Pápai Zsolt
Magyar, 1971. Rendezte: Palásthy György. Szereplők: Kovács Krisztián, Kiss Manyi, Koncz Gábor. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Filmarchívum. 80 perc.
A szocialista mozikultúrában a tömeg- vagy ha tetszik: műfaji filmek csúnya hendikepben voltak a szerzői művekkel szemben, bizonyos vígjátéki alakzatokon és a történelmi filmen kívül mostoha sors jutott nekik. A szocialista magyar műfaji film palettája így első pillantásra nem tűnik színesnek. Közelebbről szemügyre véve azonban találni árnyalatokat rajta: a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig tartó időszakban születik thriller (Az áldozat) és heist (Nyom nélkül), noir (Dögkeselyű) és krimi (A hamis Izabella, nem beszélve a kiváló Megtörtént bűnügyek-sorozatról, igaz, annak epizódjai a televíziónak készültek), de van musicalünk (Bástyasétány hetvennégy) és westernünk is (Talpuk alatt fütyül szél, A trombitás). Jobban belegondolva, alig akadnak fontos műfajok, amelyek hiányoznak a térképről, talán csak a fantasztikus zsánerek. Illetve azok sem, hiszen Az idő ablakai sci-fije mellett még fantasy, sőt: szuperhős-fantasy (!) is születik: a kifejezetten tömegfilmekre specializálódott (A meztelen diplomata, A varázsló, Égigérő fű, A szeleburdi család) Palásthy György Hahó, Öcsi!-je – tényleg csak icipici túlzással – annak tekinthető.
A szocialista szuperhősnek nem obskúrus angol, hanem tisztességes magyar neve van: Balogh Öcsinek hívják (a korszak gyereksztárja, Kovács Krisztián alakításában), és éppenhogy belépett az ovis korba, ötéves ugyanis. Eleven, a világot felfedezni vágyó kisfiú, akit azonban a fürdőszobába űz és kulcsra zár a szülői szigor, hogy ott, kétnégyzetméteres magányában kalandokat álmodjon magának. Kököjszi és Bobojsza, a két mesebeli törpe kiszabadítja Öcsit, hogy nekivágjon a világnak és megtalálja az időt (hogy miért van erre szükség, nem tudjuk meg: talán, mert a hatvanas évek végén az idő megállt?), bónuszként pedig megmentse a világot. Útja a való világ egyre külsőbb és a fantasztikum egyre belsőbb köreibe vezet, a Baross térről és a „Felszabról” jut el hetedhét Óperencián át a hétfejű sárkány barlangjáig.
A nyitányban Louis Malle Zazie-jának egzaltáltsága találkozik a kádárizmus zacskóstejes, parizeres romantikájával (a család ébredését látjuk). Ezek a jelenetek kevésbé érdekesek. A világ akkor nyílik ki, amikor Öcsit bezárja szálkás modorú apja a fürdőszobába, sőt innentől a film az idült kisrealizmustól experimentális irányba indul. Egyrészt markáns lesz a tudatfilmi jellege: az idősíkokkal folytatott játék, a külső és belső valóság határainak eltörlését célzó építkezés minden bumfordi megoldásával együtt is megkapó, az pedig egyenesen impresszív, hogy a film nem pusztán az idő felkutatásáról szól (emiatt indul útnak Öcsi), de a szerkezetének is az idő a „témája”.
Másrészt Palásthy munkája azért experimentális, mert magyar egész estés filmben először igyekszik a karakteranimációt (az egyénített figurák animálását) ötvözni az élőszereplős felvételekkel. Az úgynevezett rajz–natúr-technika alkalmazására rövidebb művekben ugyan korábban is volt példa (Valker István harmincas években készült Polly Ági-rövidfilmjeiben), továbbá az is előfordult hazai nagyjátékfilmben, hogy önálló blokként szerepelt animáció az élőszereplős képsorok között (Gyerekbetegségek), a Hahó, Öcsi! azonban ennél tovább merészkedik. Hiszen a színész (a kisfiú) és a rajzolt alakok (az őt meglátogató jótét törpék) közös képre kerülnek, ráadásul nem egyszerűen egymás mellé helyeződnek, de az interakcióik érzékeltetésére is erőfeszítéseket tesznek a film alkotói (például Öcsi odahajol Kököjszihez, aki a fülébe súg). Az illúzió korántsem tökéletes, a látvány bicebóca, az összhatás barkácsolt, ámde a kísérletezés ténye és bátorsága megsüvegelendő. Ezeknek a részeknek a megvalósítása Temesi Miklós nevéhez fűződik, aki korábban ismeretterjesztő és sorozatanimációkat (többek között néhány Gusztáv-epizódot) jegyzett, de a magyar animáció megszületésénél is szerepet vállalt: Macskássy Gyulát segítette A kiskakas gyémánt félkrajcárja, az Erdei sportverseny és a Két bors ökröcske készítésekor.
A „kevert” jelenetekben ugyan nehezen szervesül egymással hús-vér színész és animált alak képe, a film egészében azonban sikerült egybegyúrni az animációs gondolkozást az élőszereplős filmekével. A Hahó, Öcsi! valójában nem is élőszereplős film, animációs betétekkel, hanem fordítva: a szemléletét, filozófiáját tekintve inkább animációs film, élőszereplőkkel. A jeleneteket ugyanis az animációs logika szervezi, amelynek alapeleme a mesélés korlátozásoktól mentes, szabad szárnyalása, továbbá a fantázia teremtményeinek az élőkkel egyanrangúként tételezése. „Nem tudok olyat kitalálni, ami nincs” – feleli Öcsi, amikor a film végén visszatér övéi közé, és a két törpéről mesélve testvére megkérdőjelezi beszámolója igazságtartalmát, mely mondat nem egyszerűen ismeretelméleti mélységeket rejt, de egyúttal a mesélés létjogáért perel, szelíden, szolidan.
Extrák: Nincsenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2020/01 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14401 |
