Kovács Kata
Made in Italy – amerikai, 2020. Rendezte és írta: James D’Arcy. Kép: Mike Eley. Zene: Alex Belcher. Szereplők: Liam Neeson (Robert), Micheál Richardson (Jack), Valeria Bilello (Natalia), Lindsay Duncan (Kate). Gyártó: HanWay Films / Ingenious Media. Forgalmazó: Big Bang. Szinkronizált. 120 perc.
A színészből lett rendező James D’Arcy debütfilmje ékes bizonyítéka annak, hogy a személyes téma, a szép helyszín és pár jó nevű sztár még kevés egy jó filmhez. A gyönyörű Itália bujasága és érzékisége az alkotók állandó ihletforrása, legyen szó a mainstream film és a rideg angol-szász világ felől érkező, életközépi válságba került hősnőkről (Ízek, imák, szerelmek, Napsütötte Toszkána) vagy épp szerzői moziról, ahol a táj, az ételek és az atmoszféra hűen tükrözik a történet erotikus fűtöttségét (Lopott szépség, Szólíts a neveden). D’Arcy filmje apa-, fiú- és felnövéstörténet: Jack és papája (Micheál Richardson és édesapja, Liam Neeson) a hűvös Londonból utaznak le elhanyagolt toszkán villájukhoz, hogy túladjanak rajta. Jack válófélben van, és a házért kapott pénzből szeretné az exétől megvásárolni a galériát, amelyet közösen vezettek. Apja kiégett festő, az olasz családi birtok pedig autóbalesetben elvesztett édesanyjáé volt, így aztán a visszatérés mindkét férfiban fájó sebeket tép fel. Az élet háza, a Bor, mámor, Provence és a Napsütötte Toszkána hibridjeként a film története a ház renoválása és a két férfi kapcsolatának reparálása köré épül, valamint egy lagymatag szerelmi szálra, amelyben Jack megismeri a tündéri helyi étterem elvált tulajdonosnőjét.
A mogorva özvegy szerepében Neeson éppolyan érdektelen, mint fia a csalódott, mégis zöldfülű Jackében, és valahogy az őket körülvevő összes figura is épp olyan hamiskás, mint a házat belepő díszlet-por. Afféle családi soft melodrámaként a Made in Italy több generáció számára is tartogat történetszálat, ráadásul a feleség és anya elvesztése nagyon is ismerős a két főszerepet alakító színész számára egy 2009-es síbaleset formájában ugyanez a tragédia érte őket. Így aztán szomorú, hogy ezt a számukra nagyon is személyes témát egy mindössze középszerű filmben örökítik meg, melynek a steril és néhol kifejezetten ügyetlen rendezés eredményeképp egyetlen átütő pillanata sincsen.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/09 59-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14662 |
