Kovács Gellért
Az HBO nagyvászonra való, remek játékfilmje az Egyesült Államok tán legnagyobb iskolai sikkasztásáról.
Április végi hír, hogy az Oscar-díjakat osztó Amerikai
Filmakadémia az élet minden területét befolyásoló járványhelyzet miatt a
következő gálát érintő, ideiglenes döntést is hozott: a 2021-es aranyszobrokért
olyan filmek is versenybe szállhatnak majd, melyeknek premierjét streaming-felületeken
tartották. Nos, bár azt még nem tudhatjuk, mit lesz a moziban, a mozival (is)
jövő tavaszig, e szabály értelmében bizony könnyen előfordulhat, hogy Cory
Finley (Telivérek) alkotása, a Romlott
oktatás komoly esélyese lehet a következő díjszezonnak.
Főként Clint Eastwood szeret mostanság
újságcikkek alapján játékfilmet, pontosabban, azoktól bizonyos motívumokkal
alaposan elrugaszkodó, kissé demagóg, odamondogatós műfaji darabokat készíteni
– de nem ő az egyetlen hollywoodi, aki „rárepült” erre a trendre, és a
legtöbben azért a történéseket tekintve szerencsére tartják magukat a
napvilágot látott tényekhez.
Finley sztárparádés vállalása utóbbi
csoportba tartozik: A Long Island-i Roslyn High School-ban megesett, óriási
összegű sikkasztás a tanfelügyelő, Dr. Francis A. Tassone (Hugh Jackman egészen
kivételes alakítása) és közvetlen munkatársa, Pamela Gluckin (Allison Janney
játéka nem annyira meglepő, de attól még kiváló) felelőssége volt – egészen
pontosan ők voltak azok, akik éveken keresztül csippentettek le innen-onnan
kisebb, majd egyre jelentősebb összegeket saját jólétük biztosítására:
utazásra, sportkocsira, házra, öltönyre, egyebekre. S a botrány kirobbantásában
fontos szerephez jutott a helyi diákújság szerzője, Rachel Bhargava (Geraldine
Viswanathan). Ő írta ugyanis azt a leleplező cikket az iskola addigi legnagyobb
beruházásról, amely aztán elindította a lavinát, s elsodorta a tetteseket.
Aztán a New York Magazine is
publikálta a saját összegző írását – ezt az oknyomozó munkát kezeli alapként e
forgatókönyv.
Finley rendezésének hatásához nagyban hozzájárul
a szatirikus stílus, de sokkal gyengédebben bánik (anti)hőseivel, mint mondjuk,
a mozgóképes karikatúráival egyre inkább sztárnak számító vígjátékkészítő, Adam
McKay (A nagy dobás, Alelnök): a Romlott oktatás nem ábrázolja eredendően
kapzsinak Tassone-t és Glucklint, sokkal inkább olyan megkeseredett
pedagógusoknak, akik bűnt követtek el, hosszú időn keresztül pancsikoltak a
luxusban, lopták a közpénzt, s adományokat – ám mindeközben a munkájukat is
elvégezték. Méghozzá igen hatékonyan: A Roslyn-ból jó nevű iskolát építettek,
amely jót tett a környék ingatlanpiacának, az odajárók önbecsülésének;
diákjaikat sorra vették fel a neves egyetemekre. Sikeremberei voltak ők
Amerikának, akik lebukásukat követően a rendszer hibáival, a tanárok
alulfizetettségével magyarázták illegális tetteiket. A Romlott oktatás nem menti fel őket: élvezetes filmes eszközökkel
mutat rá a karakterekben rejlő izgalmas, s inkább tragikus, mint komikus
ellentmondásokra. (E „rámutatás” egyik legdirektebb, ugyanakkor legizgalmasabb
része az a jelenet, amelyben láthatjuk, ahogy Tassone a suliújságnak tett első
nyilatkozata során épp maga bátorítja Bhargavát, hogy az iskola fejlesztéseit
ne tekintse jelentéktelen sztorinak – teljesen őszintének tűnő megjegyzése a
lány önbizalmát szeretné fejleszteni, közben fel sem merül benne, hogy ebből
baj lehet.)
Cory Finley határozott, érzékeny játékra is teret adó direktori munkát végzett, az operatőr, Lyle Vincent nem kifejezetten képernyős kibontakozásban gondolkodó képei, valamint Michael Abels magabiztosan feszültségkeltő zenéje, s persze a nagyszerű színészgárda együttesen nyújt olyan filmélményt, amely amellett, hogy kötelezően hozza az „igaz történet alapján” pecséttel ellátott produkcióktól „elvárt”, kissé fontoskodó hangnemet, önálló alkotói víziót is mutat, ízlésesen értelmez – s ezáltal válik a Romlott oktatás 2020 eddigi filmtermésének kiemelkedő darabjává. Minden bizonnyal akkor is ez lenne vele a helyzet, ha márciusban nem zártak volna be a mozik.
ROMLOTT OKTATÁS (Bad Education) – amerikai, 2020. Rendezte:
Cory Finley. Írta: Mike Makowsky. Kép: Lyle Vincent. Zene: Michael Abels.
Szereplők: Hugh Jackman (Tassone), Allison Janney (Pam), Geraldine Viswanathan
(Rachel), Alex Wolff (Nick). Gyártó: HBO. Feliratos. 103 perc.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2020/06 55-55. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14551 |