Fekete Tamás
A náci háborús bűnösök utáni hajsza műfaji filmes feldolgozásaiban Amerika mindenkori önképe és lelkiismerete is tükröződik.
A II. világháború vége óta eltelt 75 évben a szökésben lévő náci háborús bűnösök hollywoodi reprezentációja pontosan olyan volt, mint a való életbeli észlelésük: hosszú évtizedes bujkálások után fedezték fel őket ismét, majd miután szinte már letettünk arról, hogy újból szemünk elé kerülnek, most ismét felbukkantak – ezúttal az Amazon új sorozatában, a Vadászokban.
Szinte még izzottak az elpusztított birodalmi főváros, Berlin romjai, Amerika azonban máris üldözőbe vette a nácikat. A csodagyerekként ünnepelt Orson Welles harmadik játékfilmjében, az 1946 júliusában (!) bemutatott Az óra körbejárban magára osztotta a szökevény Franz Kindler szerepét, akit az Edward G. Robinson által játszott Wilson próbál elkapni, méghozzá egy ravasz trükk segítségével. Az ENSZ Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottságának amerikai képviselője kiengedi berlini fogságából a csaliként használt Meinikét, hogy az ő segítségével kaphassa el a nagy halat, az Amerikába szökött Kindlert, aki egy connecticuti kisvárosban kezdett új életet, és aki a Legfelsőbb Bíróság egyik tagjának lányát készül épp elvenni, hogy ezzel végképp érinthetetlenné váljon. Bár Kindler/Rankin fejében él valamiféle zavaros elképzelés arról, hogy küszöbön áll egy újabb háború, elsődleges célja csupán annyi, hogy elrejtőzhessen. Welles filmje a maga módján páratlanul optimista: egy hivatalos szerv erre kijelölt embere ered a náci bűnös nyomába, leleplezése pedig a városka szinte összes polgárának szeme előtt és őszinte helyeslésével együtt történik; a megelőlegezett bizalom ezen pillanatai soha többet nem köszönnek vissza a tengerentúli produkciókban, mint ahogy a valóság is kevés ilyen példával szolgált.
Ahogy a felelősségre vonás elől meglépett nácik a sötétbe húzódtak, ugyanúgy tűntek el a filmvászonról is. Mintegy három évtized elteltével, a 70-es évek közepén jelentek meg újra, igaz, ekkor már egyfajta rendszerességgel követték egymást – pontosan úgy, ahogy évtizedek után a valóságban is egyre több háborús bűnös hollétét sikerült beazonosítani, illetve egyre-másra derült ki köztiszteletben álló személyről nem éppen makulátlan előélete. A ciklust 1974-ben kezdte Az Odessa-ügyirat, azt két évvel később követte a Maraton életre-halálra, újabb két év elteltével következett A brazíliai fiúk, és 1985-ben zárta le A Holcroft-szövetség.
A főhős mindegyik fenti film esetében a hivatalos rendszertől és a hatalomtól messzire lévő kívülálló: nyoma sincs már a bűnüldöző szervekbe és az erre hivatott szervekbe vetett bizalomnak, akik az elmúlt 30 évben egyáltalán nem végezték a dolgukat, és most is teljességgel alkalmatlanok rá. Újságíró, végzős egyetemista, vagy éppenséggel egy New York-i építész kerül az események sűrűjébe, és – minden idegenkedése ellenére – kénytelen saját maga kezébe venni a nyomozást. A nyomozó szervekhez legközelebb A brazíliai fiúk idős nácivadásza, a Laurence Olivier által játszott Liebermann áll – ám ő csupán nagy fenntartásokkal nevezhető hivatalos személynek, hatalmas szakértelme ellenére pedig reputációjának hiánya őt is a pálya szélére helyezi. Papírokkal zsúfolt bécsi lakásában a papírhalmok tornyai közt a csőtörés miatt csöpögő vizet felfogó vödröknek kell helyet szorítania, főbérlője az elmaradt lakbért kéri számon rajta, és még Mengele is csak lemondóan legyint, mikor hírét veszi, hogy üldözőbe vette: „Őt senki sem veszi komolyan. Még a gazdag zsidók sem, akik pénzt szoktak neki küldeni. Anyagilag tönkrement, a hitelét elvesztette.” A hatóságok mellett pedig maga a sajtó is elutasító: Az Odessa-ügyirat újságírója hiába viszi főnöke elé az általa fontosnak tartott és leleplezéssel kecsegtető sztorit, az csak legyint rá, és helyette inkább a first lady-ről, Mrs. Johnsonról készített képek iránt érdeklődik.
Ám miközben Hollywood kritikával illeti a hatóságok süketségét, és piedesztálra emeli magányos hőseit, egyúttal igyekszik elhárítani a felelősséget, mintha teljességgel elképzelhetetlen lenne, hogy az Egyesült Államokban akár egyetlen náci is új otthont talált volna. A történetek helyszíne szinte minden esetben Dél-Amerika és Európa: Paraguay, München, Bayreuth, Bécs, London és Genf mellett csak elvétve bukkan fel amerikai helyszín, és jórészt akkor is csak kiindulópontként, vagy a végső leszámolás pontjaként (mint A brazíliai fiúkban). Az egyetlen kivétel a Maraton életre-halálra, mely szinte teljes egészében New Yorkban játszódik, csakhogy a főgonosz Szell ide csupán az egyik bankban őrzött gyémántok miatt érkezik dél-amerikai rejtekhelyéről. Az egyetlen, bizonyítottan Amerikában élő német emigráns Szell testvére, ám a film – durva antiszemitizmusán kívül – szinte semmit nem árul el róla, és nem vádolja súlyos bűnökkel sem. Ideje megtalálni az elkövetőket, ám azokat ne nálunk keressék! – üzenik a filmgyárból.
A Holcroft-szövetség 1985-ös bemutatója – és a felismerés okozta sokk csillapodása – után ismét a feledés évtizedei következtek, és csupán 30 évvel később, 2015-ben láthattunk újból nácivadászt a filmvásznon – akkor, amikor az utolsó lehetőség adódott a még életben lévő elkövetők felelősségre vonására. Az Atom Egoyan rendezésében készült Emlékezz!-ben ez a feladat egy demenciában szenvedő, 90 éves öregemberre vár, aki ezzel felesége végakaratát teljesíti. Odüsszeiája első három állomásán három másfajta életúttal találkozik: egy besorozott Wehrmacht-katonával, egy homoszexualitása miatt táborba zárt egykori fogollyal, valamint az elhunyt apja gyilkos ideológiáját talán még nála is radikálisabban valló rendőrjárőrrel. A meglepő és megrendítő fináléban azonban egy olyan egykori elkövetőt látunk, aki mimikrijét annyira tökélyre fejlesztette, hogy már maga is meggyőződött álcájának igazságáról.
Az Amazon friss sorozata, a Vadászok minden elődjénél jóval bátrabban nyúl a témához. Már az első rész mellbevágó, főcím előtti nyitánya megmutatja, mire számítson az, aki bizalmat szavaz a tíz részes sorozatnak; Bill Simpson, a Külügyminisztérium államtitkára éppen kerti partit tart pazar rezidenciájának csillogó zöld füvű gyepén, mikor egyik beosztottjának felesége felismeri benne családja gyilkosát, az „arlavi mészárost” – mire a férfi előkapja hangtompítós pisztolyát és hidegvérrel lemészárolja a teljes vendégsereget, saját családjának tagjaival együtt.
Dráma, thriller, brutalitás, és egészen váratlanul megjelenő éjsötét humor –ezek egyvelege adja a széria különös atmoszféráját.
A címbéli csapat – korábbi „kollégáikkal” ellentétben – profi, hidegvérű és olykor kegyetlen alakulat, akik kifejezetten likvidálni szeretnék a rejtőzködő nácikat. Ebbe a különítménybe kerül bele a tinédzser Jonah, miután nagyanyja életével fizetett azért, mert felismerte egykori fogvatartóját a lágerből. Az újonc kamasz fő dilemmája, hogy vajon hol az igazságszolgáltatás határa; mennyire jogos a csapat tagjaként a kínzás, esetenként a gyilkosság, ha az arra hivatott szervekre már nem lehet számítani.
A cselekményt a készítők a kortárs környezet helyett több mint 40 évvel korábbra, 1977-be helyezik (ami egybeesik a tematika hollywoodi virágzásának idejével is, bár ez a tény a széria megannyi popkulturális utalásából mégiscsak kimarad). Hiába azonban a mintegy négy évtizedes visszadátumozás, a Carter-elnökség alatt játszódó történet harsány színei mögött már kirajzolódnak az eljövendő Trump-éra körvonalai, a politika legfelsőbb köreibe szép lassan beférkőző rasszizmussal, némileg ahhoz hasonlóan, ahogy azt Spike Lee is ábrázolta a Csuklyások - BlacKkKlansman című filmjében, bár annak szájbarágós módszerénél jóval finomabban.
A Vadászok a téma első olyan mozgóképes ábrázolása, amely nyíltan ábrázolja Amerika tisztes félrenézését az antiszemitizmus kapcsán – Forddal, Walt Disney-vel, Wernher von Braunnal és az űrprogrammal együtt. A sorozat világában az amerikai nácik már teljesen beépültek a hatalom minden rétegébe, és zavartalanul mászkálnak is benne, a nyomozó hatóságoktól a kormányig. Számos műfaji hibája, túlnyújtott terjedelme és logikai következetlenségei ellenére ez a korrajz a Vadászok legnagyobb erőssége, és e tekintetben a zsáner legjobb darabjához, a Maraton életre-halálrához mérhető.
Vadászok (Hunters) – amerikai, 2020. Kreátor: David Weil. Írta: Zakiyyah Alexander és Stacy Osei-Kuffour. Kép: William Rexer, Tim Norman. Zene: Cristobal Tapia de Veer. Szereplők: Logan Lerman (Jonah), Al Pacino (Meyer), Lena Olin (Ezredes), Greg Austin (Travis), Kate Mulvany (Harriet), Dylan Baker (Simpson), Louis Ozawa (Joe), Carol Kane (Mindy). Gyártó: Monkeypay Productions / Sonar Entertainment / Big Indie Pictures. Forgalmazó: Amazon. 10x50 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/05 34-36. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14519 |
