Gelencsér Gábor
Abszurd történet realista stílusban az ötvenes évekről. Az Oscar-díjas Deák Kristóf első egész estés tévéfilmje.
A Foglyok főcímén olvasható felirat – „Igaz
történet alapján” – kétszeresen is érvényes a filmre. Michnay Gyula 1951
tavaszán nyolcadmagával megszökött a recski internálótáborból. Neki egyedül
sikerült elhagynia az országot – társait egytől-egyik elkapták –, s tőle
hallott először a nyugati világ meg a rokonaikról mit sem tudó aggódó
családtagok egy része a tábor létéről, illetve az ott raboskodókról, akiknek
nevét beolvasták az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádióban. S valós
történeten alapul a szökött internáltak utáni hajtóvadászat egyik abszurd esete,
amikor Michnay feltételezett bujkálásának helyszínére, egy budapesti lakásba napokra
bevette magát az ÁVÓ, amit onnantól fogva senki nem hagyhatott el; az ott élők
mellett azok sem, akik ilyen-olyan okból vesztükre becsengettek hozzájuk. Michnay
akciójáról már készült játékfilm, Gyarmathy Lívia Szökése 1997-ben, miután a rendező forgatókönyvírótársával,
Böszörményi Gézával két dokumentumfilmben is feldolgozta a tábor történetét (Faludy György költő, 1987; Recsk 1950–1953 – Egy titkos kényszermunkatábor
története, 1988). A Foglyok
voltaképpen a Szökés „spinn off”-ja:
az ÁVÓ és a „szobafogságra” ítélt lakók nézőpontjából meséli el Michnay sikeres
szökésének történetét. A fogalom használata azért is jogosult, mert ahogy
Gyarmathy Líviáék az akció- vagy menekülős film zsánerét társították a
politikai témával, Deák Kristóf és forgatókönyvírója, Vörös András is
hasonlóképpen tesz, csak ők abszurd szatírát formálnak a minden abszurditása
ellenére igaz történetből.
A Foglyok akkor jó, amikor ehhez a
műfajhoz tartja magát, ám amikor ettől eltér, nem tudja elkerülni az ötvenes
évek-filmek kliséit. Ahogy a kékpaszományosok vernek, miközben azt hajtogatják,
nem szívesen teszik, de ez a parancs, az a terror ábrázolásának már elhasznált
közhelye. Ám ahogy az ÁVÓ-sok civilben, étlen-szomjan üldögélnek az egyre
kaotikusabbá váló, jobb napokat megélt polgári otthonban, abban van valami
eredetiség és szellem. Mindaz, ami ebből a valóban abszurd alaphelyzetből
fakad, jól működik a filmben. Mivel már az ostromból maradt felesborsót is
felszolgálták ebédre, muszáj lemenni vásárolni – a civilben is elég jól
azonosítható kísérő társaságában, a sarki fűszeres közönségének nem kis
megrökönyödésére. A römipartit ultira kell váltani, mivel az unatkozó hatóság
is szívesen beszállna. És így tovább, még számos jól sikerült geg színesíti a
történetet. A népes lakótársak közül is a szatirikusan eltúlzott szereplők a
legjobbak, így mindenekelőtt a jóslással foglalkozó albérlő (Vasvári Emese
nagyvonalú alakításában), s ebben a kontextusban az egyébként kevésbé eredeti
karakterek is működőképesek, mint a sunyi nyilasból sunyi ÁVÓ-s besúgóvá
átvedlő házmester (Molnár Levente), vagy a helyzeten rezignált humorral, bölcs
derűvel felülemelkedő családfő (Fekete Ernő). Az abszurd helyzet azonban
nemcsak abszurd szituációkat és karaktereket mozgat a történetben, hanem
drámaiakat is, s ezek már jóval erőtlenebbek, hiteltelenebbek. A főhős, a
(fél)testvéréért és (egy darabig) kint rekedt kedveséért aggódó ifjúkommunista
párttag (Sodró Eliza) valamiféle belső meghasonlottságot, válságot él át a
történtek hatására; kezdetben gyanakvó, bizalmatlan, mindenáron politikai
magyarázatot keres az abszurd szituációra. Ő az egyetlen, akin nyomot hagy a
néhány napos fogság „kalandja”: komoly, elgondolkodó arccal hagyja el a lakást,
mögötte egy immár őt követő ÁVÓ-s homályos alakjával. Ő továbbra is fogoly
marad – ha másképp nem, a lelkiismeretfurdalás foglya.
A
többiek viszont annak kezelik a helyzetet, ami: a diktatúra abszurd működés(képtelenség)ének.
Deák Kristóf az Oscar-díjas Mindenki
szellemében ezúttal is a gyerekekre bízza az igazság kimondását, amikor a
család kisfia ráébreszti a faarcú ÁVÓ-st, hogy ők nem Gálnak, hanem Gaálnak
írják a nevüket. Vagyis eltévesztették a házszámot… S ha ez a kis ‘a’ betű nem
tilos, akkor már az átjárás sem az, csak az eddigiekről ne szóljanak senkinek,
kéri nyomatékosan a nagy Á a kaland szenvedő alanyaitól, még egy utolsót
csavarintva a helyzet abszurditásán.
A Foglyok a tekintetben mindenképp
tanulságos film, hogy míg Buñuelnek Az
öldöklő angyalban ténylegesen abszurd helyzetet kellett teremtenie a
burzsoá társadalom életképtelenségének bemutatásához, addig nálunk, legalábbis
az ötvenes években, az ilyesfajta abszurd maga volt a politikai realitás.
FOGLYOK – magyar, 2019. Rendezte: Deák
Kristóf. Írta: Vörös András. Kép: Gózon Francisco. Zene: Balázs Ádám. Vágó:
Csillag Mano. Producer: Osváth Gábor és Dreissiger László. Szereplők: Sodró
Eliza (Sára), Szamosi Zsófia (Ilona), Fekete Ernő (Gaál Ernő), Porogi Ádám (Guszti),
Molnár Levente (Rezső), Lengyel Ferenc (Őrmester), Jászberényi Sándor (Törzsőrmester),
Vasvári Emese (Boris). Gyártó: Filmfabrique. A Duna TV bemutatója. 100 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/02 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14436 |
