Kovács Patrik
Genius – angol-amerikai, 2016. Rendezte: Michael Grandage. Szereplők: Colin Firth, Jude Law, Nicole Kidman. Forgalmazó: Cinetel. 104 perc.
Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni – tartja az ősrégi mondás. Thomas Wolfe (Jude Law) világéletében dudás akart lenni, és sosem félt a lélek szénfekete mélységeibe ereszkedni, ha ez volt az ára, hogy remekművet vajúdjon ki magából. A vérét folyatta el az íróasztala fölött. Bár neve hazánkban nem annyira ismert, mint nemzedéke többi tagjáé (Scott Fitzgerald, Ernest Hemingway), nagyregényeivel, továbbá novellisztikájával jelentékeny hatást gyakorolt az amerikai irodalomra. Wolfe az 1920-as évek második felében alapozta meg karrierjét, amikor találkozott a híres irodalmi szerkesztővel, Max Perkinsszel (Colin Firth). Az avatott műértő rögtön meglátta az írógéniuszt a szeszélyes fiatalemberben, és nem csupán könyvei kiadásában segédkezett, de munkakapcsolatuk idővel őszinte barátsággá mélyült. E különös viszony krónikája Michael Grandage Géniusz című debütfilmje.
Hányatott sorsú moziról van szó, a Géniusz mintegy másfél évtizedig pihent a dobozban, mielőtt a projekt zöld utat kapott, s ez érezhető a végeredményen. Kifejezetten izgalmas, hogy a történet nem a szertelen, önpusztító Wolfe, hanem az élethez szelíd hűvösséggel viszonyuló Perkins figurája köré összpontosul. A feltörekvő zsenit az ő nagyítólencséjén keresztül ismerhetjük meg, ám a képletet bonyolítja Wolfe szeretője, a korosodó Aline (Nicole Kidman) is, aki beteges féltékenységével igyekszik megmérgezni a két férfi kapcsolatát. E rendhagyó „szerelmi háromszög-helyzet” ígéretes konfliktusokat szül, amelyek sajnos csak ritkán nyernek valódi tétet (ilyen például Aline és Max beszélgetése a szerkesztő irodájában, ahol még egy pisztoly is előkerül), továbbá a kötelező toldalékfigurák (a súlyos válságát élő Fitzgerald vagy az egyetlen jelenet erejéig felbukkanó Hemingway) is inkább a közegábrázolást szolgáló biodíszletek, semmint éles vonásokkal megrajzolt, hús-vér jellemek.
Wolfe és Perkins cinkos szövetsége kellően érdekfeszítő lenne ahhoz, hogy végig éberen tartsa a nézőt, ám a cselekmény bumfordi bakugrásokkal halad előre (olykor hosszabb időtávot hidal át anélkül, hogy ezt legalább inzert formájában tudtunkra adná), így pedig a ritmus is szaggatottá válik. A Géniuszt is megmételyezi a kortárs politikus- és sztáréletrajzok betegsége: ahelyett, hogy átívelné a főhős teljes életművét, inkább kötetlenül adomázgat belőle, ami már azért is sajnálatos, mert Wolfe az életrajzi fikció prózaformájának egyik úttörője volt. Örvendetes viszont, hogy a színészi alakítások elsőrangúak: Firth szomorkás tekintete a szívünkig hatol, Kidman makulátlanul hozza a reménytelenül szerelmes hősnőt, Law pedig nagyszerűen alakítja a lángelmét, aki kimozdította medréből a világirodalmat, majd belehalt.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/05 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14541 |
