Nyírő András
Itt a digitális fényképezőgép. 155 év óta először, annyit fotózhatunk, amennyit akarunk.
A talpraesett háziasszony nem söprésre, mosogatásra szólítja urát, hanem a porszívót nyomja a kezébe, mert a porszívó berreg, és be kell dugni a 220-ba. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy még a citromfacsarást is megédesíti az elektromos facsaró. Modern korunk felfedezőjét hidegen hagyja a jó öreg tükörreflexes fényképezőgép, de a digitális kamera minden férfi szívét megdobogtatja. Aki a harmadik évezred előestéjén feltűnésre vágyik, az ne biztosítótűt szúrjon az arcába, hanem fényképezzen az utcán digitális kamerával. Az új játékszer azonban másra is jó. A digitális kamerában nincs film, a képet elektronikus formában rögzíti, és egy madzag segítségével átmásolhatjuk számítógépünkbe. Nem kell filmet vásárolni, előhívni, nagyítani: 155 év óta először fényképezhetünk, amennyit akarunk. Miután megvettük a kamerát, minden kép ingyen van. A szilikon még nem győzte le az ezüstöt: ezek a képek gyenge felbontásúak, rossz fényviszonyok mellett a színek elcsúsznak. Papíron szánalmasan gyenge minőségű képet kapunk, viszont a számítógép vagy a tele vízió képernyőjének felbontása mellett ugyanolyan lesz a minőség, mintha papírképet digitalizáltunk volna be. A minőség évről évre javul, az árak csökkennek. A gépek nemrég több millió forintba kerültek, csak profik kísérletezhettek vele. Tavaly viszont megjelent hatnyolc kamera 100 és 200 ezer forint körüli áron. Ezek a Pajtás gépek szolgáltatásait alig múlják felül: gyenge automata objektív, fényerő állítás: kattints, és menj tovább. A filmnélküli kamerák megmozgatták a kárbecslők, rendőrök, végrehajtók és ingatlanügynökök fantáziáját, sőt az Interneten publikálókat is lázba hozták. A behálózott világban nem érték a jó felbontás: minél kisebb egy kép, az olvasó annál gyorsabban tudja letölteni, vagyis annál kisebb lesz a telefonszámlája. Ha valahol számít a gyorsaság, az a világháló: itt a népek nem érnek rá, hogy az előhívással szórakozzanak néhány órát. Ha kész a kép, a tudósító akár mobil telefonon keresztül is eljuttathatja az anyagot a webre.
A hetvenes években az olcsó videókamerák megjelenésével lehetségessé vált, hogy bármelyikünk ‘kipróbálja magát operatőri szerepkörtett. Nem kellett többé felvételi vizsga és protekció ahhoz, hogy kamera mögé állhassunk. Az amatőrök és a kísérletező-kedvű művészek, akik korábban szintén nehezen juthattak ilyen lehetőséghez, néhány év alatt megváltoztatták képi kultúránkat. A lüktető, kaotikus reklámok, klipek elképzelhetetlenek voltak a videókamera előtti világban. A digitális fényképezőgép is a videótechnikán alapszik, ugyanaz a CCD chip van benne, mint ami a videókamerákban robotol. Az új fényképezőgépeket azonban egy mozdulattal össze lehet kötni a számítógéppel, és ezért új perspektívák nyílnak. A videót nehéz vágni, és nehezebb az elkészült műveket publikálni. Hiába forgatják a Fekete Doboz alkotói a legzseniálisabb riportokat, ha nincs tévéadó, amelyik vállalkozna arra, hogy ezeket a műveket levetíti. Marad a házivetítés. A digitális fényképeket viszont kitehetjük az Internetre, és ha jók a képek, akkor sokan fogják megnézni.
A jobb kamerák 90 képet tárolnak. A rontott képeket még az utcán kitörölhetjük a gépből, így valójában akár a két hetes nílusi hajókirándulás összes jó pillanata elfér a memóriában. Annyit kísérletezhetünk, amennyi időnk van: a rontott kép nem fogyasztja a drága nyersanyagot. A képeket utólag a számítógépen szabadon retusálhatjuk. A digitális kamera közelebb enged bennünket a képekhez, mint a videó: itt montírozhatunk, bűvészkedhetünk. A számítógép összehasonlíthatatlanul több lehetőséget ad, mint a hagyományos fotolabor. Aki igazán igényes képeket akar, az továbbra is papírra fog dolgozni, ahogy a vájtfölű hifisták is megvetéssel néznek a CD-re, és csak a nagy fekete korongban hisznek.
A CNN-féle globális televízió után a következő lépés az, hogy a világ minden pontjára kiküldött profi riporter mellé felsorakozik az ott élő amatőr, aki saját, néha esetlen képeivel, tudósításaival számol be az eseményekről. És az lesz az esemény, amit az új tudósítók hadserege annak tart: egy születésnapi buli, kirándulás a Seto hídnál, vagy éppen az aktuális rendőrattak Belgrádban. Néhány digitális kamera objektívje forgatható, és a képet kis LCD képernyőn láthatjuk. Aki először kézbe vesz egy ilyen kamerát, az rögtön felfedezi, hogy ha 180 fokkal elfordítja az objektívet, akkor az LCD képernyőn saját magát látja. Kevesen tudnak ellenállni annak, hogy pofákat vágva saját magukat fényképezzék: olyan kandi kamera ez, ahol az operatőr maga esik csapdába. Pedig már a nagymamánk is megmondta: ne grimaszolj, mert úgy maradsz!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1477 |
