Pauló-Varga Ákos
Idén is nyugtázhatjuk: Chytilová, Menzel és Forman országának kortárs mozgóképművészete köszöni, jól van.
A hetedik alkalommal megrendezett Cseh Filmkarneválon hat filmet láthatott a közönség: a cseh filmgyártás legújabb, Oscar-közelébe jutott alkotása mellett a válogatásban szereplő művek többsége a társadalom különböző csoportjai között kiéleződő konfliktusokat vizsgálta.
A program legnagyobb szenzációja Václav Marhoul Oscar-shortlistre jutott, éjsötét háborús drámája, a Festett madár volt. Hosszú évek óta ez az első cseh film, mely jelentős nemzetközi figyelemre tett szert, a 76. Velencei Filmfesztivál közönségét ráadásul igencsak megosztotta Marhoul sokkolóan naturalista alkotása: sokan kivonultak a teremből a vetítések alatt, akik azonban maradtak, azok a legnagyobb háborús drámákkal kezdték egy lapon emlegetni Jerzy Kosiński regényének adaptációját. A Festett madár monumentális mű, egy pokoli road movie, ha úgy tetszik. A közel háromórás játékidő során egy névtelen zsidó kisfiú sorsát követjük a II. világháború sújtotta Kelet-Európában. Szülei a vidéken élő idős női rokonhoz küldik őt (lásd még: A nagy füzet) a deportálás, valamint a háború borzalmai elől, ám a nagynéni meghal, a fiú így egyedül kénytelen útnak indulni, hogy meglelje családját. A fejezetekre bontott szüzsé az első pillanattól kezdve a háború, valamint az emberi természet legsötétebb oldalát tárja elénk: már a kezdőjelenetben állatkínzás zajlik, majd a fiút megverik, áruba bocsátják, de végig kell néznie könyörtelen nemi erőszakot, szemkitépést, sőt, ő maga is többszöri szexuális abúzus elszenvedője lesz. A több évet felölelő történet során a főhős sok helyen, főként kisközösségekben fordul meg, a fejezetekre osztás alapját pedig az aktuális „gondviselők” adják. Van köztük idős boszorkány, nimfomán lány, őrült gazda (Udo Kier kitűnő a molnár szerepében), náci tiszt (Stellan Skarsgård cameója) és pap is (Harvey Keitel), ám az a néhány pártfogó, akik nem (teljesen) romlottak (például a pap vagy a címhez közvetlenül kötődő madarász), hamar életüket vesztik. A név nélküli fiút útja során minden emberi attribútumától megfosztják, magányosan keresi a hazautat a háború dúlta vidéken. Az alkotók szenvtelenül mutatják meg a legbrutálisabb kínzásokat és az állatias ösztönökből fakadó zsigeri erőszakot. Vladimír Smutný operatőr fantasztikusan komponált, fekete-fehér képei játszi természetességgel löknek a pokol legmélyebb bugyrába, azonban épp ettől a látszólag öncélú brutalitástól és szadizmustól válik maradandó élménnyé a Festett madár: a hol álomszerű, hol naturalista, minden esetben közönnyel és távolságtartással ábrázolt erőszak a civilizáció alkonyáról tudósít. Bár a legtöbb háborús film, így a Festett madár fő tézise is az, hogy a közösségétől, kultúrájától és békéjétől megfosztott ember ön-és közveszélyes ösztönlénnyé válik, a Marhoul által választott formanyelv és elbeszélésmód hatékonyan és kíméletlenül szembesít az elembertelenedés következményeivel, a Jöjj és lásd! méltó szellemi örökösévé emelve a filmet.
*
A 7. Cseh Filmkarnevál idei programjában három film is a rendszerváltás örökségével vetett számot, melyek elsősorban (fekete) humorral és jellemkomikummal igyekeztek oldani a témában rejlő keserűséget. Ezek közül a legsikerültebb mű a Tulajdonosok, mely a játékidő túlnyomó részében egy hétköznapinak induló lakógyűlésen játszódik. Jiří Havelka olyan karaktereket álmodott vászonra, melyek mindazok számára ismerősek lehetnek, akik kénytelenek megtapasztalni a társasházi együttélés romantikáját. Az esti ülésen a posztszovjet blokk archetipikus karakterei gyűlnek össze: a minden mondatát „bezzeg régen”-nel kezdő idős úr, a mamahotelben ragadt férfi, a simlis üzletember-testvérpár, az akadékoskodó, jogi lózungokkal dobálózó irodista, a lakását albérlőknek kiadó haszonleső és a liberális eszméket valló, már az Y-generációhoz tartozó fiatal nehezen találják a közös hangot. A lakók a jogszabályokat kényük-kedvük szerint értelmezik, a közösség és a társasház sorsa helyett saját kényelmüket és önös érdekeiket helyezik előtérbe, ellehetetlenítve bármiféle fejlődést. Az ülés napirendi pontjaival kapcsolatos viták hamar személyeskedésbe fordulnak, az egymás iránti türelmetlenség, a mindennapokba begyűrűző rasszizmus, homofóbia és idegengyűlölet megmérgezik a közösséget. A Tulajdonosok legnagyobb erénye, hogy az alkotók ügyesen keverik a társadalomkritikus töltetű poénokat a sokszor a slapstick-komédiákat idéző helyzetkomikummal, miközben ezeket olyan megszólalások szegélyezik, melyek lesújtó képet adnak a cseh társadalom szimbólumaként is működő lakóközösség állapotáról.
Szintén egy zárt közegbe enged betekintést és a rendszerváltás óta kialakult társadalmi berendezkedés gyengeségeire mutat rá a filmkarnevál idei nyitófilmje. A Terrorista olyan, mintha az Eszeveszett mesék, a Konyec – Az utolsó csekk a pohárban és a Kojot szerelemgyereke lenne. Akárcsak Damián Szifron szatirikus remekműve, e film is azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha sérelmeinket nem a civilizált normákat követve rendeznénk, hanem zsigeri ösztöneinktől vezérelve tennénk igazságot. Marie (Iva Janľurová) nyugállományba vonult, vidéken élő tanárnő, akinek meggyűlik a baja az önkormányzatot is sakkban tartó helyi oligarchával, Vlastimillel (Martin Hofmann remekül hozza a gátlástalan antagonistát). A dörzsölt vállalkozó sok borsot tör a helyiek orra alá az általa vezetett, buliktól hangos szórakozóhely és a terepmotorokon randalírozó vadász barátai miatt, ám mivel a férfi viszonyt folytat a polgármesterasszonnyal, így a helyi oligarcha (akárcsak a Kojot Szojka-dinasztiája) törvényen felül áll. A pacifista tanárnő úgy dönt, fegyverrel teremt rendet szülőfalujában, amihez börtönviselt egykori tanítványa nyújt segítséget. Radek Bajgar geronto-vígjátéka legjobb pillanataiban virtigli western-paródiaként működik. A magányos igazságosztóvá előlépő, a fegyverhasználattal és a törvényen kívüli léttel fokozatosan megismerkedő nyugdíjas protagonista kiapadhatatlan humorforrás, a rendező képes kiaknázni a szolid nagymamaszerepben maradó, véres leszámolásra készülő hölgy karakterében rejlő komikumot: az időskori remegés, az erősen visszarúgó revolver és a sütis dobozba rejtett töltények remek poénokat szolgáltatnak. Bajgar műve, habár a plánokat, valamint a zenehasználatot tekintve sokszor a western felé kalandozik, a társadalomkritikáról sem feledkezik meg. A Terrorista olyan közeget ábrázol, amely, akárcsak a Tulajdonosok társasháza, alkalmatlanná válik az együttélésre a közösségen belüli indulatoknak, a korrupciónak és a haveri kapitalizmusnak köszönhetően. A fegyverforgató nyugdíjas története legalább annyira elgondolkodtató és szomorú, mint amennyire vicces. A filmben végig remekelő Iva Janľurová át tudja adni a karakterre nehezedő morális dilemmát, Bajgar pedig a kis falu közösségének árnyalt bemutatásával jut arra a konklúzióra, hogy a törvényeket kijátszó, közpénzekkel seftelő kiskirályok ellen csak radikális eszközökkel lehet hatékonyan fellépni. Bár a Terrorista az utolsó húsz percre kifullad, az addigi szatirikus hangnem pedig erőltetetté válik, Janľurová játékának és a téma merész humorral történő feldolgozásának hála Bajgar egy olajozottan működő, minden megbicsaklása ellenére is szerethető midcult-alkotást készített.
„A béke csak szünet a háborúk között.” – A Nemzeti sugárút szintén öntörvényű igazságosztóként működő főhőse, Vandam (Hynek Čermák) számára ez a mondat szolgál alapvető hitvallásként. ©těpán Altrichter rendező a prágai panelrengetegbe kalauzol, melynek lakói idült alkoholizmusban, hétköznapi xenofóbiától és nacionalizmustól fűtve tengetik életüket. Vandam és barátainak törzshelyére egy befolyásos nagyvállalkozó vet szemet, aki bezáratná a krimót, hogy ingatlanfejlesztéseinek szolgálatába állíthassa az egyre értékesebb telket. Az erőszakos egykori rendőr így a saját eszközeit bevetve igyekszik megmenteni a helyet, a küzdelem katalizátora pedig a szeretett kocsma sorsán túl a szívét megdobogtató tulajdonos, Lucka (Kateřina Janečková), miközben Vandamnak múltbéli hibáival és traumáival is szembe kell néznie. A Nemzeti sugárút rengeteg témába kap bele a mindennapokba begyűrűző nacionalizmustól kezdve a bársonyos forradalom megítélésén át a Terroristában is érintett oligarcha-jelenségig, ám Altrichter képtelen összetartani a (túl)telített szüzsét, Bajgar filmjével ellentétben a humor, valamint a sztori drámai vetülete itt sokszor egymás kárára működnek. A Trainspottingra vagy épp Guy Ritchie korai gengszterfilmjeire hajazó felütés ugyan sikerrel helyezi bele a nézőt a panelrengeteg fojtogató közegébe, ám hiába igyekszik megindokolni a forgatókönyv Vandam tetteit és hiába tesz meg a végig remekül játszó Hynek Čermák minden tőle telhetőt, a karakter pálfordulása nem átélhető, múltbéli vesztesége és az azt megmutató flashbackek pedig nem épülnek be organikusan a történetbe. Ennek ellenére a Nemzeti sugárút humora és szíve a helyén van, Altrichternek pedig, akárcsak a programban szereplő többi film alkotóinak, jó szeme van arra, hogy észrevegye és megmutassa a cseh társadalom legmélyebb szöveteiben megbúvó feszültséget és felszínre emelje a lappangó komplexusokat, de az egyre kiélezettebbé váló osztályharcot is keserédes iróniával és humorral képes ábrázolni. Lenne mit tanulni tőlük.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 44-46. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14491 |
