Vajda Judit
Le discours – francia, 2020. Rendezte: Laurent Tirard. Írta: Fabcaro regényéből Laurent Tirard. Kép: Emmanuel Soyer. Zene: Mathieu Lamboley. Szereplők: Benjamin Lavernhe (Adrien), Sara Giraudeau (Sonia), Kyan Khojandi (Ludo), Julie Piaton (Sophie). Guilaine Londez (Anya). Gyártó: Les Films sur Mesure. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 97 perc.
Ha van irodalmi mű, aminek az adaptálása elsőre halálra ítélt ötletnek tűnik, az Fabrice Caro képregényszerző-író 2018-as regénye, a Le discours, mivel egy 35 körüli férfi gondolatfolyama az egész, amely egy családi vacsora végtelennek tűnő másfél órája alatt ömlik át a tudatán. Laurent Tirard író-rendező és csapata azonban parádésan oldotta meg ezt a kihívást, és a vacsora megjelenítése, illetve az Adrien által előadott belső monológ mellett számtalan egyszerű, de nagyszerű ötlettel gondoskodott arról, hogy A beszéd filmszerű legyen. Az első és legfontosabb ilyen ötlet, hogy a főhős a negyedik falat áttörve, azaz a képből kinézve egyenesen a nézőhöz beszél – ami elsőre modorosnak tűnhet, de a figurát megformáló színész, Benjamin Lavernhe tehetsége gondoskodik róla, hogy úgy érezzük, mintha csak egy kissé neurotikus, de azért szeretetre méltó barátunk beszélne hozzánk.
A film címe ilyeténképp kettős jelentésre tesz szert, hiszen egyszerre utal Adrien szóáradatára és arra az esküvői beszédre, amire nővére szerelme kéri fel, és amelynek az elmondását, bármennyire is próbálkozik, nem úszhatja meg. Pedig hősünknek most igazán másra kell koncentrálnia, hiszen pont a vacsora előtt írt egy SMS-t a barátnőjének, akivel éppen – a lány javaslatára – „szünetet tartanak”. Az amúgy is keserves családi mosolygós így még nagyobb kínná válik a férfi számára, aki érzelmek egész skáláját éli meg az esemény szűk másfél órája alatt. Eközben ide-oda ugrálva az időben bemutatja nekünk kapcsolatát a lánnyal, de még azt is, hogy mi lesz a jövőjük, sőt a beszéd nagy napját is láthatjuk – többféle verzióban. Az apró ötletek sokaságát gyarapítja még a valójában nem egy térben és/vagy időben létező elemek egymás mellé helyezése (például a filmzenét szolgáltató zongorista váratlan megjelenítése) és sok más játékos megoldás. Mindezek segítségével pedig számos olyan mélyen emberi és mulatságosan hétköznapi szituáció sejlik fel, amelyekben nézőként (és szerelmesként) magunkra ismerhetünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/12 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14758 |
