Kovács Kata
Komasa ifjú hősei hol gonoszsággal, hol vallásos cselekedetekkel vívnak elkeseredett harcot a haszontalanság érzése ellen.
„Olyan világban élünk, ahol az öngyilkosságok száma egyenes arányban nő a pszichológusokéval” – nyilatkozta Jan Komasa kilenc évvel ezelőtt, világszemlélete pedig azóta csak még pesszimistább lett. A fiatal lengyel film egyik legismertebb rendezője művészcsaládba született 1981-ben, édesapja színész, édesanyja énekesnő. Tizenkét éves volt, amikor apja szerepelt a Schindler listájában, és Spielberg hatására döntött úgy, hogy ha felnő, filmezéssel szeretne foglalkozni. Komasa filmes tanulmányai előtt filozófiát hallgatott, vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy fő kézjegye a virtuális valóságot közvetlenül, vagy csupán egyes formai jegyekben megidéző képi világ, készítsen akár rövidfilmet egy kollégiumi szobák között járkáló, zavart egyetemistáról, vagy a varsói felkelés CGI-díszletei közt küzdő szerelmesekről. A rendező közvetlen kapcsolatot lát a tinédzserek és a fiatal generáció unottsága és apátiája, valamint a digitális kultúra között.
A ŁódĽi Filmiskola hallgatójaként, első rövidfilmjével már Cannes-ban járt, a Jó, hogy látlak (2004) a Cinéfondation diákszekciójában díjat is kapott. Már itt megjelenik későbbi munkáinak jellegzetes ábrázolásmódja, fiatal hősnője úgy játszik és mozog a kisrealista közegben, a kamera pedig olyan módon rögzíti őt, mintha egy videójátékban szerepelne. A következő évben készült szkeccsfilm, az Örömóda révén Komasa immár egyértelműen generációja hangjaként debütált. (A másik két rendező Anna Kazejak-Dawid és Maciej Migasa.) A lengyel fiatalokat egy jellegzetes szituáción keresztül ábrázolják, nem sokkal az ország uniós csatlakozása után: három, az ország különböző pontjairól származó, más-más hátterű, emigrációra készülő fiatal egy Londonba tartó buszon találkozik.
Ilyen előzmények után nagy várakozás fogadta Komasa első nagyjátékfilmjét, mely hat évvel később készült el, és nem csupán fő témái, az emo-kultúra, az online függőség, a tinédzser coming out, a szülői elhanyagolás és az ezek következményeképp elkövetett öngyilkosság, de a film hibrid valóságábrázolása miatt is sikert aratott, Lengyelországban számos díjjal jutalmazták és majdnem egymillióan nézték meg moziban. Az Öngyilkosok szobája (2011) hőse egy gazdag, felső-középosztálybeli családból származó fiú, Dominik, akit karrierista szülei elhanyagolnak, szexuális érdeklődése miatt pedig cyberbullying áldozata lesz. Ahogyan egyre jobban hatalmába keríti a depresszió, úgy téved el mindinkább a virtuális valóság labirintusaiban és veszíti el kapcsolatát a külvilággal, mígnem tíz napra magára zárja a szobája ajtaját, amit a szülők távolléte miatt csupán a bejárónő vesz észre. Dominik ideje java részét egy öngyilkosság iránt érdeklődő internetes közösség chatszobájában tölti, ahol függő kapcsolatot alakít ki az azt vezető lánnyal. A filmben megjelenő virtuális világ, ahol Dominik és a lány avatarja találkoznak, valahol a mangák és a World of Warcraft határmezsgyéjére kalauzol. Ez az egyetlen tér a filmben, ahol Dominik motivációi és valódi belső világa – a videójátékok érzelmi túlfokozottságára építve – valamennyire megmutatkoznak.
Az Öngyilkosok szobája egyik fő témája a maszkviselés, a Hamletről szóló vizsga jelenetében éppúgy megjelenik, mint amikor a szereplők egymás avatarját, és a mögötte rejlő arcot vizsgálják. Dominik elveszettségét az okozza, hogy a social media adta maszkok mögül éppúgy képtelen kibújni, mint ahogyan a való életben sem tudja felvállalni a konfliktusokat, illetve, hogy érdektelen szüleivel is csak egy hároméves gyerek érzelmi kitörésének szintjén tud kommunikálni. Ahogyan a korábban idézett interjú-részlet, úgy ez a film is arra utal, hogy az ezredfordulós generáció problémáihoz már senkinek nincs hozzáférése. Hiába keresik meg a szülők a legjobb pszichológusokat, Dominik elzárkózik, a szülők pedig a probléma egyetlen megoldását a begyógyszerezésben látják, így egyetlen szakembernek sincs lehetősége, hogy a fiú öngyilkosságát megakadályozza. Komasa cinikus véleménye nyilvánvaló: a pszichológusok épp olyan érzéketlenek és alkalmatlanok, mint a szülők. Ugyanakkor Dominik belső feszültségének okát a film nem igazán ábrázolja, részben, mivel kulturális és generációs jelenségként tekint rá. Nem véletlen, hogy ezekhez a karakterekhez és problémához idén is visszatért (The Hater: A gyűlölet új arca). Ez a két film nem csupán a homoszexualitás-ábrázolás természetessége révén új fejlemény a lengyel filmben, de a bennük nagyon precízen megalkotott virtuális világ és a kisrealista közegábrázolás kettőssége miatt is.
Komasa pályáján az Öngyilkosok szobája után kitérő következik a nagyköltségvetésű történelmi mozi irányába, a Varsó 44 az 1944-es varsói felkelés hetvenedik évfordulójára készített mozi, mely ismét csak a nemzedéke hangját megszólaltató, nagy rendező helyét jelöli ki. A forgatás 63 napig, ugyanannyi ideig tartott, mint maga a felkelés, a film fővédnöke az államfő volt, 330 kópián vetítették, és majdnem kétmillióan látták hazájában. Komasa és stábja ugyanekkor elkészítette A varsói felkelést is, mely a Honi Hadsereg által rögzített, korabeli archív felvételekre épülő, személyes hangvételű found footage-dokumentumfilm. Az állami megrendelésre készült, nagyszabású, melodrámai hangvételű akciófilm a rendező virtuális valóságot megidéző stílusában hozza, az előtérben egy szerelmi háromszög-történettel. A háború borzalma, a szenvedés naturalista ábrázolása és a számítógépes játékok vizuális világa friss és popos külsőt kölcsönöz a szívből elkötelezett Komasa romantikus, idealista mondanivalójának. A hozzá kapcsolódó, kevésbé látványos dokumentumfilm is a nemzedékek összekapcsolódásába vetett hitről árulkodik, méghozzá egy mélyen önreflektív anyagon keresztül. A felkelés idején rögzített hatórányi anyagból a rendező 90 percnyit vágott ki, és csupán hangban épített mögé egy fikciós történetet, az operatőr és az öccse párbeszédét – az idősebb testvér filmezni tanítja a fiatalabbat. A két film ugyanannak a témának a játék- és dokumentumfilmes feldolgozása, tehát leginkább egy nagy személyes projektként értelmezhető.
Komasa ezután ellentmondásosabb témák felé fordult. A tavaly elkészült Corpus Christi mind közül a legtöbb vitát kiváltó filmje, a javítóintézetből szabaduló Daniel egy kis falu fűrésztelepére indul dolgozni, ám egy véletlen, valamint mély vallásos elkötelezettsége folytán végül melós helyett a helyi plébános helyettese lesz. A helyi közösséget egy nyolc halottat követelő közúti baleset képében súlyos trauma osztja meg, a tragédiáért jobb híján az azt okozó férfi feleségét büntetik, a lakosok nyomására az idős plébános megtagadja a temetést. Az őt helyettesítő Daniel mindenki számára új perspektívákat kínál mind a vallásos magyarázatok, mind pedig a mindennapi teendők terén, miközben modern megváltóként valódi empátiával és érdeklődéssel fordul a helyiek problémái felé. Ugyanakkor az erőszak és az akció, Komasa naturalista ábrázolásmódja itt is megjelenik, hiszen Daniel egyszerre érzékeny és vágyik a műveltségre, de ha kell, brutális, ösztönvezérelt ex-con. A rendező ezúttal nem annyira a különböző médiumok keverésére, a műfaji hatásmechanizmusokra, hanem egy, a korábbiakhoz képest jóval puritánabb történetre koncentrált. Ez lehetőséget adott arra is, hogy közelebb engedjen antihőséhez, aki Komasa központi karaktereinek egyfajta prototípusa.
Daniel, éppúgy, mint az Öngyilkosok szobájában Dominik, a saját kiábrándultságának, reményvesztettségének rabja. Míg Dominiknél e mögött leginkább a kiváltságosok érdektelensége és unalma állt, és a kortárs közösség bántalmazó hatása és a szülők hiánya következményeképp vált patológiás szorongássá, addig a mostani filmben Daniel űzöttségét szociális determináltsága adja. Mivel semmilyen lehetősége nincs a javítóintézet-bűnözés-börtön háromszögéből kiszabadulni, inkább eljátssza az áhított papi szerepet, de nem csupán a saját szórakozására, hanem azért is, mert a kisközösségért, az emberekért szeretne valamit tenni, méghozzá mély vallásos meggyőződésből. A film az ellentmondásos téma dacára sem megbotránkoztató, Daniel pedig Komasa egyetlen, valóban szerethető főhőse, talán éppen azért, mert a rendező itt koncentrál először kizárólag a személyes történetre. Az egyházkritika, valamint az álpapok felbukkanásának – Lengyelországban nagyon is létező – témája sok feszültséget keltett a film körül. Mind az egyház képviselői, mint a forgatás helyszínéül választott falu konzervatív közössége gyanakvással fogadta, ugyanakkor mivel a rendező ezúttal is nagyon érzékenyen jeleníti meg témáját, végül nem okozott különösebb botrányt, Lengyelország Oscar-jelöltje lett és felkerült a legjobb külföldi filmek szűkített listájára is.
Míg Komasa eddig javarészt idealizálta központi karaktereit, ezután egy igazán pesszimista fordulattal nagybetűs antihőst teremtett. A The Hater: A gyűlölet új arca az Öngyilkosok szobája folytatásaként egy kiábrándult, velejéig cinikus, gyűlölet hajtotta központi karaktert ábrázol. Tomasz ugyan foglalkozását tekintve hivatásos troll, valódi függősége a manipuláció, és nem az internet. Ő a film első jelenetében jut el ahhoz a felismeréshez, amelyhez Daniel a Corpus Christi végén, hogy a társadalmi helyzete mindig korlátozni fogja a lehetőségeit. A kis faluból származó Tomaszt plágium miatt vágják ki az egyetemről, olyan vétség miatt, amit vélhetően jobb családból származó társai simán megúsznak. A fiú épp ezért nem a társadalmi felemelkedés vagy a gazdagság adta kiváltságok reményében kezd el törtetni, hanem egyetlen céllal, hogy bárkit kicsináljon, aki nála jobb helyzetben van. Elsősorban az őt patronáló befolyásos család ellen fordul, akiknek nem csupán a tiszteletét, de a lányát sem sikerül megszereznie. Egy dezinformációs kampányokat bonyolító cégnél kezd el dolgozni, először csak a kispályán játszik, és egy YouTube-fitneszgurut csinál ki, aztán, mivel a lehallgatásban, trollok irányításában és a kiszemelt áldozatok gyenge pontjának megtalálásában nagyon tehetségesnek bizonyul, politikusokra specializálódik, immár nem csupán megbízói, de személyes bosszúszomja parancsait is teljesítve.
A filmnek közvetlen kapcsolata is van az Öngyilkosok szobájával: Tomasz főnöke Dominik édesanyja, akinek a fia halála óta született egy másik gyereke is. A nő, akinek a fia az előző filmben a kóros anyahiánytól lett depressziós, majd öngyilkos, most a munkába menekül, hogy egyedülálló szülőként eltartsa a második fiát, miközben lefekszik a fiatal munkatársával, aki ugyan túlélte saját kamaszkorát, de felnőttkorára lényegében egy zavart szörnyeteggé vált. A film egyfajta „mi lett volna, ha”-ként ként kezeli a két szüzsé közötti kapcsolatot: vajon Dominikből is ez lett volna? Tomasz a cége kampánya által kiszemelt baloldali politikust először csak elcsábítja, bedrogozza, egy melegbárban a social media és a bulvársajtó hiénái közé veti, majd a filmben generált virtuális chatszobában szélsőjobboldali politikai aktivisták online, gyűlöletbeszédre szakosodott csoportjaiban kezd el tevékenykedni, és végül itt bérel fel valakit, hogy az általa kieszelt mészárlást véghez vigye. Nem véletlen, hogy sokan a Social Network – A közösségi háló (2010) kései párját látják benne, nem csupán a digitális kultúra kritikája, de az ellentmondásos központi karakterek miatt is: Tomasz épp olyan kiszámíthatatlan, tántoríthatatlan és űzött, mint David Fincher és Aaron Sorkin Zuckerbergje, ám jóval ördögibb. A film forgatásának befejezése után három héttel egyébként hasonló körülmények között hajtottak végre merényletet a gdański polgármester, Pawel Adamowicz ellen, aki vélhetően ugyancsak online politikai csoportok áldozata lett, és a támadást követően belehalt sérüléseibe. A film bemutatóját a hátborzongató párhuzam miatt elhalasztották, majd a koronavírus járvány miatt a vetítések a film természetes közegébe, az online térbe kerültek át. Komasa munkásságát provokatív témaválasztásai miatt egyre erőteljesebben veszik körül politikai felhangok, ugyanakkor úgy tűnik, mégsem kerül soha igazi támadások kereszttüzébe. Eddigi pályája a közéleti szerepvállalás és a lázadó témák kettősségében zajlik, és mindennél jobban áthatja a fiatal generáció digitális kultúra uralta jövője feletti aggodalom.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/09 44-47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14647 |
