Varga Zoltán
Richly Zsolt animációs rövidfilmjei lírát, folklórt és komolyzenét ötvöznek, sorozatain generációk nőttek föl.
Több mint fél évszázadon keresztül volt aktív alkotója, formálója a magyar animációs filmnek a 78 esztendős korában elhunyt Richly Zsolt. A szakmát Macskássy Gyula sorozata, a Peti háttereivel kezdte 1966-ban szerzett diplomáját követően, utolsó munkája pedig az idén befejezésre kerülő Toldi-sorozat színdramaturgiájának kidolgozása. A két széria között eltelt évtizedek során Richly Zsolt úgy vált a hazai animációs filmművészet egyik meghatározó alakjává, hogy valójában nem alakított ki csak rá jellemző stílust, s nem „horgonyzott le” valamilyen jól körülhatárolható szűkebb témakörnél sem. Munkásságában mégis megtalálható az a kezdettől fogva érvényesülő érdeklődési kör, amely az egymástól leginkább eltérőnek tűnő művek között is kapcsolatot teremt; életművében egymásra felelnek a filmek, akár évtizedek távolából is. Richly elsősorban költők (József Attila), zeneszerzők (Kodály Zoltán, Bartók Béla) vagy festők (Vajda Lajos) művein keresztül fejezte ki saját világszemléletét. A magyar animáció korszakos jelentőségű alkotásainak gyarapításához pedig nem csak rendezőként járult hozzá: háttér- és színtervezőként végzett munkája is megkerülhetetlen.
Richly Zsolt Sopronban töltött gyermek- és diákévei során a rajzolás szeretete mellett az animáció iránti érdeklődés is korán megmutatkozott: pályaválasztására döntő hatást gyakorolt, hogy levelet s rajzokat küldött a Walt Disney stúdiónak, és kapott is választ – könyvet küldtek neki az animáció művészetéről. Richly a Pannónia Filmstúdióban dolgozó Csermák Tibor (A piros pöttyös labda tragikusan korán elhunyt alkotója) közvetítésével szerzett tudomást az Iparművészeti Főiskolán az 1960-as évek elején, a díszítő-festő szakon indított – akkor kivételes, egyszeri alkalommal meghirdetett – animációsfilmes képzésről, amelyet hárman végeztek el: rajta kívül Bleier Edit és Gémes József. A diplomafilm sok szempontból megelőlegezte a Richly-életmű irányvonalait, első önálló animációja pedig még konkrétabban jelölte meg az alkotó által keresett és megtalált „tiszta forrást”: Richly animációs munkássága ugyanis – leginkább persze az egyedi rövidfilmek – előszeretettel fordulnak a költészet, s vele összefüggésben a folklór világához. Richly egyike azoknak az alkotóknak – hasonlóan a merőben eltérő formavilágot kialakító Reisenbüchler Sándorhoz (A Nap és a Hold elrablása, 1968) –, akik a folklórból nem témát, történeteket kölcsönöztek, mint Macskássy Gyula az ötvenes években készült mesefilmjeihez, hanem a folklór ábrázoló eszközeit, képi stilizációját ültették át az animációs filmbe, s ezzel új utakat jelöltek ki ebben a filmtípusban.
A diplomafilmet jelentő Indiában (1966) a címadó József Attila-vers adaptációja, az egyedi filmek sorát indító Szvit (1969) pedig Kodály Zoltán népdal-feldolgozásaihoz társítja a népművészetből merítő vizuális világot. Az Indiában bár nem érintetlen az elbeszélő jellegtől (verses meseként is fölfogható az eredeti szöveg), a történések legfeljebb másodlagosak benne, a látványalkotás – a keleti motívumokból, univerzális jelképekből és a batikolást idéző mintázatokból épülő vizuális költészet – határozza meg igazán. Egy közelmúltban megjelent interjúban (Magyar animációs alkotók I., 2019) bemutatkozó munkájáról Richly Zsolt úgy fogalmazott, hogy „szőnyegre hasonlított inkább, semmint egy animációs filmre”, ám ezzel együtt is az Indiában megelőlegezi a kiforrottabb alkotások számos elemét. Mindenekelőtt azt, hogy Richly a lírai jellegű, tehát nem (vagy nem elsősorban) történetmesélő animációhoz vonzódott igazán (ez egyedi filmjeiben a legegyértelműbb), s a költészeti inspiráció olyan későbbi művekben is nyíltan kimutatható, mint az ugyancsak József Attilát földolgozó Medvetánc (1971), vagy olyan ballada-adaptációiban, mint a Molnár Anna (1972) és a Kőműves Kelemen (2009). Már az Indiában is használ átváltozásokat, s a későbbiekben ez válik a Richly-animációk képépítkezésének legszívesebben variált elemévé. Találunk az életműben áttűnésekkel megvalósított metamorfózisokat (mint a Szvit sokat emlegetett képsorában, amikor is a repülő galamb fokozatosan leánysziluetté alakul) vagy a fázisrajzok során kibontakozó átváltozást (mint az 1983-as egészestés Háry János jeleneteiben, a Patrovits Tamással közösen jegyzett 1999-es Hommage à Vajda Lajos-ban vagy a 2002-es Árgyélus királyfiban). Az Indiában a színek iránt különösen fogékony alkotóról is tanúskodik, s a rendkívüli színérzék nem csak a saját rendezésű munkákban fedezhető föl. Az Air India számára készített 1968-as reklámfilm, a Jankovics Marcell rendezésében festményanimációként megvalósult Álmok szárnyán jelentette Jankovics és Richly Zsolt munkakapcsolatának kezdetét, amely a János vitéz, a Fehérlófia, az Ének a csodaszarvasról háttér- és színvilágának kidolgozásával folytatódott, s a már említett Toldi-sorozattal ért a végére. (Az együttműködés kölcsönös volt: Jankovics irányította a Háry János animálásának feladatait.) A legkorábbi Richly-filmek (az Indiában és a Szvit mellett az 1969-es A páva) élénk színvilágát az alkotó más animációi ellenpontozzák: vagy szándékoltan szűkítik a színpalettát, vagy a ragyogóbb színeket szürkés háttérvilág elé illesztik. A Medvetánc fakó lakótömbi közegben játszatja le bundás hőse színpompás táncát, a Molnár Anna gyakorta absztrakt alakzatokra komponált színes grafikai átváltozásai pedig hús-vér színésznőről készült szemcsés felvételekre kopírozódnak rá. A színek kivonásának végpontja a kizárólag fekete-fehér képeket alkalmazó, a figuraformálásban is minden korábbi Richly-filmnél elvontabb Kőműves Kelemen, melynek radikális szikársága nélkülözhetetlen a film hipnotikus hatásának megteremtésében. A zenehasználat alapján is találhatunk egymásra „rímelő” animációkat. A Kodály-zenéket fölhasználó Szvithez és A pávához csatlakozik a Bartók-muzsikára koreografált Medvetánc, s Richly mindkét zeneszerzőhöz egyaránt szívesen visszatért. Bartók zenéje csendül fel az Este a székelyeknél (1998) rövidfilmjében, Kodály pedig az életmű legnagyobb szabású alkotását ihlette: az egyórás Háry János a zeneszerző daljátékának adaptációja, amely rengeteg lehetőséget adott Richlynek, hogy ornamentális stílusát bravúros módon használja.
Richly Zsolt a televízió számára készített sorozatok konjunktúrájából is kivette részét. A Marék Veronikával közösen jegyzett széria, A kockásfülű nyúl (1975–78) generációk sorának szívébe lopta be magát bájos címszereplőjével, a füleit propellerként mozgatva repülni is képes segítőkész nyulacskával, továbbá az eleven gyerkőccsapattal (Kriszta, Menyus, Kistöfi), s a városi helyszínek láttatása a szerzői filmek síkszerű kompozíciók iránti vonzalmából is képes volt megőrizni valamennyit. Igazi különlegessége az, hogy lemond a magyar sorozatanimáció zömét jellemző szinkronszínészi közreműködésről, szereplői nem beszélnek, a hangsávot Balázs Árpád dallamai uralják – a széria ezáltal az animáció „némafilmes” tradíciójához csatlakozik. Éppen ezzel állítható szembe, hogy a Kíváncsi Fáncsi (1985–89) ugyancsak népszerű mesesorozatában egyénített szinkronhangok társulnak a főszereplőkhöz (Halász Judit, Csala Zsuzsa), míg a Heltai Gáspár meséit adaptáló Fabulák (1987) epizódjait Sinkó László narrációja kíséri. A kockásfülű nyúl ugyanazon szereplők kalandjaira fókuszál, a Kíváncsi Fáncsi a főhősökhöz epizódonként változó mellékkaraktereket rendel, a Fabulák pedig – hasonlóképpen a Kecskemétfilmnél készült Kormos mesék (2004–2016) tételeihez – nem épít állandó karakterkészletre: ebben is megfigyelhető tehát a rendező ambíciója, hogy újabb közelítésmódokat próbáljon ki. S a megújulás alighanem a Lutherben (2013–17) érte el tetőpontját, amely egyszerre viszi tovább a párbeszédes történetmesélést és vizuálisan a Fabulákban kidolgozott fametszetszerű stílust, ugyanakkor – sorozatanimációban legalábbis – kivételesnek tűnik életrajzi témaválasztása okán. A Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával, a reformáció 500. évfordulójára elkészült széria egyszerre mutatja be érzékletesen Luther Márton életét, a történelmi közeget és a korszak kultúrtörténetét (az egyik epizódban előbb Raffaellót láthatjuk, amint Az athéni iskolát festi, később a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján dolgozó Michelangelót), a szimbolikus képsorok pedig teret adnak az átváltozásos képalkotás alkalmazásának is (gyönyörű például, ahogyan a fekve imádkozó Luther alakja a megfeszített Krisztussá alakul).
Animációs filmjei mellett Richly Zsolt rajzolt ifjúsági lapokba, illusztrált gyerekkönyveket, készített diafilmeket is – 1987-től pedig tanított az Iparművészeti Főiskola, vagyis a ma már Moholy-Nagy Művészeti Egyetemként ismert intézmény animációs képzésén. A magyar animációt nemcsak annak fénykorában saját műveivel és később keltezett munkáival gazdagította a Balázs Béla-díjjal, Károli Gáspár-díjjal és Érdemes Művész-díjjal is elismert alkotó, de az elmúlt három évtized során színre lépett új generációk elindításában is meghatározó szerepet vállalt.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/03 18-20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14445 |
