Harmat György
Hajdanában volt az intoleráns séma: a földönkívüliektől félnünk kell, hiszen idegenek, ellenségek, bármikor támadhatnak. Spielbergtől (Harmadik típusú találkozások) és a 70-es évekből ered a sci-fi „türelmes” ellensémája: vágynunk kell a földövkívüliek társaságára, hiszen nálunk okosabb, ráadásul jóakaratú barátaink. A filmipar logikája megjósolhatóvá tette: visszatér a régi „türelmetlen” sablon, kiglancolva, kifényesítve. A tavalyi év szupersikere, A függetlenség napja jelezte, várakozásunk beigazolódott. Tim Burton paródiája, a Támad a Mars! erre az új „mítoszállapotra” reagál s épít.
Hogy kinek melyik séma a rokonszenvesebb, ízlés dolga, nekem a spielbergi. Nem tölt hát el lelkesedéssel a mostani tendencia. A rendező, aki néhány éve még a másság elfogadását szorgalmazta az Ollókezű Edwardról szóló mesei példabeszédben, ma azon ironizál, hogy milyen ostobák is bolygónk lágyszívű lakói. Kiszáll a marsbéliek követe a repülő csészealjból a nevadai sivatagban, békés szándékának kinyilvánítását követően színes géppisztolyával csontvázzá lövi a fogadására érkezett tömeget, s amerikai tudósok, politikusok ezek után is azon töprengenek, nem „kulturális félreértés” eredménye volt-e a támadás, A hatalmas szemű, agyú, halálfej-fogsorti Mars-lakók pedig röhögnek a markukba. Szemforgató, galád trükkjeikkel egyre-másra átverik a naiv embereket, hogy aztán kíméletlenül lemészárolják őket.
Egyébként nem rossz film a Burtoné, jeleskedik a trükkökben, a földövkívülieket megmintázó, mozgató animációban, bővelkedik ötletekben (a legszellemesebb: amikor a marsiak kugliznak a húsvétszigeti szobrokkal). Bár ennyi pénzből, művészi alkotóerőből még több poénpetárdára, sodróbb lendületre is futhatta volna. Feltűnő például, hogy mennyire kihasználatlanul maradnak a közreműködő sztárok képességei. Glenn Close mint first lady, Michael J. Fox mint riporter: épphogy csak jelen vannak. De Vito szerepe olyan vázlatos, hogy szinte ott sincs. A paródiákra persze nem a jellemábrázolás mélysége a jellemző, de Nicholson kettős alakítása (az Elnök és a Las Vegas-i hoteltulaj) a bizonyíték rá: lehetne másképp. Felfújt hólyag államférfi-figurája hátborzongatóan mulatságos.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/03 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1445 |
