Benke Attila
Toy Story – Játékháború (1995), Toy Story – Játékháború 2. (1999), Toy Story 3. (2010), Toy Story 4. (2019) – amerikai. Rendezők: John Lassater, Lee Unkrich, Josh Cooley. Szereplők: mesefigurák. Forgalmazó: Walt Disney.
A Lucasfilm divíziójából önálló animációs stúdióvá nőtt Pixar életmentő volt az egyre manírosabb rajzfilmeket gyártó Disney számára. A stúdió első nagyjátékfilmje, az 1995-ben bemutatott Toy Story sokkal inkább illett a kilencvenes évek kiskamaszainak világához, mint az avítt musical- és melodrámasablonokból építkező A Szépség és a Szörnyeteg vagy akár Az oroszlánkirály.
A Toy Story technikatörténeti szempontból is mérföldkő, mert ez volt nemcsak a Pixar, hanem minden idők első, teljes egészében számítógépes animációval készült nagyjátékfilmje. Az első látásra kicsit sterilnek ható látványvilág és a kevéssé romantikus karakterek annyira újszerűek voltak a megrendelő Disney számára, hogy a cég animációs részlegét vezető Peter Schneider le akarta állítani a munkálatokat. Bár a folytatásokhoz képest az első rész CGI-világa valóban sterilebb, ez illik a koncepcióhoz, hiszen életre kelő műanyag- és szövetfigurák a mese főszereplői.
Az összes epizód animációs mesefilmekhez képest szokatlanul komoly társadalmi és létfilozófiai problémákat taglal. Mindegyik rész a változatlan korú játékfigurák és a folyamatosan idősödő emberi karakterek konfliktusára épül. Az első két Toy Storyban az amerikai nemzeti identitás alapját jelentő westernmítosz hanyatlása is benne van a főhős szövetcowboy, Woody és vadnyugati társai karakterdrámáján keresztül: az ilyen figurák már csak a gyűjtők számára érdekesek, az új generáció tagjai más harcosokért rajonganak. A Toy Story 3–4-ben azonban nyilvánvaló, hogy már a sci-fi máig népszerű zsáneréhez köthető csillagharcos, Buzz sem tudja felvenni a versenyt az idő kíméletlen és megállíthatatlan múlásával. A gyermekből kamasz, majd felnőtt lesz, nem érdeklik már a játékok, a figurákra felesleges porfogóként tekint. A 3. rész óvodai diktatúrát kiépítő Macója, vagy a 4. rész megszállott játékbabája, Gabby Gabby gazdátlansága és szeretethiánya miatt válik zsarnokká. Persze a megkeseredett antagonisták inkább áldozatok, az igazi gonoszok maguk az emberek: az első rész sztereotip módon (fogszabályzó, halálfejes póló) ábrázolt, játékokat csonkító kisfiúja vagy a harmadik rész barbár óvodásai. Ha burkoltan is, de a Toy Storyk fogyasztói társadalmunkat kritizálják, amelyben egyre kevésbé van értéke bárminek, minden eldobható és eldobandó. A Toy Story-tetralógia – nagyon helyesen – arra tanítja a gyerekeket és szüleiket is, hogy értékeljék, amit mások létrehoztak. Mert ha a tárgyak nem is állnak bosszút rajtuk, szeméthegyekkel túlterhelt környezetük revansot fog venni.
Extrák: Toy Story: Audiokommentár John Lasseter rendezővel és öt kisfilm. Toy Story 2. Audiokommentár John Lasseter, Lee Unkrich és Ash Brannon rendezőkkel, valamint öt kisfilm. Toy Story 3.: Audiokommentár Lee Unkrich rendezővel és nyolc kisfilm.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/12 62-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14362 |
