Gelencsér Gábor
Reprezentatív és informatív gyűjteménnyel tiszteleg Szabó István előtt a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma. A hat film közül ugyan hármat (Apa, 1966; Bizalom, 1979; Mephisto, 1981) már korábban is megjelentettek, most azonban digitálisan felújított képpel és hanggal nézhetjük újra őket, ahogy a másik három, általuk még kiadatlan filmet is (Redl ezredes, 1985; Hanussen, 1988; Szembesítés, 2001). Az extra lemezen helyet kapó rövidfilmek közül a Variációk egy témára (1961) és a Te (1962) szintén elérhető volt már korábbi lemezeiken, az Álom a házról (1971) azonban először látható, ahogy az egyéb extratartalmak (riportok, beszámolók) többsége szintén újdonság. Informatív tehát a kiadvány, hiszen a filmek most válnak láthatóvá korszerű, minden igényt kielégítő minőségben, ugyanakkor több szempontból reprezentatív. Először is jórészt a legkiemelkedőbb művek sorakoznak benne. Ennek megítélése nyilván szubjektív, de maga Szabó is első trilógiájából (Álmodozások kora, 1964; Apa, Szerelmesfilm, 1970) a középső darabot tartja a legsikerültebbnek, a másodikból (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen) ugyancsak a középsőt (azaz nem az Oscar-díjas Mephistót), továbbá számára is fontos állomás a stílusváltó Bizalom. Másodszor az életmű nemzetközi elismertségét a második trilógia alapozta meg, amely végre teljes egészében hozzáférhető. Harmadszor pedig – s talán ez a legizgalmasabb, legkreatívabb eleme az összeállításnak – kirajzolódik belőle az életmű mozgása, íve.
Szabó István életműve – függetlenül attól, hogy a nemrég bemutatott Zárójelentés a cím sugalmazásának megfelelően az utolsó tétele lesz-e – három stíluskorszakra és egy nagy lélegzetű, több filmből álló összefoglaló, zárószakaszra bontható. Az első trilógia a modernista új hullámos stílust reprezentálja, amellyel Szabó a hatvanas évek filmtörténetének meghatározó szereplőjévé vált. Ezt – a filmtörténeti mozgásokkal ugyancsak párhuzamosan – a szerzői stílust tovább radikalizáló művek folytatják, az álomszerű, tudatfilmes Tűzoltó utca 25. (1973) és az allegorikus Budapest mesék (1976). A következő film, a Bizalom viszont már a nyolcvanas évek konvencionálisabb elbeszélésmódú, kevéssé személyes stílusát készíti elő (a hetvenes évek munkái ezért nem alkotnak újabb trilógiát), amely majd a második trilógiában fog kiteljesedni, a magyar új akadémizmus (nemzetközi elnevezéssel a midcult művészfilm) legsikeresebb képviselőjeként. Ezután a korábbi témák, formák, gyártási-költségvetési feltételek variációja következik: a második trilógiát rögtön két, szorosan egymás mellett forgatott filmpár követi, a Találkozás Vénusszal (1991) nemzetközi és az Édes Emma, drága Böbe (1991) hazai történetével, költségvetésével és (jórészt) szereplőgárdájával. A nagylélegzetű, enciklopédikus összegzés, A Napfény íze (1999) után tovább folytatódik a korábbi formák variációja, elsőként a Bizalom történelmi korszakát és kamaradrámáját idéző, ugyanakkor koprodukcióban, világsztárok közreműködésével megvalósuló Szembesítéssel. A további filmek– így vagy úgy – jórészt ugyancsak „variációk egy (korábbi) témára”.
S hogy mi a tanulsága mindennek, amit tehát a díszdobozban sorakozó filmek meggyőzően bizonyítanak? A midcult film fogalmának pontos bemutatása, nevezetesen a szerzői szemlélet továbbélése a konvencionális(abb), adott esetben műfaji(bb) formában. Szabó mindvégig ugyanarról mesél (a 20. századi közép-kelet-európai sorsok történelmi-politikai meghatározottságáról), ám ezt más és más módon teszi a szubjektív emlékezésfilmektől a nagyszabású történelmi tablókig. A hat film több mint 12 órás játékideje ezen a nemcsak az életmű tekintetében, hanem filmtörténetileg is reprezentatív úton vezet végig.
A gazdag extratartalmak közül hármat szeretnék kiemelni. Az első a Filmesek egymás közt című 1984-es riportnak a Redl ezredes forgatását bemutató részlete. Ebben Romvári József díszlettervező beszél munkájáról, miközben egy stúdióban felvett jelenet próbáját láthatjuk, ahogy a rendező precízen, mozgásról-mozgásra előjátszik Brandauernek. A második a Rendezők cérnaszálon (2008) című kettős portré Szabóról és talán legkedveltebb kollégájáról, nemzedéktársáról (ugyanabban az évben születtek), Jiří Menzelről. Igen tanulságos megfigyelni a két rendezőnek az oldott beszélgetésekben, szituációkban megmutatkozó, a műveken is nyomot hagyó alkati különbségét. A harmadik pedig egy „névtelen”, mindenféle stáblistát nélkülöző montázs az életmű legszebb, emblematikus részleteiből. A rövid, a rendezőhöz méltó etűd címével csak azonosulni tudunk: Köszönjük, Szabó István!
További extrák: Filmszemle ’67 Apa, MFH 1967/41. (tudósítás a forgatásról, illetve a moszkvai nagydíjról és a New York-i bemutatóról); Arcok történelmi megvilágításban (Szabó István és Koltai Lajos a Bizalomról, Fazekas Eszter beszélgetése, 2019); Szabó István és Érdi Sándor a Mephistóról beszélget, Stúdió ’81, MTV; A Cannes-i fesztiválon Szabó István átveszi a legjobb forgatókönyvért járó díjat, Stúdió ’82, MTV; Klaus Maria Brandauer Budapesten a Redl ezredes forgatásán, MTV Híradó, 1983; Szabó István és Aczél Endre beszélget a Hanussenről, MTV Híradó, 1988.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/05 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14538 |
