Jordi Leila
Társadalomkritika és neo noir stilizáció, rideg nagyvárosok és bűnbe sodródó kisemberek. Yinan a kortárs kínai film legizgalmasabb rendezője.
Diao Yinan karrierje a 2014-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon kezdett felívelni, amikor egzisztencialista motívumokkal dolgozó bűndrámája, a Fekete szén, vékony jég (Bai ri yan huo) megnyerte a legjobb filmért járó Arany Medve díjat. A rendező 1969-ben született Sanhszi tartományban, 1992-ben pedig a pekingi Central Academy of Drama névre hallgató egyetemen végzett irodalom és forgatókönyvíró szakon. A diplomát követő tíz évben forgatókönyvíróként és színészként is dolgozott több kínai projektben, míg végül 2003-ban megrendezte első filmjét, Az uniformist (Zhifu, 2003). A film, amiben egyébként már az ekkor nagy hírnévvel rendelkező Jia Zhangke is segédkezett, eljutott a Vancouver-i Nemzetközi Filmfesztiválra, és megalapozta Diao Yinan filmrendezői munkásságát. Következő filmje, a 2007-ben készült Éjszakai vonat (Ye Che, 2007) már Cannes-ban debütált, az Un Certain Regard szekcióban volt látható versenyfilmként, ezután pedig bejárta a főbb ázsiai filmfesztiválokat, és több díjat is nyert. A 2014-es siker után ismét több évet kellett várni Yinan újabb rendezésére, melyet A Vadliba-tó (Nan Fang Che Zhan De Ju Hui, 2019) címen 2019-ben láthatott a közönség, ismételten Cannes-ban, ám ekkor már az Arany Pálmáért versenyző filmek szekciójában. Ezen nagy ívű pályafutás legizgalmasabb vonása az a finom átmenet, ahogy Yinan eljutott a kínai hatodik generációs filmrendezőkre jellemző dokumentarista, és szociálisan érzékeny stílustól a bűnügyi filmek társadalmilag legalább annyira érzékeny, ám már műfaji jegyekkel is játszó sajátos csoportjáig.
Perifériára szorult hősök
A kínai hatodik generáció filmrendezői a 90-es évek elején kezdték meg pályafutásukat, filmjeiket meghatározta az underground jelleg, a társadalomkritikus hangvétel, a dokumentarista ábrázolásmód, valamint az erős hatások melyek az olasz neorealizmus irányzatából érkeztek. A hatodik generáció filmrendezői és Diao Yinan filmjei között sok a párhuzam, ugyanakkor Yinan, az első két filmje után végül mégis inkább a műfaji filmes irány felé mozdult, és a dokumentarista stílus helyett sokkal inkább jellemzőbbé váltak nála az érdekes formai megoldások, bizonyos stílusjegyeket viszont átemelt későbbi filmjeibe is. A modern kínai társadalom problémái iránti érzékenység, valamint a perifériára szorult életsorsok középpontba állítása mindenképpen a hatodik generációtól örökölt motívumok. Yinantól nem idegen az olyan főhősök szerepeltetése, akik közelebb állnak a nagyvárosok alvilághoz, mint a hétköznapi emberek életteréhez, vagy legalábbis a két világ határán mozognak, és akaratuk ellenére lecsúsznak, kívülállókká, bűnözőkké válnak. A filmek középpontjába állított karakterek így képesek a nézőt a társadalom legmélyebb bugyraiba is elkalauzolni. A rendező az egyik interjújában el is mondja, hogy számára azért fontos, hogy a társadalom árnyoldalát megmutassa, mert az ilyen közegben sokkal erősebben mutatkozik meg az empátia és az esendőség, vagyis a sötét és világos közötti kontraszt képes rámutatni arra, ami elsőre láthatatlan marad, kiemeli az árnyalatokat és így drámai kettősséget hoz létre. Az igazságszolgáltatás, a bűnmegelőzési szervek és a bűnt elkövető karakterek oppozíciója Yinan mindegyik filmjében megtalálható. Első filmjének főszereplője egy szegény szabófiú, aki egy nap hozzájut egy rendőregyenruhához, a második filmben egy magányos nő életébe nyerünk betekintést, aki a bíróságon a halálraítéltek kivégzését intézi, a harmadik filmben egy nyomozásba belebukott, és teljesen elzüllött rendőrt látunk, Yinan legutóbbi filmjében pedig egy családapa a főszereplő, aki a felelősség elől menekülve inkább egy bűnbanda tagja lesz, majd amikor véletlen megöl két rendőrt, kénytelen újraértékelni eddigi életét. Yinan filmjeiben megfigyelhető egy finom átmenet, ahogy a társadalmi problémákat középpontba állító, minimalista, dokumentarista eszközökkel dolgozó filmjeitől, eljut a műfaji elemekkel játszó, neo noir bűnügyi filmekhez, melyekben a társadalmi problémák ugyanúgy szerepet kapnak, de inkább megbújnak a felszín alatt, mintsem nyíltan megmutatnák a kortárs kínai helyzetet. Filmjeiben egyre inkább előtérbe kerül a stilizált világítás, a színek felfokozott használata, valamint a karakterek is egyre jobban hasonlítanak a film noirból ismert archetípusokra, legyen szó a jól ismert femme fatale-ról, vagy a lecsúszott, cinikussá vált rendőr típusáról.
Az uniformis
Diao Yinan első filmjében Jia Zhangke is segédkezett, így talán nem meglepő, hogy Az uniformis stílusában még sokban hasonlít a hatodik generációs rendezők alkotásaira. A film hátterében, ahogy az egy epizódból a film közepén kiderül, olyan társadalmi-gazdasági problémák húzódnak, mint a gyári munkások alulfizetettsége, és az ebből következő elégedetlenség és sztrájkok. A fiatal fiú főszereplő a család szabóságában dolgozik, ám amikor idős édesapja kórházba kerül, kénytelen kiegészítő munka után nézni. Először egy gyárba menne dolgozni, ám onnan az éppen zajló sztrájk miatt elzavarják. A fiúnak saját boldogulását illetően nincsenek vágyai és ambíciói, a túlélés a lényeg, és hogy képes legyen apja kórházi kezelésének a díját kifizetni. Ez akkor változik meg, akkor találkozik egy fiatal lánnyal, akihez vonzódni kezd. A társadalmi státusszal nem rendelkező fiúnak kapóra jön a szabóságban felejtett rendőregyenruha, melyet magára ölt, és úgy tesz, mintha rendőrként dolgozna. Az egyenruha egyszerre jelenti neki az erőt, a hatalmat, módot a pénzszerzésre, és nem utolsó sorban, ezzel hívja fel magára a fiatal lány figyelmét is. A film sajátos humorához hozzátartozik a tény, hogy a fiú képes ellátni „rendőri” feladatait, mindenféle képzettség nélkül, ugyanakkor a karakter és a szituáció árnyaltságát mutatja, hogy miközben rendőrnek adja ki magát, ártatlan embereket büntet meg, mindenféle indokkal, ezzel jutva hozzá a pénzhez, amire szüksége van. A film dramaturgiája távolságtartó, inkább a karakterek dokumentarista megfigyelése, mint túldramatizált ábrázolása jellemzi. Konfliktusaik a háttérben zajlanak, nincs nyílt összeütközés köztük, a finom rezdülésekből mégis kiderülnek a viszonyok. A film dramaturgiai érdekessége, hogy a szerepet játszó fiúval egy ugyanúgy kettős életet élő lányt állít párhuzamba, így két hasonló életút találkozik, anélkül, hogy tudnának egymásról. Ez a megoldás Yinan későbbi filmjeiben is előfordul. Két olyan karakter történetét követhetjük tehát végig, akik a társadalom perifériájára szorultak, valódi identitásukat pedig képtelenek vállalni, hiszen ez nem nyújt nekik biztonságos egzisztenciát az őket körülvevő társadalomban. Emiatt ismerkedni is csak úgy képesek, hogy felöltik maszkjukat, mely által, ha időszakosan is, de valaki más életét élhetik.
Éjszakai vonat
A rendező előző filmjében is előszeretettel használt hosszú beállításokat, és több jelenetre is jellemző volt, hogy egyetlen totálban mesélte el. Az Éjszakai vonat esetében ez a tendencia még gyakoribbnak mondható, érzékelhető az elmozdulás a stilizáció felé, ugyanakkor a dokumentarista eszközök alkalmazása még mindig jelen van. A film középpontjában ezúttal egy erős női karakter áll, aki az előző film főszereplőjéhez hasonlóan szintén olyan munkát végez, amire nem tud feltétlenül büszke lenni. A Yinant olyannyira érdeklő igazságszolgáltatás ezúttal még inkább előtérbe kerül, hiszen a főszereplő ítéletvégrehajtó. A nő, akiről kiderül, hogy már tíz éve gyászolja a férjét, titokzatos, magányos, elidegenedett karakter, aki előrevetíti a későbbi filmekre jellemző erős és zárkózott femme fatale típusát. Az összefonódó, párhuzamos sorsok az Éjszakai vonat dramaturgiájában is fontos szerepet töltenek be. A nőről hamar megtudjuk, hogy bár gyászol, mégis vágyik valamiféle kapcsolatra, ezért rendszeresen egy éjszakai vonaton utazik egy másik városban található gyárba, ahol szervezett ismerkedés, táncmulatság zajlik, sőt egy társkereső cégnél is regisztrálva van. Helyét mindaddig mégsem találja a társadalomban, míg össze nem hozza a sors egy férfival, akinek a feleségét gyilkosság miatt halálraítélték. A feleségről kiderül, hogy egy férfi meg akarta erőszakolni, ezért ölte őt meg, és ezzel máris párhuzamba kerül a főszereplő nővel, akivel hasonló erőszakos kísérlet történt az egyik randija után. A feleséget természetesen a nőnek kell kivégeznie, így válik ellenségévé a megözvegyült férfinak, akivel a film végén, ha egy kissé groteszk módon is, de mégis képesek társra lelni egymásban. A karakterek megkérdőjelezhető és furcsa egymásra találása – egyszerre ellenségek, és egymás támogatói, akik megértik a másik veszteségeit – segít kiemelni a film egyik legerősebb gondolatát. Az Éjszakai vonat olyan kérdéseket feszeget, mint az igazságszolgáltatás, az igazságtevés, a bosszú, és megbocsájtás csöppet sem fekete-fehéren működő dinamikája, hanem sokkal inkább határokat feszegető, sokszor kényelmetlen és kiismerhetetlen kettőssége.
Fekete szén, vékony jég
Az Éjszakai vonat és a Fekete szén, vékony jég forgatása között eltelt hét év jelentős változásokat hozhatott Yinan életében, hiszen a film mindenféle értelemben egy új korszakot jelent az életműben. Yinan itt már hátrahagyja a hatodik generációra jellemző dokumentarista stílust, filmje sokkal inkább nevezhető műfaji filmnek, vagy legalábbis egy erős szerzői jegyekkel dolgozó, a noir és a bűnügyi filmek eszköztárát magába építő, és több ponton ki is forgató alkotásnak. A Fekete szén…-ben is jelen van a társadalomkritika, ám ez kevésbé feltűnően jelenik meg, helyette a történetszál mögött bujkál, mint titkos mozgatóerő. A film főszereplője ezúttal egyértelműen a bűnügyi filmek világából ismert archetípus, egy menő, fiatal nyomozó, aki egy nyomozás során elkövetett hibának köszönhetően elvesztette állását, egzisztenciáját, elhízott, iszik és egyre csak süllyed lefelé. A férfival oppozícióba állítva jelenik meg a törékeny, szomorú sorsú femme fatale karakter, akiről a film során kiderül, hogy közvetett módon, de a nyomozó bukását okozta. A nő megözvegyült, szótlan, és titokzatos, mégis sikerül bűvkörébe kerítenie a férfit, amely végül már-már szinte karmikus módon okozza végül az ő vesztét, hiszen a lecsúszott nyomozó szimatot fog, és felgöngyölíti az öt évvel ezelőtti bűntényt, közben pedig rájön, a gyilkos, akit sosem találtak meg, végig a nő volt. A film utolsó jelenetei azt sugallják, hogy a nyomozó most már képes lábra állni, sőt egyfajta megnyugvásig is eljut az épp börtönbe készülő nővel való kapcsolatában. A Fekete szén, vékony jég története lassan építkezik, az információk adagolása visszafogott, sok elsőre fel sem tűnő részlet és titok bújik meg háttérben, hiszen a bűntény maga is megoldatlan rejtély a néző és a nyomozó számára egyaránt. A film erős atmoszférateremtését segíti a dokumentarista eszközöktől való eltávolodás, és helyettük az érdekes kompozíciók, textúrák, színek, valamint a kínai városképre jellemző neonvilágítás használata, mely kontrasztja a kiüresedett és szürke iparváros látványának. A film a mandzsúriai Harbinban játszódik, mely „a jég városa” néven híresült el, mivel telente az átlaghőmérséklete a mínusz 35 fokot is elérheti. Szénbányák és szibériai hideg, innen tehát a cím. A Fekete szén, vékony jég egy megbomlott világot mutat be, de épp csak annyira stilizál, hogy a rideg valóság, a kegyetlen gyilkosságok, az emberi testrészek abszurd humorral ábrázolt felbukkanása nyomasztóan és egyszerre felkavaróan feszült hangulatot teremtsen.
A Vadliba-tó
Diao Yinan eddig elkészült négy filmjével kapcsolatban talán az egyik legérdekesebb jelenség, hogy stílusa úgy fejlődik folyamatosan filmről filmre, hogy közben a már első filmjében felsorakoztatott, őt legjobban érdeklő témákat mindvégig magával hordozza, és teszi mindezt úgy, hogy közben egyre közelebb kerül hozzájuk. Legújabb filmjében a központi szerep nem a rendőrségé, hanem egészen az alvilágig kalauzol el minket, egy véletlenül bajba került gengsztert téve meg főszereplővé. Yinant mindig is a társadalom deviáns, kirekesztett alakjai érdekelték, akik mégis valahol a jó és rossz határán mozognak, és hiába követnek el elítélendő bűnöket, bűnösségük mégis megkérdőjelezhető, hiszen hibájuk eredendően az emberi esendőség, és sokszor a nagyobb hatalmaknak való kiszolgáltatottság eredménye. A Vadliba-tó főhőséről kiderül, hogy van egy felesége és egy gyereke, akiket már öt éve nem látott, a családi felelőssége alól kibújva inkább egy bűnbandába menekült. A férfi egy teljesen banális okból kifolyólag, a bandán belül kitört rivalizálás miatt, egy motorbicikli lopó verseny közben keveredik bajba, amikor véletlenül lelő két rendőrt. Nyomozás indul ellene, vérdíjat tűznek ki a fejére. A férfi tudja, hogy a közelgő halálát nem kerülheti el, és ez a végzetes helyzetben kénytelen átértékelni eddigi életét. Úgy dönt, megrendezi saját elfogását, hogy ezáltal felesége és gyermeke juthasson hozzá a fejére kitűzött vérdíjra, így a férfi mégiscsak képes lenne valami jót hátra hagyni, és elnyerheti a megváltást.
A film Yinan előző alkotásához hasonlóan egy rendkívül atmoszferikus neo noir, lassú, kiszámított kameramozgások és hosszú beállítások váltják a felfokozott és feszült, néha 90-es évek akciófilmjeire jellemző harci és üldözés jeleneteket. A film operatőre Dong Jingsong, aki már csak azért is említésre méltó, mert Yinan összes filmjét ő fényképezte, a rendező szerint rendkívül jól megértik egymást, és hasonló esztétikai elveket követnek. A neonfények és a különböző erős színek, például a rózsaszín, vagy sárga, erőteljes használata A Vadliba-tó esetében is meghatározó, mindez kiegészül azzal, hogy az éjszakai jelenetek vannak túlsúlyban. A film főszereplője a halálának megfelelő pillanatára várva rejtőzködik, menekül, így az éjszaka, mint az akció legfőbb közege teljesen hitelesen hat. A menekülő és az üldözők vadászathoz hasonlító dinamikája a film egyik legkatartikusabb jelenetében éri el csúcspontját, melyet Boney M. „Rasputin” című slágere kísér. Egy köztéren táncoló tömeget látunk, ami megszokott kínai elfoglaltság, bárki csatlakozhat, hiszen csak egy ott betanított egyszerű koreográfiát kell követni. A jelenet lassú kameramozgással indul, a főszereplő nőt követve, majd szinte észrevétlenül csap át egy felfokozott, intenzív fegyveres összecsapásba. A férfi, akit a rendőrségen kívül a gengszterek is üldöznek, végül egy prostituált lány személyében lel segítőre, akit ugyanaz a színésznő játszik, akit a Fekete szén, vékony jég femme fatale karakterében már megismerhettünk. Yinan nem bontja ki a szerelmi szálat, a két szereplő vonzódik ugyan egymáshoz, de a cél, a vérdíj eljuttatása a férfi feleséghez mégis megfékezi a szenvedélyt. Két elátkozott sorsú, kilátástalan helyzetű ember fog össze egy jó cél érdekében, hogy végül feloldozást nyerhessek. A Fekete jég…--ből már ismert abszurd humor A Vadliba-tóban is üdítően hat. Yinan képes beszivárogtatni a hétköznapi banalitást a véresen komoly harci jelenetek kellős közepébe is. A kínai társadalom kritikája továbbra is erőteljes, és többször is megvillan a neonfénnyel átitatott stilizált noir felszíne alatt.
Diao Yinan a mai kínai filmgyártás egyik legérdekesebb alkotója, kevés olyan rendezőt lehetne felsorolni, aki hozzá hasonló kifinomultsággal keveri a műfaji filmes megoldásokat és az erős szerzői hozzáállást. A rendező egy vele készült interjú során be is vallotta: sokat foglalkoztatja az a kérdés, hogy hogyan lehet olyan filmet készíteni, ami valahol Hitchcock és Hou Hsiao-Hsien művészete között foglal helyet. Filmjeit elnézve ez egyáltalán nem tűnik lehetetlen feladatnak, és mindenképpen érdemes figyelemmel követni az életmű folytatását.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 26-30. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14479 |
