Baski Sándor
Animációs LSD-trip beavatástörténet és tudattágító podcast találkozása a világkaranténban.
Duncan Trussell és Pendleton Ward nyolcrészes
sorozata nem (csak) azért különleges, mert az élet úgy nevezett nagy kérdéseit
dolgozza fel az animáció segítségével, és még csak nem is azért, mert
LSD-tripnek is beillő szürreális stílusban teszi mindezt – a Cartoon Network
éjjeli sávjában sugárzó Adult Swim sorozatai, élükön a kultikus Rick és Mortyval a vizuális elborultság
tekintetében már eddig is egymásra licitáltak. Az éjféli evangélium (The Midnight Gospel) valódi nóvuma egy új
narratív forma megteremtése. A sorozatnak van hagyományosnak mondható főhőse és
kerettörténete – a „Kromatikus Öv” nevű dimenzióban élő Clancy Gilroy minden
epizódban egy szimulált univerzumba látogat el –, de ezek a kirándulások egyben
komoly intellektuális dialógusok kulisszái is.
A beszélgetések elviekben
vendégszövegek, Duncan Trussell saját podcast-sorozatából származnak, és a
sűrítést leszámítva többnyire változtatás nélkül használják fel őket, a
gyakorlatban viszont nem lehet hierarchikus viszonyt felállítani a széria
vizuális és verbális síkja közt. Az interjúk Az éjféli evangéliumban is interjúszituációkként zajlanak: Clancy a
meglátogatott univerzumokban mikrofonvégre kapja az adott bolygó egy lakóját, a
beszélgetés közben azonban körülöttük és velük szürreális események történnek,
ezek a világok ugyanis kivétel nélkül mind az apokalipszis utolsó fázisában
vegetálnak.
A különféle intellektuális
tételek vagy a személyes anekdoták rajzfilmes leképezése nem új találmány – a
YouTube-on különösen kedvelt ez a műfaj –, a Pendleton Ward (Kalandra fel!) által készített animáció
azonban nem szimpla illusztráció. A vizuális szimbólumokkal, metaforákkal
telített képsorok akár hangsáv nélkül, önállóan is működnek – ahogy a podcast
is befogadható a látvány nélkül –, vagyis a nézőnek kell komoly absztrakciós
munkával megtalálni a kapcsolódási pontokat a szereplők által átélt szürreális-abszurd
kalandok és az aktuális beszélgetés között. Van, hogy könnyebb dolga van – mint
amikor a temetkezés kultúrtörténetét és a halálhoz való viszonyunkat taglaló
beszélgetés közben maga a Nagy Kaszás kalauzolja körbe
a főszereplőt –, a legtöbbször azonban nem a legkézenfekvőbb allegóriákat
választják az alkotók. Kép és dialóg hibátlan párbeszédére talán az ötödik
epizód a legjobb példa, amelyben az újjászületés és a megvilágosodás buddhista
értelmezésének megvitatása közben a börtönbe zárt Clancy tanúja egy rab újra és
újra halállal végződő szökési kísérleteinek, miközben az animáció a buddhista
hagyomány mellett az egyiptomi mitológia és a tarot szimbólumait is megidézi –
itt válik az is egyértelművé, hogy Jodorowsky munkássága is megihlethette az
alkotókat.
Hasonlóan sűrített a többi
epizód is, olyannyira, hogy a beszélgetések és a vizuálorgia szimultán követése
sokszor lehetetlen, így a sorozat többszöri megtekintése garantáltan fokozza az
élményt. A felvetett témák papíron nem a legkönnyebben befogadhatóak, Trussell
ugyanis a mára közel 400 epizódnál tartó podcastjéből csak olyan adásokat
válogatott ki, amelyek a spirituális-mágikus világszemléletről, az emberi
kapcsolatteremtés útvesztőiről, a tudatos jelenlétről vagy a halál
elfogadásáról szólnak. Ezek a beszélgetések mégsem tűnnek száraz és parttalan
kiselőadásoknak, ami nemcsak annak köszönhető, hogy a komoly hangvételt a
meghökkentő vizuális megoldások mellett morbid humorral is operáló animáció
ellensúlyozza, hanem annak is, hogy a podcast-adások személyes és intim
hangvételét sikerült átmenteni. Trussell nem kívülálló akadémikusként, hanem
kétségektől gyötrődő, kíváncsi útkeresőként kérdez, sajátos beavatástörténetének
pedig íve, sőt katarzisa is van: a legutolsó epizódban, Clancyként, a halálos
beteg – időközben már elhunyt – édesanyjával beszélget a saját születéséről,
kettejük kapcsolatáról, és arról, hogyan lehet feldolgozni a
feldolgozhatatlant.
Az éjféli evangélium akkor is izgalmas lenne, ha nem 2020 áprilisában került volna fel a Netflixre, de egy permanens apokalipszisről szóló sorozat, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy kérdéseket feltenni és a pillanatot tudatosan megélni egy széthulló világban is érdemes, a kényszerű befelé fordulás hónapjaiban már-már terápiának is beillik.
Az
éjféli evangélium (The Midnight Gospel) –
amerikai, 2020. Kreátor: Duncan Trussell és Pendleton Ward. Rendezte: Pendleton
Ward. Zene: Joe Wong. Gyártó: Netflix. 8x30 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/06 33-33. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14567 |
