Huber Zoltán
Never Too Late – ausztrál, 2020. Rendezte: Mark Lamprell. Írta: Luke Preston. Kép: Peter Falk. Zene: Angela Little. Szereplők: James Cromwell (Jack), Shane Jacobson (Bruce), Jacki Weaver (Norma), Dennis Waterman (Caine), Jack Thompson (Angus). Gyártó: F.G. Film Productions. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 95 perc.
A geronto-komédia az elmúlt években olyan bombabiztos üzletté izmosodott, hogy már az ausztrál filmesek is nyugdíjas jegyet váltottak a kitartóan zakatoló boomer-vonatra. A nagy szökés klasszikusát veteránokat ápoló nyugdíjasotthonba helyezni ráadásul korántsem szenilis ötlet. A kőkemény börtönként ábrázolt intézmény a vonatkozó műfaji hibrid poénosládáját nyitja, miközben a szigorított helyszín vaskos társadalmi áthallásait az idős célközönség is érteni és értékelni fogja. Vietnamot megjárt hőseink ötven év után elérkezettnek látják az időt, hogy a címnek megfelelően végre sínre tegyék az életüket. A boldog befejezés érdekében össze is áll a régi banda, majd valamiféle terv is készül. A papíron jól hangzó akció kibontakozását azonban a letolt gatyák és prosztatás viccek fullasztják be. Az írók mintha maguk sem bíznának az idős szereplők képességeiben. Oly gyakran és oly szemérmetlenül írják felül saját történetük logikáját, mintha egy idősotthonba dugott rokonukat győzködnék arról, mennyivel jobb itt, mint otthon. Az aktív és teljes aranykor ígéretét kínosan kisszerű akadályok és demens poénok szegélyezik, az időskori kiteljesedés tisztes ideáját pedig hamiskás foteles nosztalgiára cserélik.
Ha két-háromszáz év múlva lesznek még filmes érdeklődéssel megáldott antropológusok, bizonyára remek történeti esszéket írnak majd a geronto-komédiák e sajátosan skizoid vonulatáról, ahol a mellőzött idősek úgy lázadnak a sorsuk ellen, hogy végül kedélyesen mosolyogva beletörődnek a helyzetbe. Az amerikai, angol, ausztrál és új-zélandi színészekből verbuvált gárda ellenben kiváló. Bár James Cromwell vagy Jacki Weaver nyilván álmukból felébresztve is el tudnának játszani egy-egy ilyen kellemesen simára faragott karaktert. A film címe mindettől függetlenül persze igaz. Jó nyugdíjas vígjátékot forgatni tényleg sosem lenne késő.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/09 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14666 |
