Kránicz Bence
A legújabb Philip Roth-adaptációban valósággá válik, amit amerikaiak milliói rémálomnak hittek.
Philip Roth még csak hétéves volt, amikor 1940-ben Charles Lindbergh legyőzte Franklin Delano Rooseveltet az elnökválasztáson, így az Atlanti-óceánt elsőként egyedül átrepülő pilóta – egy igazi hős, ahogy Amerika nagyobbik része vélte – lett az Egyesült Államok 33. elnöke. Lindbergh az America First nevű, komoly lobbierejű civil szervezet támogatásával, republikánus színekben jelöltette magát, és a második világháborúból való kimaradás politikájával kampányolt. „Nem köztem és Roosevelt között kell választaniuk, hanem köztem és a háború között!” – tódította kampányrendezvényein. Politikájából adódóan korántsem volt ellenséges Adolf Hitlerrel: baráti látogatást tett a náci Németországban, és bár sajnálkozóan nyilatkozott az európai zsidóságot érő „atrocitásokról”, egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok nem fog beavatkozni az európai háborúba. Szavazói, szimpatizánsai pontosan értették, ez mit jelent: Amerika-szerte fellángolt az antiszemitizmus, hogy aztán röpke két év leforgása alatt a zsidótemetők sírjainak megrongálásától a zsidó tulajdonosok boltjainak felgyújtásán át a nyílt színi lincselésig fajuljon a gyűlölet. Philip Roth még ekkor is csak tízéves volt.
Ez a Philip Roth nem Philip Roth, a későbbi író, habár ugyanúgy hívják, és gyerekkori élettényei is majdnem teljes egyezést mutatnak a valódi Roth gyerekkorával: keleti parti, középosztálybeli zsidó család, összetartó közösség, szorongás a világháború alakulása miatt. A Lindbergh győzelmére rácsodálkozó Philip azonban regénykarakter, Roth 2004-ben megjelent, Összeesküvés Amerika ellen című művének központi figurája. A regény elbeszélője a felnőtt Philip, aki gyerekkorára emlékszik vissza. Szüleit úgy hívják, mint az író szüleit, és a regény számos egyéb vonatkozása, háttérmotívuma is önéletrajzinak mutatja a művet. Természetesen egyetlen kulcsfontosságú történéstől eltekintve: Lindbergh nem nyerte meg az elnökválasztást, mert el sem indult rajta. 1940-ben Roosevelt győzött, immár harmadszor, és szó sem volt – legalábbis kormányzati szinten – semmiféle közeledésről a Harmadik Birodalomhoz. 1941-ben, Pearl Harbor után az Egyesült Államok belépett a háborúba, és ami ezután történt, arra minden szörnyűségével együtt is a „jó győzelmeként” emlékszünk. Roth magyarul 2006-ban megjelent regénye tehát alternatív történelmi fikció, e tekintetben az egyik leginkább zsánerjellegű darab a terebélyes életműből. Az utolsó a Roth-regények sorában, vagyis azon művek közül, amelyeknek főszereplője Philip Roth, a karakter, akinek a sorsa és elbeszélői pozíciója hol szinte – de csak szinte! – teljes egyezést mutat Philip Roth, az író életével (mint a címében is az önéletrajz műfaján ironizáló The Facts: A Novelist’s Autobiography), hol pedig távolabb kerül tőle, legerőteljesebben éppen az Összeesküvésben.
Az HBO hatrészes minisorozatának alkotói persze lemondtak a Roth-regények bonyolult önreflektív játékainak filmes feldolgozásáról, és csak az alternatív történelmi fikciót adaptálták. Ez teljesen érthető: Roth a fantasztikus műfaji alaphelyzet örvén is a saját identitásának formálódásáról, tágabb értelemben pedig az „amerikai zsidó” mint személyiségkonstrukció neurózisairól ír. Ugyanazt vizsgálja más fénytörésben, mint a hasonlóképpen személyes tétekkel felruházott és önéletrajzi motívumokkal bonyolított Zuckerman- és Kepesh-regényekben, a valóban hű filmadaptáció tehát a rothi életműbe és regénytechnikába belegabalyodó, óhatatlanul kudarcra ítélt mozgókép lett volna. Az Összeesküvés Amerika ellen készítői ennél óvatosabbak, ahogy óvatosabbak voltak az utóbbi évekbeli, nagyjátékfilmes Roth-adaptációk alkotói is, köztük a Dühöt jegyző James Schamus és az Amerikai pasztorált rendező Ewan McGregor (a Roth-filmadaptációkról Varró Attila írt a Filmvilág 2017/04. számában).
Nálunk nem történhet meg
Az HBO sorozatának szerzői David Simon és Ed Burns, az új évezredbeli minőségi televízió kanonikus szériájának, a Drótnak alkotói. A páros ismertebb tagja, a más sorozatai miatt (Treme, Fülledt utcák) is kultikus tiszteletnek örvendő Simon Philip Rothtól gyökeresen eltérő alkatú író. Amíg Roth a saját személyiség és az írói személyesség folytonos játékba hozásával – a fikció hitelesítésének és elbizonytalanításának változatos technikáival – az önelemző próza posztmodern lehetőségeivel kísérletezett, addig Simontól mi sem áll távolabb, mint saját alakjának előtérbe állítása. Simont oknyomozó újságírói múltja is arra indítja, hogy a sztoriról meséljen, ne önmagáról. A történeteknek sosem csak egy hőse van. Mindig több, egymástól független szereplő tetteinek összjátéka alakítja az eseményeket, amelyeket éppen ezért sokkal erőteljesebben formál a véletlen, mint a legtöbb klasszikus hollywoodi elbeszélést. A Drót, a Treme vagy az Összeesküvés Amerika ellen nélkülözi az egyértelmű főhősöket, a szereplők csoportokba, struktúrákba rendeződnek.
Az új sorozat átlagember-hősei közül – Lindbergh vagy más politikusok csak a háttérben, egy-egy jelenet erejéig tűnnek fel – van, aki az új, jobboldali kormány ellen foglal állást, mint a Levin család feje, Herman (az eredeti regényben Levinéket hívták Rothéknak). Mások, élükön Bengelsdorf rabbival, a newarki zsidó közösség vezetőjével, aktív szerepet vállalnak Lindbergh kampányában és kabinetjében, bízva abban, hogy a „zsidó ügy” csak az elnök szövetségeseként képviselhető sikeresen. A John Turturro megformálta rabbi a sorozat legellentmondásosabb, legárnyaltabb karaktere, akinek csak akkor lesz világos, hogy téveszmére alapozta politikai karrierjét, amikor éjnek évadján viszi el otthonából a csillagos-sávos Gestapóvá alakult FBI. Ez már a sorozat utolsó epizódjában történik, addigra teljesedik be Amerika fasizálódásának Simonék által mértéktartóan, nagyobb időbeli ugrásokkal végigkövetett útja. Az Egyesült Államokban ugyanaz bontakozik ki, mint Európa számos országában a harmincas években: az évszázados előítéletekre alapozó antiszemitizmus állami-intézményi legitimitást nyer, a zsidókat fokozatosan dehumanizálja a kormányzati, vagy a kormányzat tudtával és beleegyezésével csaholó szélsőjobboldali propaganda, a szabadjára engedett gyűlölet pedig törvényszerűen jogfosztáshoz, majd ártatlan emberek bebörtönzéséhez és meggyilkolásához vezet.
Ez a történelmi kotta, amit Roth és a Simon-Burns páros ezúttal Amerikában játszanak el. Ám valóban ugyanaz fog történni, mint Európában? Mit jelent, jelent-e valamit az „amerikaiság”, melyek azok a történelmi, kulturális, mentalitásbeli különbségek, amelyek más mederbe terelhetnék az amerikai eseményeket, és megakadályozhatnák a katasztrófát? Tényleg igaz, hogy „nálunk nem történhet meg”, ahogy Sinclair Lewis 1935-ben megjelent, hasonló ötletre épülő regényének címe állítja? Az Összeesküvés Amerika ellen tartózkodik attól, hogy nacionalista és optimista befejezést költsön az áltörténelmi drámához, a happy endet ugyanis ellehetetlenítik a rendszerszintű változások, mindazok a társadalmi-mentális és intézményi torzulások, amelyek évek alatt, jóformán – elegáns írói megoldással – az epizódok közötti hiátusokban átformálták Amerikát. Ám Lindbergh megmagyarázatlan eltűnésével egyelőre a katasztrófa sem következik be. Időközi elnökválasztást írnak ki, és az eredményt – a regény befejezésével ellentétben – már nem ismerjük meg.
Mindez természetesen nyíltan és didaktikusan Donald Trump elnökségére utal, és a demokrata szavazóknak arra az érzületére, hogy az, ami „nálunk nem történhet meg”, 2016-ban megtörtént. Az alternatív történelmi forgatókönyvekkel vagy a törvényi szabályozás újraírásával eljátszó filmek, sorozatok (Az ember a fellegvárban, A bűn éjszakája) rosszabb esetben ezt a paranoid közhangulatot zsákmányolják ki, jobb esetben fiktív párhuzamokon keresztül gondolkodtatnak el arról, milyen egyéni és közösségi döntések vezetnek a sérthetetlennek vélt normák áthágásához, és milyen életstratégiák követhetők a radikálisan átalakult társadalmi rendben. Az Összeesküvés Amerika ellen, az alkotók pedigréje alapján aligha meglepő módon, a jobban sikerült kísérletek közé tartozik, azzal együtt is, hogy Simon és Burns alakjai ezúttal kiszámíthatóbb típusfigurák, mint a Drótban, a sakktáblán elfoglalt helyük egyszerűbb képletű, váratlan húzásokat nélkülöző játszmába tereli őket. Simonék kifordított suspense-technikája ugyanakkor szavatolja az izgalmakat – nézőként azt hisszük, Pearl Harbor majd jobb belátásra bírja Lindberghet, de egy Németországgal jó kapcsolatot ápoló Amerikában persze nincs Pearl Harbor, és megmenekül az a sok, Hawaiira vezényelt katona.
A nyitott befejezés pedig talán már a közelgő amerikai elnökválasztásra rezonál. Elég volt négy év a történelmi kísérletből, vagy a Levin család – és vélhetően az alkotók – még messzebbre sodródtak álmaik Amerikájától, mint eddig hitték? Az utolsó epizódban Herman Levin 1942-ben, a választás éjszakáján körmét rágva hallgatja a rádiót, de a Simonék által feltett kérdésre valójában idén novemberben érkezik a válasz.
ÖSSZEESKÜVÉS AMERIKA ELLEN (The Plot Against America) – amerikai, 2020. Kreátor: David Simon és Ed Burns. Írta: Philip Roth regényéből Ed Burns, Reena Rexrode és David Simon. Kép: Martin Ahlgren. Szereplők: Winona Ryder (Evelyn), Anthony Boyle (Alvin), Zoe Kazan (Bess), Morgan Spector (Herman), Caleb Malis (Sandy), John Turturro (Bengelsdorf). Gyártó: RK Films / Annapurna Television. Forgalmazó: HBO. 6x60 perc
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/11 34-36. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14711 |
