Békés Pál
A Lidércfény Thomas Hardy utolsó regénye. Nem a halál vetett véget prózaírói pályafutásának, hanem a kritikusok. A végletesen komor alkatú író még közel harminc évet élt Jude történetének megjelentetése után, ám ettől kezdve csak költeményeket publikált. Mint keserűen megjegyezte: a kritikusok abból a téves feltételezésből indulnak ki, hogy „a világot azért teremtették, hogy kellemes tartózkodási hely legyen az ember számára.” Az ítészek egyébként csupán a viktoriánus Anglia világlátását vetítették az irodalomra, és konstatálták azt, amit a kor olvasója is észrevételezhetett: Thomas Hardy gondolkodásmódja alapjában tér el a századforduló közfelfogásától. Az embert nem a természetet a szellem erejével igába hajtó hősnek látta, hanem a vak végzet játékszerének, akit odafentről madzagon rángatnak titokzatos és sötét erők.
Az első világégés fényénél azután tisztábban látszott Thomas Hardy tragikus alakja. Élete végén beköszöntött hozzá a hírnév: 81. születésnapján fiatal író köszöntötte, nyilvános levélben szolgáltatva elégtételt a kritika negyed századdal korábbi vakságáért: „Mindenben, amit ön leírt, olyan ember szól, akit tradíció nevelt, büszkeség támogatott, és aki kitartott a vereségek súlya alatt is.”
Thomas Hardy megérte regényei színpadi adaptációinak, megfilmesítési kísérleteinek sorát. A kísérletek mindmáig tartanak.
Michael Winterbottom próbálkozása a sikeresek közé tartozik. Jude, a tanulni vágyó falusi kőfaragó és Sue, a független városi lány szenvedélyes szerelme két egymáshoz méltó ember verejtékes küzdelme egymásért. A konvenciókkal – ha nehezen is – de megküzdenek (együttélésük törvénytelen), de a végzettel szemben nincs ellenszerük. Amikor sorsuk már-már jobbra fordulna, a férfi előző házasságából származó nyolcéves fia-hogy meneküljön a nyomorúságból – felakasztja Jude és Sue két közös gyermekét, majd önmagát.
A történet komor, sötét tónusú képekben fogalmazódik. Thomas Hardy, az író és Michael Winterbottom a rendező világa hibátlanul illeszkedik egymáshoz. 1996 mozilátogatója nem lepődik meg azon, amit az 1896-os történet kortárs olvasója elfogadhatatlannak tartott: hogy nincs megoldás és nincs fölmentés, és csak remélhetjük, hogy van remény.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/03 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1437 |
