Pápai Zsolt
Wild at Heart – amerikai, 1990. Rendezte: David Lynch. Szereplők: Laura Dern, Nicolas Cage, Willem Dafoe. Forgalmazó: Universal. 120 perc.
Graciőz, fiatal nő hajt hazafelé kabriójával napszálltakor a kertvárosban, jobbra fordul, rögtön utána pedig balra, amerre a „Twin Peaks” feliratú tábla mutatja. Felhalad az emelkedőn – közben Badalamenti-stílű kísérőzene szól –, majd begurul az egyik villa garázsába, és kiszáll. Nem gyújt villanyt, pedig talán jobban tenné, mert nincs egyedül. Asztmatikus nehézlégzés pulzál a csendben, aztán lassan megmozdulnak az árnyékok. A látogató egy ismeretlen férfi: hátulról ragadja torkon a nőt, és miután közli vele, hogy kétszeres gyilkos, a méreteit – mell–csípő–derék – kezdi felbecsülni…
A jelenet – a thrillertörténelem egyik leghatásosabb nyitánya – Blake Edwards 1962-es Experiment in Terrorjából való, nem David Lynch valamely filmjéből származik, bár számosban benne lehetne, sőt az egyikben hellyel-közzel benne is van. A Veszett a világ csábításszcénáját ihlette, minden idők legfelkavaróbb játékfilmes abúzusát (a kísértő szerepében Willem Dafoe hideglelős-eszelős Bobby Perujával), amely úgy sokkol, hogy az effektív nemi erőszak végül is kimarad belőle. Az Experiment in Terror gazemberét – ez nem vicc – Lynch-nek hívják, de a film nyilván nem emiatt volt az ifjú David egyik kedvence. Talán a Twin Peaks is másmilyen lenne nélküle, a Veszett a világ pedig egész biztosan.
Lynch-nek ugyanis – mint a csábításjelenet bizonyítja – Edwards munkájához is szüksége volt ahhoz, hogy Barry Gifford lapos és teljességgel érdektelen kisregényéből világraszóló remeklést alkosson, a posztmodern műfajjátékok Kék bársony melletti másik állatorvosi lovát a nyolcvanas években. A fantasy találkozik itt a „menekülő szerelmesek”-filmmel („lovers-on-the-run”), a horror a vígjátékkal, az iszonyat-sokk a röhögőgörcsös delejjel. Az Óz Dorothyja Elvis szellemével és Herschell Gordon Lewis debiljeivel (a Veszett a világ újbarbárjai mintha a Kétezer mániákus!-ból bitangoltak volna ide), miközben Lynch egy kevés Lumetet is idéz (az Orpheusz alászállból kölcsönzi a történetben főszerepet játszó kígyóbőr zakó motívumát) és Kurosawát citálja (a finálé bankrablásakor a szájában emberi kézzel távozó kutya A testőrből érkezett).
Az alapműfaj, amelyre a többi ráépül, a „lovers-on-the-run”-film, izgalmasan kifordítva. A szerelmesek, Lula (Laura Dern) és Sailor (Nicolas Cage egyetlen igazán testhezálló szerepe a karrierje során) ugyanis nem bűnösök (illetve utóbbi már kitöltötte büntetését), mégis menekülnek, miközben üldözőik – egyetlen, a képből rövid úton kikerülő karakter kivételével – valamennyien gonosztevők. A fiú és a lány még arról sem tud igazán, hogy menekül, üldözőik pedig jó ok nélkül vannak a nyomukban: nehezen lehet ennél merészebbül műfajt destruálni. A Veszett a világ azonban nemcsak multilabirintusos műfajképe okán izgalmas darab: Lynch nem egyszerűen egy (illetve több) zsánert sért, hanem a hollywoodi elbeszélőmódot en bloc helyezi célkeresztbe. Egyrészt bizonyos narratív fogások és a hollywoodi filmben hagyományosan jelentős jelenettípusok lefokozásával, másrészt – ezzel összefüggésben – a hollywoodi mozi speciális tónus-orientáltságának, azaz alapvető melodrámaiságának felfokozásával.
Az első esetre példa a kötelező happy end fodros-bodros túljátszása, vagy az intimebb pillanatok megmutatásának módja. A szeretkezésszcénák kezelésében egyfajta flegma agresszió érvényesül, azáltal, hogy a rendező ugyanazt a zsibbasztó metált illeszti a jelenetek fölé, amelyet már a nyitányban is használt, a mellékalak Bobby Ray Lemon kifacsarásakor, szilánkosra verésekor. Lynch emellett Hollywood általános tónusvonzalmain ironizál, amikor fonákul idézi meg az álomgyári műfajokat átjáró melodrámaiságot. A hollywoodi film ugyanis alapvetően – eredetében, gyökérzetében – melodrámai irányultságú, bár jól leplezi: a legridegebb műfajokat is átható érzelmessége, az erény csaknem kötelezően bekövetkező győzelme olyan elemek benne, amelyeket a XIX. századi populáris színházi melodrámától örökölt. A Veszett a világ a hollywoodi film ilyesféle sajátságait és kötöttségeit mutatja görbe tükörben. Az erény diadalán ironizál a végjelenet fordulata, melyben a jótündér (Sheryl Lee játssza, aki a két évvel később induló Twin Peaks-szériában a gonosz hatalmak fogságába jutó Laurát alakítja majd) hitről, szeretetről győzködi Sailort, továbbá a hollywoodi filmek felfokozott érzelmességét pécézi a zárlat, melyben a pépesre vert arcú hős egy autó motorháztetején roskadozva vall szerelmet.
A Veszett a világban Lynch úgy játszik a hollywoodi tradíciókkal, mintha mindig is ezt csinálta volna. Már-már kivagyi módon, mégsem gőggel, laza csuklóval és mindenekelőtt lenyűgöző műfajismerettel dolgozik, úgy szórakoztat, hogy nem válik szofisztikálttá. Örült beszédében – ekkor még – van rendszer, kár, hogy ez később megváltozott.
Extrák: Alig néhány perces kisfilmek, húszperces interjúcsokor és egy werk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/12 62-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14361 |
