Pernecker Dávid
Alex Garland első sorozatába is belevette létkérdéseit.
A Devs cselekményét és történetvezetési
módját tekintve is kompromisszumokat kerülő, bátor alkotás, mely tökéletesen
illeszkedik Alex Garland életművébe. A folyamatosan fenntartott rideg
rejtélyességében, lételméleti mélyfúrásában és csattanó-központúságában
felmondhatatlanná tett, Stanisław Lem és Philip K. Dick legjobbjait idéző
történet középpontjában a Nick Offerman által megformált Forest áll, aki mindenki
felett álló megszállott egoista techzseniként az Ex Machina Nathanével rokon: az innováció termékei a kezük között
egy hatalmát önző érdekek mentén gyakorló isten eszközévé válnak. Ami az Ex Machinában a mesterséges
intelligencia volt, az a Devsben a
matematikai-informatikai kódoláson és kvantum-egyenleteken alapuló
determináció, Forest pedig saját isteni gépteremtményének képernyőjébe meredve
úgy válik önmaga démonává, ahogy a Napfény
mitikus csillagának mérgező fényébe merülő űrtudósok. Ahogy Garland korábbi
munkáiban, a Devsben is az istent
játszó ember tettei (jelen esetben az ember alkotta istengép) valamint a sors
(jelen esetben a sors nem-léte) elfogadásának terhe az, ami megtöri, vagy épp
megvilágosítja az hőseit.
Garland
első szerzői szériarendezésében egy lakonikus, lassú tempóban kibomló, időben
és térben jelzetlenül ugráló, ugyanakkor letisztult cselekményvezetési struktúrát
épít, melyben vaskos kritikai felhanggal megfogalmazott egzisztencialista
kérdései egy ’70-es éveket idéző szikár, feszült és erőszakos összeesküvés-thriller
kulisszái mögött lebegnek baljós homályban.
Garland
főhősnője, Lily (Sonoya Mizuno az Ex
Machina kultikus táncjelenetéből) a szerző korábbi főszereplőihez hasonló megfigyelő
karakter. Ahogy A part Richardja bámul
a hippikommuna szép új világába, ahogy az Expedíció
Lenája vizsgálja a neonszín prizma-anomáliát, úgy szembesül Lily – és persze a
néző – a techmogul igazi felfedezésével. Miként azonban Garland hősei, Lily sem
színtiszta passzív megfigyelő, a megfigyeltet meg is változtatja. Legalábbis
megpróbálja. Garland a lány sokkolt tekintetén keresztül beszél az
embertelenség emberarcúságáról: Forest mindent – szó szerint mindent –
megváltoztató, minimum etikátlan tettei mögött kifejezetten összetett emberi és
megindító ok áll.
A Devs az író-rendező legrészletesebb
elemzése annak a műveit meghatározó filozófiai útvesztőnek, mely az
individualizmus, a szabad akarat és a determinizmus közötti senkiföldjén tekereg.
A lassú és hosszú dialógusok, a Garland korábbi filmjeit idéző dekadens és
emlékezetes díszletek, a gép szakrális aranyszínének kontrasztja a mindennapok
mattjával, a precízen komponált beszédes képek, a bibliai utalások, a
kíméletlen csendek és a kitűnő hangkulissza (pazarul kiválasztott dalok és eklektikus
zajok, búgások) szuggesztív, nehezen megragadható hangulatot teremt. A sajátos
atmoszféra a történet szerves részévé válik: a Devs egyszerre nehezen megfogható enigma és megoldásra váró rejtvény,
mely az emberség-és emberiségtudatot meghatározó kérdésekről érzékenyen gondolkodtat
el. Garland állítása akár ijesztő is lehet: csak egy előre megszabott idővonalon
mozgunk, igazi döntéslehetőség, szabad akarat nélkül. A jövőnket a technológia
olyannyira tökéletesítette, hogy azt már jövőnek sem lehet nevezni. Ennek
tükrében a Devs leginkább Garland The Tesseract című regényével mutat
hasonlóságot, melynek szereplői a sors, a sansz, a téridő, a kollektív
emlékezet és a közös végzet kérdéseibe veszve elemzik egzisztenciájukat. A Devsben azonban – ellentétben a The Tesseracttal – Garland nem akar túl
sokat markolni. A kevesebb több, az üzenet artikuláltabb: ha minden előre
kiszámítható és kiszámított, akkor utólag is rekonstruálható. Nincs
beleszólásunk semmibe. Se isten, se egyéniség, se jó, se rossz, se semmi. Ahogy
pedig Garland megtalálja a nyugvópontot ebben a rémálomszerűen steril és
nihillel kacérkodó gondolatban, az egyszerre megrázó és felemelő, katartikus.
DEVS
– amerikai, 2020. Rendezte és írta: Alex Garland. Kép: Rob Hardy. Zene: Geoff
Barrow, Ben Salisbury, The Insects. Szereplők: Sonoya Mizuno (Lily), Nick
Offerman (Forest), Alison Pill (Katie), Jin Ha (Jamie), Zach Grenier (Kenton),
Stephen McKinley Henderson (Stewart), Cailee Spaeny (Lyndon). Gyártó: DNA Films
/ FX Productions. Az HBO bemutatója. 8x50 perc.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2020/06 54-54. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14556 |