Békés Pál
Titokzatos erők hatalma, tömeghisztéria, elfojtott nemi vágy – minden együtt, hogy elkészüljön a jól fogyasztható pszicho-thriller.
Szerelem, becsület, árulás, szeretve mind a vérpadig a XVII. századi Új-Angliában egy kosztümös kalandfilm receptjének tételei.
Hamis tanúk, nyereség- és hatalomvágyból föladott ártatlanok, a megszállottságig kíméletlen ügyész, a bitó látványától mámoros tömeg, országos rettegés – egy politikai példázathoz szükséges elemek halmaza.
Mindez együtt Arthur Miller Salemi boszorkányokjának új filmváltozata, melyre az eleven legendává érett, nyolcvankét éves író személyesen ütötte rá a hitelesség pecsétjét – ezúttal ő maga írta filmre.
Az első, 1956-os filmváltozat sem szűkölködik a kuriózumokban, hiszen mai szemmel történelmi abszurdnak számíthat, hogy NDK-francia koprodukcióban készült és a forgatókönyvet Jean-Paul Sartre jegyezte. Az első változat születésének évében (mellesleg a néhai SZKP XXX kongresszusának évében) Miller nemigen gondolhatott forgatókönyvírásra. Energiáit két dolog kötötte le: ekkor vette feleségül a később megistenült Marilyn Monroe-t, Amerika szex-szimbólumát, fennmaradó idejében pedig az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság üléseit látogatta – nem egészen önszántából. A McCarthy szenátor vezette bizottság a Salemi boszorkányok miatt küldött idézést, azt óhajtván föltárni, vajon a darab a McCarthy-bizottság tevékenységének tükreként értelmezendő-e. Természetesen úgy – gondoljuk mai fejjel (is). De az irodalom- és filmtörténelem mívesen ironikus csavarulataként értékelhető a darabnak és szerzőjének kelet- és közép-európai sztárolása, hiszen a tükör legalább ilyen pontosan reflektálta a szovjet-magyar-cseh-lengyel perverz perek anatómiáját is.
Afféle humanistával állunk itt szemben. Ez a reszketeg öregúr: avíttas morális lény. Vajon mit keres egy ilyen a cyberspace-ben? És egyáltalán: még él?!
A darab eredeti címe, The Crucible, vagyis Olvasztótégely minden bizonnyal többet mond az írói szándékról, mint a pusztán informatív Salemi boszorkányok. A történet valóságmagja az 1692-es massachusettsi boszorkányper, melynek során a bibliai nevű Salem városkában 19 embert akasztottak fel, mert állítólag az ördöggel cimboráltak. A bizonyíték néhány kamaszlány hisztérikus esküdözése; állítólag együtt látták a vádlottakat az ördöggel.
John Proctor, a köztiszteletben álló dolgos polgár előbb igyekszik kívül maradni az eseményeken, majd ellenállni az elhatalmasodó tébolynak. Vád alá kerül és nyakas természete nem ismer alkut, nem engedi, hogy megmentse magát.
A szikár történet szikár tolmácsolásában Nicholas Hytner (György király) remekel. A szerkezet célratörő, tiszta és világos, éppoly világos, mint – nem ellentmondás! – Andrew Dunn sötét képei.
Az utolsó kép a Proctor nyakán feszülő kötél. Az utolsó hang csigolyaroppanás.
Nincs érzelgés, nincs kiút, nincs felmentés. És nincs Hollywood. Viszont van valami, ami éppoly avíttas, mint Miller, a morális lény. Valami rég elfeledett, már-már szégyellnivaló, molyrágta érzet – ha akad még valaki, aki fogékony az effélére. Katarzis.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/03 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1439 |
