Kálovics Dalma
Japánban macskákkal mindent el lehet adni.
Adott egy túlságosan eleven 13 éves lány, Miyo, vagy ahogy osztálytársai hívják, Muge („Mugendai Nazoningen” avagy „Végtelenül Fura Figura”), aki szerelmével üldözi egyik osztálytársát, Hinodét, bár ez inkább egyfajta menekülés az otthoni gondok elől. Csakhogy Muge eszképizmusa fizikailag is megvalósul: egy álarc segítségével mindennap macskává változik, hogy meglátogassa rajongása tárgyát, aki elhalmozza figyelemmel a bájos négylábút. Muge ezt a fajta közelséget szeretné emberként is elérni a fiúval, aki viszont ódzkodik a hiperaktív lánnyal járó kínos pillanatoktól. A baj ott kezdődik, amikor mind otthon, mind az iskolában összecsapnak a hullámok Muge feje fölött, ő pedig meggondolatlanul lemond emberi életéről. Ideig-óráig jó ugyan macskának lenni, hosszútávon viszont nem olyan vonzó – főleg, ha valaki más lép a helyébe. Muge elindul visszaszerezni emberi alakját, de ha nem siet, örökre macska marad.
A bemutatója alapján a Muge a szinte évenként gyártott, könnyfacsaró fordulatokkal és semleges dizájnnal jellemzően nem animerajongóknak, hanem átlagos tízen-huszonéveseknek szánt tinirománc-mozik idei kiadásának tűnt, ami macskás cukisággal megfejelve sikeres is lehetett volna. A film ennél többet akart, de végül elveszett a különböző műfaji elemekben. A legmarkánsabb a „családi mozi” vonulat Muge és Hinode problémáival, bár ezeket már ezerszer láttuk: Hinode anyja hozza a gyerekre rátelepedő szülőt; Muge apjának fogalma sincs a gyerekéről, és lepasszolja az új pótanyajelöltnek, az anyja pedig, aki lelépett, most fúrja az új „családi idillt”. Sztereotípiák, amelyek egy ponton karikatúrába fordulnak, például mikor az anya és a mostoha fizikailag esik egymásnak.
A tinirománc is furcsán sikerült, és nem csak azért, mert a szereplők 13 évesek: Muge vonzalma egyértelműen pótcselekvés, Hinode esetében pedig nehéz elhinni, hogy egy 180 fokos fordulattal hirtelen pont arra a lányra vágyik, aki addig zaklatta, sőt, titokban a magánszférájába is beférkőzött. Hiába az animációs médium elidegenítő jellege, 2020-ban elég kényelmetlen azt látni, hogy ha valaki elég kitartóan zaklatja választottját, az előbb-utóbb az övé lesz.
A macskás fantasy szálban rejlik a legtöbb potenciál. A mozit kétségkívül Muge cica cukiságával akarták eladni, és ez telitalálat a pár éve macskamániában égő Japánban. Vizuálisan is a macskás jelenetek sikerültek a legjobban, de a cukiságon túl sok a kihagyott lehetőség. Muge macskabajszú személyiségtolvaja túl hamar feladja, a maszkárus macska pedig egydimenziós gonosz, aki saját élete meghosszabbítása érdekében csal tőrbe labilis embereket. A cuki macskás hétköznapok hosszas ábrázolása miatt nem marad elég idő a konfliktusra, sem a különleges Macskaszigetre, ami az anime legizgalmasabb helyszíne. Az erre szánt utolsó félóra nem elég arra, hogy alaposabban körülnézhessünk a Yggdrasilre hajazó Szent Fában, vagy megismerhessük a Muge segítségére siető, macskává vált emberek színes társaságát, pedig ezek gazdagíthatták volna a filmet.
A veteránokkal fémjelzett stáblista alapján sokkal összeszedettebb animére lehetett volna számítani, de nem tudott felnőni a nagy példaképekhez. A tinirománc kicsit shinkaimakotós akar lenni, bár nélkülözi Shinkai magasszintű animációját; a gyerekek drámája és a mesebeli szál kicsit ghiblis, de mindkettőből hiányzik a mélyebb érzelmi töltet, majd katarzis, főleg, hogy egyes problémák megoldását futólag látjuk csak a végefőcímben. Apropó Ghibli Stúdió, bár Muge kalandja nyomokban a Chihiro Szellemországbanra emlékeztet az elvesztett személyiséggel és annak varázslatos visszaszerzésével, a macskává válás eszképizmusa és a macskák világa miatt önkéntelenül eszünkbe jut A macskák királysága, amely összehasonlíthatatlanul bohókásabb, kedvesebb volt. A Muge nagy szerencséje, hogy a járvány miatt mozi helyett egyenesen a Netflixen kötött ki, így világszerte többekhez eljut – bár igazán csak macskarajongóknak ajánlható.
MUGE (Nakitai watashi wa neko wo kaburu) – japán, 2020. Rendezte: Junichi Sato és Tomotaka Shibayama. Írta: Mari Okada. Zene: Yorushika. Gyártó: Studio Colorido / Toho Animation. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 104 perc.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2020/08 56-57. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14616 |