Baski Sándor
Nolan addig játszott a tér-idővel, amíg sikerült teljesen szétszerelnie, és saját, külön bejáratú valóságot építenie belőle. A Tenet blockbusternek álcázott kísérleti film.
Egy új Christopher Nolan-bemutató akkor is eseményszámba megy, amikor nem tombol éppen világjárvány, a mostani pandémiás időkben viszont egyenesen messiási mandátumot kapott a film. A júliusra tervezett, majd többször elcsúsztatott premier volt hívatott „megmenteni a mozit”, azaz visszacsábítani a nézőket a multiplexek falai közé. Hosszú távon derül csak ki, beigazolódtak-e a moziipar reményei, de az első pár hét adatai alapján az elvárható minimumot a Tenet teljesítette.
Nolan-filmbe illő csavar ugyanakkor,
hogy éppen egy olyan blockbustertől reméli Hollywood a megváltást, amely a
biztonsági játék, a megszokott, komfortos filmélmény biztosítása helyett
radikális formai és dramaturgiai kísérletezéssel teszi próbára a nézők
türelmét. A kritikusok jelentős része – a Filmvilág szerzőjével együtt – már Nolan
előző filmjét, a Dunkirköt is
experimentális látványfilmként értékelte, a Tenet
ehhez képest még gátlástalanabbul összegzi a rendező rögeszméit. A kortárs
tömegfilm első számú szerzőjeként Nolan kezdettől nyílt lapokkal játszik,
szinte minden filmjében az idő és a tér görbítésével kísérletezik – hol a
dramaturgia szintjén, hol a szó legszorosabb értelmében –, meghasadt
személyiségű, kettős identitású hősöket mozgat, és közben népszerű zsánereket
értelmez újra.
Az időutazás új formáját,
az invertálást bevezető Tenet sem
előzmények nélkül való, vizuális motívumként már a rendező első nagy sikerében,
a fordított kronológiájú Mementó prológusában
megjelenik, ahol a főhős fegyverének csövébe „visszaugrik” a kilőtt golyó. Az
idő visszafele pörgetése ott még csak kreatív dramaturgiai megoldás, a Tenetben már fizikailag is kivitelezhető
cselekvéssor. Az idősíkokkal való bűvészkedés sem új fejlemény, az Eredet, a Csillagok közt és a Dunkirk
nagy trükkje egyaránt az, hogy párhuzamos történetszálaikban máshogyan telik az
idő – a Tenet ezt a koncepciót viszi
el a végpontig azzal, hogy az eltérő irányú idősíkokat közös fizikai térben
egyesíti.
Ezúttal két műfaji vázat
is kölcsönvesz Nolan. Az egyik a heistfilm: az Eredethez hasonlóan a főhősnek és csapatának egyre fokozódó
nehézségű, egymásra épülő küldetéseket – ha úgy tetszik: pályákat – kell
teljesítenie. Ez a szerkezet szavatolja a menetrendszerűen érkező
akciójeleneteket, ugyanakkor együtt jár az expozíció megnövekedésével: a
játékidő jelentős része azzal telik, hogy a szereplők ismertetik a terveiket,
illetve az inverziós eljárás alapjait próbálják elmagyarázni – utóbbit nemcsak
a főhősnek, de a nézőnek is. A Tenet emellett
a Bond-féle kémfilmes sablonokra is reflektál: végig egzotikus helyszíneken
játszódik, egy in medias res akcióküldetéssel nyit, a főhőst egy fegyverbemutatót
tartó női Q (Clémence Poésy) és rébuszokban kommunikáló M-alteregók (Michael
Caine, Martin Donovan) igazítják el, de nem hiányozhat a megmentésre váró nő
sem (Elizabeth Debicki), aki a henchmenekkel együtt a világ elpusztítására törő,
karikatúraszerű főgonosz (Kenneth Branagh) tulajdonát képezi.
A jól ismert zsánerelemek
használata elviekben a befogadói élmény akadálymentesítését is szolgálhatná, de
Nolan nem könnyíti meg a közönség dolgát. Olyan komplex palindróma-szerkezetet
húz fel, amelyet első megtekintésre szinte lehetetlen maradéktalanul átlátni. A
nézőt nemcsak az inverzió koncepciójának megértése állítja komoly vizsga elé,
de az időben visszafelé haladó és a „hagyományosan” mozgó szereplők összecsapásának
látványát sem könnyű vizuálisan dekódolni. Papíron a puzzle összes eleme
rendelkezésre áll a teljes kép kirakásához, a kulcsfontosságú információk
azonban többnyire csak egyszer hangzanak el, nincs small talk, minden elejtett
félmondatnak jelentősége van, vagyis a nézői figyelem egy pillanatra sem
lankadhat. Míg egy sztenderd blockbuster esetében nem különösen nehéz felvenni
a fonalat a mosdó meglátogatása után, a Tenetnél
még az akciójelenetek közben sem lehet hátradőlni. Az inverzió vizuális
megjelenítésének sajátossága, hogy az időben visszafelé haladó szereplő a saját
mozgását lineárisan érzékeli, ellentétben a külső szemlélővel, vagyis ugyanazt
a szekvenciát kétféle nézőpontból kétféleképpen is dekódolhatjuk. Amikor egy
jelenetsoron belül egyetlen nézőpontot használ Nolan, akkor nem okozhat
nehézséget az értelmezés – ilyen az oslói freeportban játszódó epizód, amelyet
először az egyik, később pedig a „másik” fél szemszögéből látunk –, a finálé
azonban, ahol lineárisan és „inverzben” haladó osztagok csapnak össze, feldolgozhatatlan
katyvasszá válik, ha nem vagyunk képesek követni az állandó nézőpontváltásokat.
(Ugyanígy, a fináléban derül ki, hogy nemcsak az egyes jelenetek, de a film
egésze is befogadható egy más nézőpontból, a főhősé helyett Robert Pattinson
karakterének szemszögéből.) Ezen a ponton jogosan merülhet fel bennünk a
kérdés: mi nem tudjuk – egyelőre – befogadni Nolan vízióját az újszerűsége
miatt, vagy a rendező számította el magát? Illetve, a film használati
utasításának része, hogy minimum kétszer kell megnéznünk, hogy az
Escher-kompozícióként egymásba gabalyodó idősíkok közt eligazodjunk, vagy arról
van szó, hogy maga Nolan is elvesztette a fonalat?
Eldönthetetlen az is, hogy
a kétdimenziós karakterek Nolan írói hiányosságainak vagy egy átgondolt
koncepciónak a következményei. Előbbi verziót erősíti, hogy a rendező korábbi,
egyedül jegyzett forgatókönyveit (Eredet,
Dunkirk) sem az érzelmi motivációk komplexitása jellemezte, tudatosságot –
vagy legalábbis a hiányosság beismerését – feltételezi viszont az az
önreflektív gesztus, hogy a John David Washington által alakított főhőst
protagonistának, vagyis főhősnek hívják. Generikusságára az utolsó jelenetek
hívatottak magyarázatként szolgálni – kérdés, izgalmassá tehető-e egy sótlan
figura így, visszamenőleg, ahogy az is, aránytévesztésnek vagy célzott
dramaturgiai döntésnek köszönhető, hogy a Bond-alteregó helyett a női főszereplő
kapott komolyabb háttértörténetet és plusz dimenziót.
Függetlenül attól,
mennyire szándékolt a Tenet
lecsupaszítottsága, tagadhatatlan, hogy Nolan fókusza beszűkült. A Dunkirköt megelőző filmjeiben a formai
és a dramaturgiai trükkök a szereplők traumáihoz, identitásválságaikhoz és valóságérzékelésükhöz
kapcsolódtak, Batman-trilógiája pedig még az aktuális politikai klímára is
reflektált. A karakterek és a motivációk együgyűsége a Tenetben még indokolható a Bond-párhuzamokkal, de az a mulasztása
már nehezebben bocsátható meg, hogy az időutazás kapcsán felmerülő
legizgalmasabb – és a Nolan-rögeszmék sorába könnyedén beilleszthető –
dilemmával, a szabad akarat kérdésével nem foglalkozik, pontosabban két
mondattal rövidre zárja a témát. Mintha a rendező elfelejtette volna A tökéletes trükk illuzionistájának
intelmét – „A titok önmagában senki nem nyűgöz le, az a fontos, hogy mire
akarod a trükköt használni” – és megelégedne azzal, hogy egy látványos, izgalmas,
mesterien összeillesztett, de önmagán túl nem mutató mozgóképes Rubik-kockát készít.
Ha viszont a célja a több mint húsz éve elkezdett formai-dramaturgiai kísérletek betetőzése, az esszenciális, überelhetetlen, posztmodern Nolan-élmény megteremtése volt – 70 mm-re forgatott, fizikai törvényeket újraíró akciójelenetekkel, lenyűgöző praktikus effektekkel, zsigerig hatoló, hipnotikus zenével –, akkor a Tenet maga a tökéletes trükk. Nolan pedig a legnagyobb mozimágus, aki addig játszott a tér-idővel, amíg sikerült teljesen szétszerelnie, és saját, külön bejáratú valóságot építenie belőle. Filmje ebből a szempontból páratlan teljesítmény, az életmű Torinói lova, olyan végpont, amit ebben a formában talán felesleges is lenne folytatni.
TENET (Tenet) – amerikai, 2020. Rendezte és írta: Christopher Nolan.
Kép: Hoyte van Hoytema. Zene: Ludwig Göransson. Szereplők: John David Washington
(Főhős), Robert Pattinson (Neil), Elizabeth Debicki (Kat), Kenneth Branagh
(Sator), Dimple Kapadiya (Priya). Gyártó: Warner Bros / Syncopy. Forgalmazó:
InterCom. Szinkronizált. 150 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/10 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14688 |
