Alföldi Nóra
A nők jogi egyenlőségét biztosító törvényjavaslat máig nem lépett életbe Amerikában, a körülötte folyó küzdelmet mutatja be a tévésorozat.
Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya kétlépcsős eljárás során módosítható. Először a Kongresszus kétharmados többséggel megszavazza a benyújtott törvényjavaslatot. Az előterjesztés akkor lép életbe, ha az ötven állam minimum háromnegyede jóváhagyja azt. A kongresszus 1972 március 22-én hagyta jóvá az Equal Rights Amendment (ERA) nevű indítványt, amely szimplán annyit mondott ki, hogy a törvény előtt nem szabad különbséget tenni a polgárok között a nemük alapján. A módosítást csak 35 állam ratifikálta a kívánt 38 helyett, így ezt a cikkelyt az Egyesült Államok azóta sem iktatta alkotmányába. Ennek a módosításnak tulajdonképpen egyetlen ember tett keresztbe: az első blikkre ártalmatlannak tűnő Phyllis Schlafly aki STOP ERA mozgalmával a háziasszonyok nevében lépett fel a beterjesztés ellen.
Az Egyesült Államok 45. elnökét 2016-ban úgy szavazták meg, hogy véleménye szerint a nőket az első csók után rögtön a nemi szervüket megragadva kell leteperni. Trump beiktatását követő napon, 2017 januárjában a „Womens March”-on összesen ötmillió nő vonult az utcákra tüntetni, majd ugyanezen év őszén robbant a metoo-bomba. A feminizmus jelenlegi, negyedik hulláma mára egyenesen a privát szférába csapódik be: nők százai állnak ki világszerte az online nyilvánosság elé és mesélik el zavarbaejtően részletesen, hogy bizonyos, hatalommal bíró vezetők hogyan alázták és zaklatták őket. Döbbenetes mennyiségű történet látott napvilágot, és igencsak meglepő, hogy kikről hullottak le a leplek, mindez alapjaiban rendítette meg a nők társadalomba és férfi-társaikba vetett hitét. A nyers tényeket nézve azonban a metoo kampány se szól másról, csak a hatalomról, azokról, akik gyakorolják, és arról, hogy ennek pontosan kik az elszenvedői. Az a bizonyos kocka viszont most fordulni látszik, a közösségi médiában közzétett leleplezések bíróság elé juttatják a törvények fölött álló, a nőket megalázó férfiakat, és ezzel szolgáltatnak igazságot az elnyomottaknak.
Ezzel a harcias és félelemkeltő hangulattal körbevéve futott bele Dahvi Waller forgatókönyvírónő Mrs. America című, az ERA útját taglaló minisorozat-terve a zöldlámpába. A projekt pitchelésén minden bizonnyal eldurrantak a „nőmozgalmak, feminizmus, ‘70-es évek” kulcsszavak, amelyekkel a többségében női producer- és alkotógárda vélhetően egyetértően bólogatott. A kilenc részre szedett matéria viszont inkább egy száraz történelemlecke lett, amelyben a rengeteg szerteágazó szál és mellékesen elcsacsogott politizálás mérsékelten rezonál a jelenlegi korhangulattal. Waller sűrű, jócskán túlírt szkriptjét azonban a sorozat négy rendezőnője (és egy férfi társrendező) példásan vezényelte le – igaz néhol a sorozat pont úgy hadar, mint az a hölgy, aki egy férfiakkal teli tárgyalóban végre szóhoz jut, és egy szuszra szeretne mindent elmondani, tudván, hogy kevés idő áll rendelkezésére, mielőtt valamelyik kollégája félbeszakítja.
A Mrs America lineáris történetszerkeszettel, kisebb kihagyásokkal meséli el az ERA-harc tíz évét. A középpontban (majdnem) mindig a Cate Blanchett által pompásan megformált Phyllis Schlafly áll, akit az Úr egy neves ügyvéd férjjel, 6 gyermekkel, egy fekete segítővel, egy gigantikus amerikai álomháztartással és nem kevés politikai ambícióval áldott meg. Phyllis egész életében republikánus színekben kampányolt, és mindig egy férfi happolta el előle a nagy durrantás lehetőségét, ám ez csöppet sem zavarta, mert 1971-ben végre megtalálta azt az ügyet, amiben kiteljesedhetett: Amerika (felső-közép osztálybeli) háziasszonyait mozgósítva az ERA útjába állt. Schlafly propagandája egyszerű és túlontúl populista volt, miszerint a módosítás hadkötelessé tenné a lányokat, és és épp azokat a női privilégiumokat lehetetlenítené el, amelyekre ők, eltartott feleségek olyan büszkék, és amelyek az amerikai álom alapját képezik. A javaslat mindennek tetejébe legalizálná a melegházasságot (és a mindenféle gender-változatot, de erről akkor még senki se beszélt). Schlaflyval szemben olyan gondolkodók, jogászok és mozgalmi úttörők sorakoznak fel, mint feminista legenda Gloria Steineim, Betty Freidan, aki a Feminine Mystique című művével először mutatott rá az ötvenes évek álom-háztartás modelljének hátulütőire és visszásságaira, és végig jelen van Bella Abzug, aki kongresszusi képviselőjeként az egész mozgalom anyja volt. A velük folytatott csaták egy-egy epizódot kapnak, és hangsúlyossá válnak az olyan kevéssé ismert ám fontos politikusok, mint Shirley Chisholm, aki az első fekete nő volt a kongresszusban, vagy Jill Ruckelshaus, aki a Fehér Ház női frakciójának egykori ambiciózus vezetője. A sorozatban érintőlegesen terítékre kerülnek a melegjogok, a Fekete Párducok mozgalma és az abortusz is, de a sorozat majdhogynem kínosan kerüli a korszak rendkívül sűrű eseményeinek részletezését.
A döntés érthető, hiszen az ERA elbukásának történetével kapcsolatban rendkívüli mennyiségű információt kell a nézőhöz eljuttatni, ezért is érdekes az, hogy az alkotók tovább terhelték az anyagot azzal, hogy a sorozat főhősének az antagonistát tették meg, ellehetetlenítve ezzel azt, hogy a néző bárkivel is szívesen azonosuljon. Phyllis Schlafly értelmes, meggyőző asszony, ám amíg elvakult STOP ERA propagandájával a hallgatósága agyát mossa, csak nehézkesen vagy éppen egyáltalán nem buggyan ki motivációja és lélektana. Ambivalens karakter, mert bár ő is – mint minden nőtársa – nap, mint nap megéli azt, hogy háttérbe van szorítva, ki van használva és a férfiak elsősorban csinos és mosolygós dísztárgyként kezelik, Phyllis erről nem vesz tudomást, sőt – viccből ugyan, de – büszkén nyitja a beszédeit azzal, hogy megköszöni a férjének, amiért elengedte a rendezvényre. Phyllis mindemellett szívós, bulldog-természetű politikus: hírleveleket szövegez, tévéinterjúkat ad, nagyívű beszédeket mond és kampányolva járja az országot – éppen legádázabb ellenfele, Bella Abzug mutat rá, hogy mindannyiuk közül ő a legnagyobb feminista. A liberális demokrata nőmozgalom mégis negligálta Schlafly valós erejét, és senki sem számított arra, hogy Phyllisnek három kulcs-államban sikerül megvétóztatnia az ERA-t. Kampányolása mellett ez természetesen a háttérben jövő-menő elnököknek is köszönhető volt, akik mindig érdekeiknek megfelelően duzzasztották vitorláikat – hol Schlafly álláspontján voltak, hol a liberális-feminista érdekeket képviseltek.
Phyllis szerepvállalásának visszásságait kívánják tisztázni az alkotók azzal, hogy a konzervatív szereplők közt kiemelt helyet biztosítottak egy kitalált karakternek. Alice figurája a Washingtonban megrendezett, gigantikus nőkonferencia csodaországában némi drog-alkohol kombó fogyasztása után szürreális és rendkívül szórakoztató kalandokba keveredik, amelyek során meg is világosodik az egész női nem, feminizmus, jobb oldal/bal oldal kérdéskört illetően, és belső emberként mutat rá Phyllis harcának hiábavalóságára, gyengeségeire és hiányosságaira. Alice válik végül az arany középút képviselőjévé, dolgozó nővé, aki a munkája mellett képes a háztartást is ellátni és a két végletet egyensúlyban tartani.
Alice utazása és annak konklúziója azonban nem csak Phyllis morális hiányosságairól rántja le a leplet, hanem azt is felfedi, hogy az alkotók az ezredforduló után majd húsz évvel még mindig a dolgozó nő (liberális feminista) kontra háztartásbeli asszony (konzervatív republikánus) tengelyen gondolkodnak a feminizmusról, sőt a széria záróképével enyhén didaktikusan ítéletet is mondanak a konzervatív oldal felett. Miután Phyllist ismételten szavazói megnyerésére használta a férfi hatalom – ezúttal Ronald Reagan – egy udvarias telefonbeszélgetés során a Make America Great Again szlogen feltalálója sűrű elnézéseket kérve biztosítja Schlaflyt arról, hogy nem kap pozíciót a kormányban. Mrs America így ünneplés híján leül almát pucolni, hogy az elkövetkező két és fél órát főzéssel töltse a kötelező 6 órai, imával spékelt nagycsaládi vacsorához. Phyllist tehát a helyére tették, a tűzhely mellé, pont oda, ahová szerinte a többi nő is való, ám a hosszan kitartott kép némiképp gúnyossá teszi a helyzetet.
Fanyar végkifejlet és konklúzió ez, hiszen 2020-ban a feminista diskurzus már nem a karrierista nő/háziasszony vitáról szól, a középosztálybeli értelmiségi nőket – akikhez a sorozat beszél – jóideje nem kényszeríti senki a két véglet közötti választásra. A kérdés ma már sokkal inkább az, hogy a férfitársadalom, hogyan és miként teszi akadálymentessé a nők és választott szerepköreik érvényesülését. Trump Amerikája egy olyan világ, ahol a maradi nézőpontok újra előre törnek, és ahol egy hamis értékekkel páváskodó, kizárólag ócska populizmust képviselő üresfejű figura lehet a főhős. Ennek tükrében a női egyenjogúságért küzdők mozgalma súlytalan.
MRS. AMERICA – amerikai, 2020. Kreátor: Dahvi Waller. Rendezte: Anna Boden, Ryan Fleck, Amma Asante, Laure de Clermont-Tonnerre, Janicza Bravo. Kép: Jessica Lee Gagne, Pepe Avila del Pino, Chris Teague. Szereplők: Cate Blanchett (Phyllis), Rose Byrne (Gloria), Uzo Aduba (Shirley), Sarah Poulson (Alice), Kayli Carter (Pamela), Ari Graynor (Brenda). Gyártó: Shiny Penny / Dirty Films. Forgalmazó: HBO. 10x50 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/08 50-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14611 |
