meg a legnagyobb különbségnek.
Hogyan
lett a film executive producere Martin Scorsese? Mit jelenthet ez a film jövője
vagy a későbbi filmtervek szempontjából?
Howard Shore, a film zeneszerzője az egyik beszélgetésünk
során megkérdezte, érdekelne-e engem Martin Scorsese véleménye a munkánkról. Felnevettem:
hát persze, hogy érdekel. Ekkor elküldtük neki az első vágás anyagát és pár hét
múlva Martin felhívott, hogy elmondja, mennyire hatott rá a film. Úgy
fogalmazott „Nem annyira egy film, mint amennyire egy élmény.” Ez sokat
jelentett számomra, hiszen az első pillanattól kezdve ugyanígy gondolkodtam,
hogy ennek a filmnek sokkal inkább egy élménynek kell lennie, mint filmnek. Ez
egy fontos megfogalmazás volt a mester részéről.
A Pieces of a Woman erősen
nőcentrikus alkotás, hiszen a gyermekét elvesztő anya megoszthatatlan
fájdalmának és lassú gyászfeldolgozásának a többi szereplő (köztük a férj is)
csak szemtanúja lehet. Másfajta érzékenységet és empátiát kívánt ez tőled, mint
korábbi rendezéseid? Miről szól számodra elsősorban ez a film?
Természetesen komolyan felmerült bennem, hogy én, mint
férfi megrendezhetem-e ezt a filmet, de mivel Wéber Kata munkája egy olyan
személyes történeten alapul, aminek én is részese voltam, úgy éreztem, hogy
jogosult vagyok a történet megrendezésére. Ez egy nagyon női szemszögből
készült munka, és valójában ez is Kata könyvének a lényege. Sok olyan
folyamatot mutat és fedez fel, ami nők lelkében zajlik le. Ehhez közel kerülni
és belelátni kimagasló élményt jelentett. Ez az anyag másfajta figyelmet
igényelt, mint eddigi filmek, amiket készítettem.
A
film elején a szülési jelenet (mely szinte „film a filmben”) minden nézőben
kitörölhetetlen nyomot hagy. Ez a valósághűségében kegyetlen rész közel
félórás, ami messze túl van az átlagos nézői „tűréshatáron”. Mennyiben feladata
a filmnek, hogy szembe menjen minden elvárt sémával, elgondolkoztasson és
provokáljon?
Azt hiszem, hogy a művészetnek feladata a provokáció, hogy
kibillentse a nézői szokásokat vagy gondolkozási sémákat, amiket a társadalmi
nyomás ránk kényszerít. A szülés jelenete a lengyel színdarabban majdnem dupla
ilyen hosszú volt, és még így sem közelíti meg az élményt, amit az ember átél,
akár apaként is a gyermekei születésénél. Legfőbb koncepciónk az volt, hogy
megpróbáljuk visszaadni azt a csodát, horrort, kötődést, szeretetet, amit az
ember ebben a kiemelt pillanatban átél. A forgatókönyvben is 30-35 oldal volt a
szülés. Ez a „film a filmben” koncepció egyfajta monolitként nehezedik rá és
támogatja a filmet és a szereplők közti viszonyokat.
A
filmet a Netflix forgalmazza, ami valószínűleg nagyobb nézettséget hozhat, mint
egy hagyományos filmszínházi bemutató. Mit gondolsz, a pandémia alapvetően
átalakítja majd a filmnézési szokásainkat, és bekövetkezik a mozi régóta
vizionált halála? Vagy a mozi a streaming szolgáltatók mellett is tovább élhet?
Én azt gondolom, hogy ez a csata már a pandémia előtt is
eldőlt. Ezzel szembe kell néznünk, meg kell értenünk és használnunk kell a
jövőben. A streamerek erősek, a mozinézési élmények általuk megsokszorozódnak,
és az új generáció több új információt kap a mozgókép által, akár a televízióról,
akár a mobiltelefonokról beszélünk, mint a könyvekből, mi pedig az új generáció
felé is felelősséggel tartozunk. A mozi nem hal meg és nem is tud meghalni, a
streaming nem tud közösségi élményt adni, és a filmszínházak, ha csak részben
is, de megmaradnak. Az, hogy az otthoni filmnézés élménye javult, az mindenképpen
pozitív folyamat. A mozi a kultúra része marad, és én mindig is rajongani fogok
a mozibemutatókért.
Shia
LaBeouf körüli zaklatási botrány hogyan hat ki a film bemutatására? Mi ilyen
esetben a rendező felelőssége, meg kell-e szólalnia az ügyben?
Csak remélni tudom, hogy kevéssé fogja rombolni a filmünk
jövőjét. Amikor elolvastam ezeket a nagyon komoly vádakat, amikkel az újságban
találkoztam, akkor végtelenül megdöbbentem és nagyon fájt. Én mélyen hiszek
abban, hogy minden embernek joga kell legyen arra, hogy elmondja az igazságát,
és én, mint alkotó ott leszek, hogy meghallgassam őket. Az én legfontosabb
szempontom a könyv megszületésének pillanatától az volt, hogy Márta gyászát a
legkomplexebb, legmélyebb módon tudjam bemutatni, és ne veszítsünk fókuszt a
film mélyen személyes aspektusaiból. Csak remélni tudom, hogy ez az erő és a
tartalom, amit a film hordoz mindenki számára egyértelművé teszi a film
készítőinek odaadását.
A
Velencei Filmfesztiválon a hazai és nemzetközi stábtagokkal együtt határozottan
kiálltatok az SZFE mellett. Hogyan látod most a helyzetet, üzennél valamit az
egyetem polgárainak?
Én úgy látom, hogy a frontvonalak megmerevedtek, a Covid
megnehezítette az oktatást, mint ahogy az életet is, és természetes, hogy az
egyetem el akarja nyerni az autonómiáját. Magyarországon a jelenlegi politikai
rendszerben más szabadságjogok is sérülnek, és nehéz látni amikor az ember alma
matere is áldozatául válik ennek. Mindemellett a diákok kiállása és
szabadságvágya reményt adó.
Ha
jól tudom, Berlinbe költöztél. Jelenleg filmes vagy színházi munkákat készítesz
elő? Tervezed még, hogy valamikor hazatérsz, magyar filmet forgatsz vagy magyar
színházban rendezel?
Persze, természetesen, az ember nem vágja el csak úgy a
gyökereit. A berlini Volksbühne meghívásának teszek eleget, ott Wéber Kata írja
majd a színdarabokat, amiket én rendezek. Ez a munka mindkettőnket Berlinhez
köt az elkövetkezendő öt évre. Én továbbra is szeretnék magyar filmeket és színdarabokat
készíteni, viszont az elmúlt években ezeknek a finanszírozási lehetőségei
ellehetetlenültek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 10-12. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14798 |
