Schubert Gusztáv
Hamvai hol szóratnak
széjjel, saját kérésére, nem fogjuk tudni. Hogy itt járt, hogy mit tett, nem
síremlék őrzi majd, hanem barátai, munkatársai, és főleg olvasói. Vera szívelné
legkevésbé, ha korrekt mondatokban elhadarnám életét, a kislányként túlélt
vészkorszakot, a színművészeti főiskola dramaturg szakának szellemi izgalmaktól
pezsgő, boldog korszakát, a filmgyárban majd filmkritikusként a kis
Filmvilágnál töltött 60-as éveket, majd 1979-ben a kéthetente megjelenő „kis”
Filmvilág boszorkányos átváltoztatását „nagy” Filmvilággá, a szakma és a
filmrajongók által egyaránt kedvelt „filmművészeti folyóirattá.” Több volt ez,
mint szakmai bravúr, a Filmvilág újdonsága nem abban állt, hogy bátrabb, szellemesebb,
alaposabb kritikákat közölt, mint elődje vagy riválisai, hanem hogy megszabadult
a politika gyámkodástól. Addig is voltak persze szabad szellemű kritikák, független
kritikusok, a Bíró Yvette vezette Filmkultúra (1965-1973) a lehető legmesszebbre
ment a cenzúra elleni harcban, de most fordult elő először, hogy egy filmlap
gyakorlatilag szabadon működhetett. A cenzor ugyan időnként odacsapott egy-egy
tabu megsértésért, mint 1987-ben, amikor Létay Verát a Balázs Béla-díj átvétele
napján értesítették, hogy törölték a díjazottak listájáról, de a lap ettől nem
lett engedelmesebb. A megújult Filmvilág persze nem politikai szamizdat volt, a
filmet magáért szerette, nem a politikai „üzenetéért”. Ez volt az igazán nagy
fordulat a magyar filmkritika történetében. Onnantól kezdve ugyanis a műelemzés
lett a kritikaírás célja, nem a politizálás. Létay Vera biztos ítéletű, világos
és élvezetes stílusú kritikusként került a Filmvilág élére, és munkatársaitól
is hasonló erényeket várt el. Zsugán, Zalán, Bikácsy, Szilágyi, Reményi, Székely,
Kovács, Koltai, Fáber, Ardai, és a lap külleméért felelős Nádai, majd Lajta. Ez
tényleg aranycsapat volt. Vonalas „házmester-kritikus” – Létay telitalálata az Iván,
a rettentő kritikájában (mert kitűnő színházi recenzens is volt) – egy sem
akadt közöttük. A 80-as évek szerkesztői aranykora kivételes pillanat volt a
lap életében: túl a könyörtelen diktatúrán, innen a kíméletlen haszonelven. „Meddig
lehet jó író valaki? Amíg tehetsége ellenáll a rutin kísértésének.” Kritikusnál
sincs másképp. Nekrológok helyett olvassuk inkább újra Vera kritikáit: rozsda
nem marta őket.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/06 00-00. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14562 |
