Pazár Sarolta
A Finn Filmnapok kilencedik alkalommal is izgalmas filmes válogatással vonzotta nézőit a Toldi moziba.
A Magyarországon tizenhatodik éve működő Finn Intézet (FinnAgora) idén februárban is garantálta, hogy remek merítést kapjunk a friss finn filmtermésből. A vetítéssorozat keretében rövidfilmeket, egy dokumentumfilmet, Hannu Karjalainen, képzőművész-zenész audiovizuális előadását, videóinstallációit és hét játékfilmet tekinthetett meg a finn mozgóképek iránt érdeklődő közönség. A válogatás az utóbbi két évben bemutatott filmekből szemezgetett, igazi csemegéket kínálva az ötnapos fesztivál alatt. A rövidfilmes összeállításban ugyanúgy feltűntek a Finnországban élő kisebbségi svéd anyanyelvű filmesek munkái, mint az anyaság iránti ellenérzéseit leküzdeni nem akaró, férfiakat lemészároló főhősnő is. Két brüsszeli kisfiú barátságának próbatételeiről szóló dokumentumfilm arról, hogy hogyan fedezik fel saját környéküket, milyennek képzelik el az isteneket és milyen fenyegetően lengi körül őket a félelem, miután a közeli metróállomáson felrobban egy pokolgép (Molenbeek istenei). A játékfilmek között Maria Åkerblom 1910-es években alapított vallási szektájának végnapjait két végletekig különböző lány találkozásán és barátságán keresztül bemutató kosztümös dráma, a Maria paradicsoma (Marian Paratiisi) – A szektavezér és az általa irányított lány- és anyafigurák tökéletesen illeszkednek a mustra többi rövid- és játékfilmében is szembetűnő, különösen markáns és szélsőséges nőalakok felbukkanásához.
Igen erős női karakterre építette fel Miia Tervo a Filmnapokat megnyitó Aurorát. A rendezőnő törekvése, miszerint címszereplőjét kirángatja finn filmekben megszokott konzervatív nőábrázolásból, maradéktalanul sikerült. A huszonéves öntörvényű lány, aki apjától egyedül alkoholproblémáit örökölte, a külvárosi panelek között kótyavetyéli el fiatalságát, egészen addig, amíg a sors Darian közelébe nem sodorja. A kislányával Irakból menekült férfinek két választása van, hogy gyerekét biztonságban tudhassa Finnországban: vagy öngyilkos lesz vagy feleségül vesz egy finn nőt. Összes pénzét odaígéri Aurorának, ha megtalálja neki leendő aráját. Aurora lassan ismeri fel, hogy nem egy jópofa fogadásról van szó, hanem komoly téttel bíró üzletet ajánl a kétségbeesett férfi. Csetlés-botlásaik ellenére összehozza kettejüket a magány és a kilátástalanság, miközben igazán szép és őszinte érzések törnek felszínre a hebehurgya Aurora és a végtelenül makacs Darian lelkéből. Noha a film társadalmi és politikai kérdéseket feszeget, hiszen a sarkköri gettóban anyagi gondokkal küzdő, kilátástalan jövőjű nővel és a menedékjogot hiába remélő bevándorlóval foglalkozik, Tervo azonban becsempészi filmjébe a morbid humort, és az egyszer pajkos, máskor szánalmas kirohanások között lavírozó lány karaktere mellé mulatságos mellékszereplőket állít, ezzel oldva az égető kérdések feszültségét.
A fiatal színésznő, Mimosa Willamo nemcsak a panelrengeteg alkoholpárás hercegnőjét alakítja briliánsan, hanem Mikael Syrjälä Elvis & Onerva című filmjében is nagyszerű. Aurora tökéletes pandantja az apjával új városba költöző, visszahúzódó és ártatlan, tizenhat éves Onerva. Beilleszkedése a kisvárosi középiskolába ugyan zökkenőmentes, és hamar rátalál barátokra, sőt szerelemre is, de barátja, Elvis meggondolatlan, felvágós hazugsága, hogy lefeküdt a lánnyal, feldúlja életét. Hiába derül fény az igazságra, Onerva őszinte nyitottsága és bizalma elvész közös történetük végére, amikor közli a fiúval, hogy apjával újra költöznek. Nem a kamaszszerelemről, közösségbe tartozásról, csalódásról és bizonytalanságról szóló klasszikus felnőtté válás történet az, ami igazán izgalmas Syrjälä filmjében, mint inkább a film hátteréül felfestett pannó a finn középiskolások szexhez, alkoholhoz, drogokhoz való viszonyáról és az üres szülő-gyerek kapcsolatokról. Ekkor persze még nem sejti az óvatlan néző, hogy a fesztivált – korántsem optimistán – záró Hülye fiatal szívben (Hölmö Nuori Sydän) a kamaszélet sokkal sötétebb és kontrasztosabb rajzolatát fogja viszontlátni. Selma Vilhunen filmje nagyjából ugyanabba a külvárosi panelvilágba kalauzol minket, ahol Aurora már korábban végigbukdácsolt tűsarkújában. Kiira és Lenni tizenöt évesek és összejöttek egy buliban. A második randin a lány elárulja a neki éppen tojásrántottát sütő srácnak, hogy terhes. Kiira, a kék-rózsaszín hajú, iskolai tánccsapatot vezető, nagy népszerűségben ficánkoló lány és a nyeszlett, kisfiús testű, iskolatársai szecskáztatásának folyamatosan áldozatul eső Lenni felettébb furcsa párt alkot, de mindkettő csonka családban, nyomott keserűségben kallódó kamasz, akiknek a gyerek megtartása és felnevelése kínál kitörési lehetőséget a saját nyomorukból. Ezt persze nem gondolják át alaposan és a felelősség vállalása elég későn tudatosul bennük. Főleg Lenniben, akit anyja nevel, így apafigura híján a középkorú Janne-ban talál pártfogóra, aki a lakótelepi extrém szélsőjobboldali, bevándorlásellenes bunyós csapatba tereli a fiút. Amíg Kiira képes néhány bátortalan lépést tenni a felelősségvállalás és szülővé válás felé, addig Lenni a radikalizálódás irányába rohan és végül csak a szülés közben fellépő komplikáció parancsol megálljt az esztelen ámokfutásnak. A Hülye fiatal szív tűpontosan határolja körül a panellakásokból feltörő indulatokat és szenvtelenül mutatja be annak elbukásra kárhozott lakóit.
A családon belüli idegenséget legalaposabban Az emberi oldal (Ihmisen osa) járja körül. Juha Lehtola szatírája Kari Hotakainen népszerű regényének adaptálása, de kísértetiesen hasonlít Giuseppe Tornatore Marcello Mastroiannival készített 1990-es filmjére, a Mindenki jól vanra. A három testvér hazugságokból évek alatt felépített légvára – legyen szó eltitkolt pénzügyi, magánéleti kudarcról vagy fel nem vállalt szexualitásról – egyszeriben kipukkad, amikor a szülők bejelentés nélkül megérkeznek hozzájuk látogatóba. Elnézve a rasszista apát és a tudálékos anyát, nem egyértelmű, hogy ők kezdték-e el hamarabb elhanyagolni gyerekeikkel való kapcsolatukat vagy fordítva. A három testvér közül a legszövevényesebb hazugsághálóban vergődő Pekka Malmikunnas bukik le a legkésőbb. A nincstelen vállalkozó hatalmas számítástechnikai cég vezérigazgatójának füllenti magát, és persze ehhez passzoló barátnőt, luxuslakást és utazásokat is lódít. Mindeközben vadidegenek halotti torára szökik be jóllakni és egy kibelezett plázában húzza meg magát, amíg azt le nem dózerolják. Ő a záloga annak a nézőtéri nevetésnek, amit inkább érzünk kínosnak, mint önfeledtnek. Teljes joggal, hiszen a film groteszk humorát legnagyobb részt Hannu-Pekka Björkman bravúros alakítása biztosítja. A verejtéket az arcán, családegyesítő szándékú hazugságainak összecsuklását egytől-egyig ámulattal figyeljük. Figurája a többiek fölé magasodik: játszóterévé válik minden helyszín, és statisztájává minden rokona és üzletfele. Habár a film végére kialakul a családtagok között némi összhang és összetartás, a rendező mégsem teszi meg azt a gesztust, hogy a hazugság leleplezésekor az önmaguk karikatúrájává rajzolt családi portré bármely tagján érezzünk megbánást vagy akár némi megkönnyebbülést.
A hazugság örvényéből Eero sem tud kiúszni: hosszú évek óta készül legújabb regényének kiadására, csakhogy még egy betűt sem írt. Naphosszat szemez a szövegszerkesztő hófehér lapján lüktető magányos kurzorral és közben egyre jobban gyűlöli magát. Sem szerkesztőjének, sem barátnőjének, Pihlának nem vallja be alkotói- és identitásválságát. Kínjai arányosan fokozódnak, ahogy törekvő párja egyre sikeresebb színésszé válik. Aleksi Salmenperä állami támogatás nélkül, több mint négy éven keresztül forgatta Laura Birnnel és Tommi Korpelával az Üresség (Tyhjiö) jeleneteit. A hosszantartó forgatás nem tette töredezetté az amúgy is epizodikus szerkesztésű filmet, sőt különös játékossággal tölti meg. A javarészt néma közelik váltakozása és a film jazz betétei élénken tartják a nézői figyelmet. A komor, kontrasztos fekete-fehér képekben elmesélt párkapcsolati és önmegvalósítási drámát csak a filmben készülő telefonos fotók, videók, illetve a „film a filmben” jelenetek színesítik. A két főhős látványosan boldogtalan ugyan, hiszen a siker és a sikertelenség súlya alatt egyaránt össze lehet roskadni. Kapcsolatuk tetszhalott állapotban lebeg, míg a férfi – alkotói válságát csillapítandó – hajóval útnak indul Havannába, addig a nő Angliában erotikus drámát forgat fiatal partnerével. A térben, karrierben és lélekben egymástól egyre eltávolodó férfi és nő kapcsolata teljesen kiüresedik. A forgatáson egymásra hangolódó szereplőpáros együtt töltött éjszakájának gyümölcseként megszületik Pihla gyermeke. Ugyan elégedetlen másodvonalbeli szerepeivel, filmes karrierjéről nem hajlandó lemondani és tovább dolgozik. A színésznő nem képes felülkerekedni az anyaság és a munka közti őrlődésén, mindeközben Eero a színésznő bébiszitterévé avanzsál és egyre mélyebbre csúszik a lejtőn: kiadójának hatalmas kártérítést kell fizetnie el nem készült könyve után. Lappföldi látogatása a tehetséges, grafomán pályatársánál azonban váratlan helyzetet teremt és Eerót súlyos döntés elé állítja.
A Toldi moziban látott finn filmtermés nem fest különösebben vidám képet napjainkról és a jövő nemzedékről, sőt sokszor groteszk, gúnyos jelentést ad. A finn középgenerációs és fiatal filmkészítői réteg viszont minden kétséget kizáróan megállja helyét a nemzetközi porondon, és a skandináv trendekhez lassacskán felkúszó finn filmeket a következő Finn Filmnapokon is érdemes lesz megtekintenünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 46-48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14492 |
