Pethő Réka
Emma – brit, 2020. Rendezte: Autumn de Wilde. Írta: Jane Austen regényéből Eleanor Catton. Kép: Christopher Blauvelt. Zene: Isobel Waller-Bridge. Szereplők: Anya Taylor-Joy (Emma), Johnny Flynn (George), Bill Nighy (Woodhouse), Mia Goth (Harroet), Miranda Hart (Miss Bates). Gyártó: Working Title Films / Perfect World Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 124 perc.
Jane Austen tizenkilencedik századi romantikus világát jellemzően kétféle módon ábrázolják a kortárs adaptációk: klasszikus, elidegenítően korhű, butácska megközelítéssel (az Emma esetében ilyen az 1996-as megfilmesítés Gwyneth Paltrow-val), vagy egyfajta modernebb, ám az eredeti báját megőrző hozzáállással (Jim O'Hanlon 2009-es kiváló minisorozata). Az idei alkotás látványvilága a korhű vonalat követi, ám cinikus és karikatúra-szerű karakterábrázolása, abszurd és paródiába hajló jelenetei sajnálatosan modern megközelítéssel fordulnak az austeni világ felé.
Az apró angliai faluban, Hartfieldban játszódó történet főhőse Emma, a tehetős, cserfes és jómódjában kissé önteltté vált fiatal lány, aki édesapjával él kettesben, és legfőbb hobbija mások összeboronálása. Szűk világukban mindenki ismer mindenkit, és bár viselkedésüket és megnyilvánulásaikat erősen szabályozzák a társadalmi normák, mégis szeretetteljes és egymás iránt megbecsüléssel bíró közösséget alkotnak. Ezzel szemben Autumn de Wilde Emmája egy gőgös, másokat lenéző, ellenszenves fruska, a rendező által teremtett világból pedig az austeni közeg teljes elutasítása köszön vissza. Intrikák, veszekedések és egymás bosszantása vezet végig a cselekmény ismert elemein, ám a sekélyes, eltorzított karakterekből hiányzik mindaz, ami a regény legfőbb értékeit adja. Az alkotók hozzáírtak az alapműhöz, olyan kijelentéseket adtak szereplőik szájába, amelyek a könyvben nem hangzanak el, amellyel céljuk egyértelműen a karakterek jellemző – negatív – vonásainak még erőteljesebb hangsúlyozása volt. A negatív tetőpont a szintén átírt befejezés, amely végképp nevetségessé teszi hőseinket. De Wilde mintha azt próbálta volna ábrázolni, hogyan viselkednénk ma egy ilyen rangok által szabályozott világban, hogyan élnénk vissza előjogainkkal, így aztán legfeljebb szomorú társadalomkritikaként értelmezhető.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 56-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14505 |
