Kéri László
Piros a pipacs is, mint a paradicsom, ha beérik. S mégis, micsoda különbség. Az egyik a pusztulás – pontosabban: a lepusztulás – biztos jele; a másik pedig a virágzó gazdálkodás kézzelfogható eredményeként piroslik. E két végletet láthattuk Schiffer Pál filmjében. (Mi történt velük?)
Ugyanaz a helyszín, az emberek is ugyanazok, csak az idő; az idő változik: látszólag. Mert ez is kérdés. Mármint az, hogy kinek mit forog ki az idő?
*
Elkészült hát a Földi paradicsom folytatása, s láthatjuk, hogy mit kínlódtak az 1985 óta eltelt évek során azok az emberek, akikben csak egyetlen dolog töretlen. Mégpedig az az eltökéltség, hogy a maguk lábán akarnak megállni mindenáron. Van egy fölöttébb tanulságos párbeszéd a film végefelé. A rendező-riporter kérdi Kerekes Jánost, hogy most (értsd: 1991) jobban megyen-e a vállalkozó embernek? Most hogy segítik, támogatják a vállalkozni akarókat és nem akarják nekik fölülről (azaz: államilag) előírni, hogy mit is csináljanak.
A válasz annyira többrétű, amilyen csak egy ilyen kusza korban lehetséges, s érdemes fölfigyelnünk e válasz összetettségére, hiszen nagyon is világos az, hogy nemcsak Kerekeséé élték meg ellentmondásosan az elmúlt éveket.
Kerekes nagyon határozottan állítja; „én a világon semmit sem érzek ebbül” – mármint a vállalkozáspárti gazdaságpolitikából. A keményen pattogó hat szó egyértelműen fejezheti ki azt a tényt, amit a társadalmi folyamatok elemzői elsődlegesen a direkt-hatalmi-politikai szférában figyeltek meg és nagyon kevéssé érinti a mindennapi élet feltételeit. Kerekesék ugyanakkor azt is elmondják, hogy szétesett – hál’istennek – körülöttük az értékesítés korábbi monopóliuma és ma már számtalan lehetőség közül választhatnak, hogy mikor, kinek, mennyiért adják el a paradicsomot. S még hozzá is teszik, hogy ezzel együtt a korábbi megalázott-kiszolgáltatott helyzetük is jó irányba változott meg.
A két állítás első hallásra cáfolja egymást, mégis gondoljuk meg, hogy mindkettő igaz lehet. Lebomolhatnak olymódon is a korábbi kényszerű kötelékek, hogy attól még az ember nem fogja saját tevékenységét biztonságosabbnak és autonómiájában garantáltabbnak tudni. S ez a helyzet nemcsak a paradicsom-termelőkkel, hanem sok más egyéb típusú munkát ellátókkal; vagyis a változások nem ott és nem olyan mértékben történtek (még) meg, ahol és ahogyan az emberek ezt igazán várták. (Messzire vezető lenne annak boncolgatása, hogy eme ellentmondás kiformálódására kiknek a realitásérzéke mondott inkább csődöt: az átlagember várt-e alaptalanul nagyobb szabadságot abban, ami őt igazán érinti avagy az új politikai elit nyúlt eleddig rossz – netán fölösleges – pontokon hozzá a korábbi kényszerkötöttségek oldásaihoz. Ez is, az is végigkövethető elemzési út.)
De még mindig Kerekesék válaszánál maradva. A rendező ama – jellegzetesen értelmiségi koncepciót tükröző – firtatására, miszerint „államilag-felülről; most meg, szabadon” – meglehetős nyers öntudattal vágja oda, hogy neki eddig is hiába próbálták előírni „föntről”, mit csináljon, mert ő az előző értsd: átkos – rendszerben is inkább csak ahhoz fogott hozzá, amit maga akart. És most sem azt várja, hogy, mondják meg neki, mit csináljon, hanem azt, hogy miért, azaz mi értelme van az ő erőfeszítéseinek. „Hova induljunk anélkül, hogy nem tudunk semmit?” – zárja a maga gondolatsorát. A különbségtétel azért jelentős, mert tettenérhetünk benne egy olyan dilemmát, amelyet – legalábbis mostanság – kevésbé szoktunk elemezni. Arról van szó, ugyanis, hogy ha az előző rendszert úgy fogjuk föl, mint az állam korlátlan szabadságát saját polgáraival szemben, akkor világos, hogy a rendszerváltást ennek a fordítottjaként kényszerülünk értelmezni.
Azon fogjuk mérni a változásokat, hogy az állampolgár szabadsága milyen mértékben érvényesül az állammal szemben. Vagyis az egyik szembefordítást fölcseréljük egy másikkal, s ez az újabb keletű (amely mélységesen bizalmatlan mindennel szemben, ami „állami”) ellentét majd nem kevésbé fogja eltakarni azt az egymásrautaltságot, amelyre a film gazdálkodója ösztönösen is rávilágított válaszával. Ő nem azt várj a föntről, (államtól, hatalomtól, politikától stb.) hogy mondják meg, mit csináljon, hiszen saját képességeit, teljesítményét, határait ő ismeri legjobban. De azt igenis elvárná, hogy az arra hivatott szervezetek is végezzék el a maguk dolgát és legyenek biztos alapjai annak, hogy van-e értelme a vállalkozó mérhetetlen erőfeszítéseinek. Mondhatnánk a magunk nyelvezetén, hogy nem paternalista államot vár el, hanem az együttműködést segítő és azt garantálni képes, kooperatív formát; csak mindez már messzire vezetne a filmbéli párbeszédtől.
*
Mint minden többrétegű történet esetében, ezúttal is sokféle szálon haladhatna a kommentáló-értelmező elemzés. Lehetne írni sokat a vállalkozók hullámvasútjáról, az elmúlt évtized fenn- és lentjeiről, hiszen e szentesi család szinte megszemélyesíti eme bizonytalanságok történetét. Nem lehet nem észrevenni a család idős asszonyának összetartó erejében, megtörhetetlen munkavágyában azt a lappangó társadalmi bázist, amin nemcsak az elmúlt negyven év tenyészett, hanem az ezt megelőző korok minden rendszere. Vajon meddig terhelhető ez az embertípus, vajon mit vettek át mindebből az újabb generációk? A film azt sugallja, hogy a tizenkét éves Mónikában folytatódik majd mindezen képességek továbbélése. S lehet, hogy fél évszázad múlva ő lesz az, aki a 2040-es évek érdeklődő riporterének – az újrakezdést firtató kérdésére – keményen odavágja majd – „én folytatom a régit, nekem nincs mit újrakezdenem...” – miként ezt most nagyanyja tette.
P. S.: Valahol, valakiknek addig kellene higgadtan, tárgyszerűen föltérképezni eme (régi-) új magyar fundamentalizmus tényleg létező társadalmi alapjait, amíg ez még realitás, amíg ez még működik és meghatározó erejű; még akkor is, ha nem beszélnek róla.
Addig kellene föltérképezni és megörökíteni, amíg eszébe nem jut valakiknek az, hogy e reális-névtelen erőből mítoszt faragjon. Zavaros és kiúttalan politikai célok reménytelenségét eltakarólag.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/02 57-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=147 |
