Filmvilág

Bong Joon-ho és társai

Teszár Dávid

A dél-koreai mozi konjunktúrája a 12. Koreai Filmfesztivál tanúbizonysága szerint is tovább folytatódik.

Immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg Magyarországon a koreai filmfesztivált a főváros mellett további három vidéki helyszínen (Debrecen, Pécs, Szeged). Tekintve, hogy csak elvétve, egy-kétévente jut el dél-koreai alkotás a hazai mozikig (A szobalány, 2016; Gyújtogatók, 2018), egyedül a Koreai Kulturális Központ rendezvénye nyújt lehetőséget arra, hogy a magyar néző képet kapjon az egyik legvirulensebb kelet-ázsiai nemzeti filmgyártásról. A 2019-es kiadás megtartotta a tavalyi fesztivál szekcióit (Arcok, Friss, Fókusz, Extra), és nyitófilm mellett ezúttal zárófilmet is szerepeltetett. Az idei program kivételesen erősnek mondható: a huszonöt bemutatott nagyjátékfilm közül nem könnyű kiemelni egy csokornyit, ráadásul a kísérőprogramok is remekbe szabottak voltak (angol nyelvű, nemzetközi koreai filmes konferencia az ELTE-n a dél-koreai mozi 100. születésnapja alkalmából; a fesztiválra időzített megjelenésű, tematikus Metropolis-szám Koreai rendezőportrék címmel).
A nyitófilm stílszerűen Bong Joon-ho idei Arany Pálmás alkotása, a decemberben moziforgalmazásba kerülő Élősködők (Parasite) volt. Az Élősködők tulajdonképpen a nemzetközi stábbal, angol nyelven leforgatott Snowpiercer – Túlélők viadala (2013) harcos kapitalizmus-kritikájának koreai párdarabja azzal a különbséggel, hogy itt a lecsúszott, marginalizált csoport nem vízszintes irányban mozdul el a leghátsó szerelvény nyomornegyedéből az első vonatkocsi szupergazdag, cinikus tulajdonosáig, hanem a penészes, klausztrofób félpince sötétjéből tör fel a szöuli domboldal napfényben úszó, hatalmas, kétszintes luxusvillájáig. Bong roppant formatudatossággal viszi végig a fent-lent oppozíciójára épülő alaphelyzetét (egy ízben egyetlen beállításon belül mutat rá bravúrosan a két família közötti áthidalhatatlan távolságra), és noha az anyagi helyzet különbségéből fakadó feszültség fokozatosan nő, a játékidő kétharmadáig kedélyes marad az alkotás hangneme. Dél-Korea láthatatlan, rejtett oldala az eredetileg szociológus végzettségű direktor korábbi filmjeihez hasonlóan ismét csak a föld alatt rajzolódik ki: ami az Amelyik kutya ugat, az nem harapban (Barking Dogs Never Bite, 2000) a társasház alagsora, A halál jelében (Memories of Murder, 2003) és A gazdatestben (The Host, 2006) a csatorna, az Okjában (2017) a titkos bunker, az jelen esetben a (fél)pince szintje lesz. Az eddigi munkáihoz hasonlóan Bong most is műfaji határokat sért: éjfekete komédiát, csípős szatírát és vérbarokkba hajló thrillert házasít össze zavarba ejtő természetességgel, a zárlatra pedig teljesen egyértelmű lesz, hogy a nézői elvárásokat gondosan felültette egy olyan hullámvasútra, amely alkalomadtán fejjel lefelé süvít. A rendező saját definíciója szerint az Élősködők „egy bohócok nélküli komédia és egy gonoszok nélküli tragédia” – elsőrangú summázat ez, nem véletlenül nevezik a koreai filmipar berkein belül Bong Tae-ilnek (amely hangzásában az angol detail szóra hasonlít, jelezve a művész minden részletre kiterjedő, akkurátus munkamódszerét és nagyfokú precizitását). Az Arcok szekcióban – az Okja kivételével – levetítették a lassan kortárs klasszikussá nemesedő alkotó valamennyi nagyjátékfilmjét.
A Friss szekcióban kapott helyet A gengszter, a zsaru, az ördög (The Gangster, the Cop, the Devil, 2019) című gengszterfilm, amely remekül illusztrálja, hogy jelenleg miért a koreai-amerikai Ma Dong-seok (a.k.a. Don Lee) számít Dél-Koreában az egyik legkeresettebb akciósztárnak: a hegyomlásnyi méretű, karizmatikus, egykori MMA-tréner a Vonat Busanba – Zombiexpresszel (Train to Busan, 2016) katapultált az A-kategóriás színészek közé, azóta pedig évente legalább egy alkalommal kínálják meg egy tökéletesen rászabott rosszfiú/maffiózó főszereppel (Derailed, 2016; The Outlaws, 2017; Unstoppable, 2018; Bad Guys: The Movie, 2019). A gengszter, a zsaru, az ördögben például egy fiatal, ambiciózus szöuli nyomozó köt vele kényszerszövetséget, mivel helyi gengszterfőnökként ő az egyetlen túlélő/szemtanú egy sorozatgyilkossági ügyben. A rendező Lee Won-tae mesterien játszik az ellentétes oldalon álló, önös érdekek által mozgatott két főhős humorban bővelkedő dinamikájával, miközben hozza a dél-koreai gengszterfilmekre jellemző rögrealista, szupranyers bunyókat és az impresszíven koreografált üldözési jeleneteket. Lee munkája az Új világ (New World, 2013) óta a legjobb koreai gengszterfilm, amely egyúttal a brillírozó Ma potenciális nemzetközi karrierjét is előrevetíti. Több nehézsúlyú dél-koreai celebritás próbált már meg betörni az amerikai filmpiacra (Jang Dong-guntól Lee Byung-hunon és Rainen keresztül Gianna Junig), de az eddigi részleges/teljes fiaskók után Don Lee-nek ez talán sikerülni fog: jövőre egy Marvel-szuperhősfilm (Eternals) egyik karaktereként láthatjuk viszont.
A Zombi a családban (The Odd Family: Zombie on Sale, 2019) hasonlóképp figyelemreméltó zsánerdarab, amely rendhagyó trópust emel be a zombifilmek kánonjába: a zombiharapás ugyanis itt fiatalító hatással bír, amelyet rögvest csúcsra is járat a zombifiút domesztikáló falusi család, amikor pénzért kezdik árusítani a zombi „szolgáltatását” a lelkes helyi nyugdíjasoknak. A Holtak hajnala (1978) fogyasztói társadalmát karikírozó zombijaitól negyven év alatt eljutottunk tehát a vágyott ideált megtestesítő zombiig. Az önfeledt komédiázást Király Jenő egyik utolsó kedvenc zombifilmjének (Eleven testek, 2013) nóvumával (szerelembe eső, emberré váló zombi) egészíti ki a Zombi a családban, mielőtt még elkezdődne a kötelező zombiapokalipszis és az ostromszituációba keveredett család kétségbeesett kálváriája.
A Fekete vénusz (The Spy Gone North, 2018) a két Korea ellentétére épülő akcióorientált kémfilmektől (a Shiritől a Steel Rainig) eltérően a hírszerzés prózai, hétköznapi oldalára, a sakkjátszmának tetsző tárgyalások részleteire és a titkos háttéralkukra koncentrál egy közel két és félórás, sűrű szövésű, feszült politikai drámába ágyazva. Egy dél-koreai ügynök (a nagyformátumú Hwang Jung-min alakításában) azt a feladatot kapja az 1990-es évek elején, hogy épüljön be a Pekingben állomásozó észak-koreai elitbe, hozzáférést biztosítva ezáltal a kommunista KNDK atomtitkaihoz. A türelemjáték nem várt sikereket hoz, meghívják a magát üzletembernek álcázó férfit Phenjanba, és a film egyik emlékezetes jelenetében magával Kim Dzsong-illel üzletelhet, ám a közelgő dél-koreai elnökválasztás tovább bonyolítja az eseményeket. Jellemzően baloldali dél-koreai kormányok idején van esély arra, hogy emberarcú észak-koreaiakat lássunk a gyöngyvásznon, és most sincs ez másként: az északi Külgazdasági Bizottság vezetője hazafi ugyan, de végül valódi barátság és szinte bajtársias viszony alakul ki a dél-koreai ügynökkel. A sokoldalú, képességes Yoon Jong-bin egy gengszterfilm (Nameless Gangster, 2012) és egy történelmi akciófilm (Kundo, 2014) után a kémfilm műfajában is jelesre vizsgázott.
A közelmúlt dél-koreai politikatörténetének egyik kulcsfontosságú momentumáról, az 1980-as gwangjui mészárlásról több nagyjátékfilm is készült már a veterán Jang Sun-woo Egy virágszirom című munkájától (A Petal, 1996) a Május 18-án át (May 18, 2007) a 2017-es Koreai Filmfesztiválon is vetített, hatalmas kasszasikernek bizonyuló Taxisofőrig (A Taxi Driver, 2017), ez azonban nem mondható el az 1987. júniusi diáktüntetés-sorozatról, amely a katonai diktatúra végpontját jelentette az országban. A Fókusz szekcióban bemutatott, az esemény harmincadik évfordulójára elkészített 1987: Amikor eljön a nap (1987: When the Day Comes, 2017) néhány hónappal a több mint tízmilliós nézettséget produkáló Taxisofőr után debütált az országban, és a diáktüntetés-sorozat közvetlen előzményeire fókuszált, amikor is a hatóságok halálra kínoztak egy kommunistának bélyegzett dél-koreai egyetemistát. Jang Joon-hwan (Save the Green Planet!, 2003) direktor egyetlen személyes történet helyett egy tehetséggel kiegyensúlyozott, bravúrosan megírt történelmi tablót tár elénk, amelyben egyaránt képet kapunk a jobboldali katonai rezsim és az ellenzéki oldal működésmódjáról és figuráiról a Kommunistaellenes Hivatal rettegett vezetőjétől az egyenes gerincű, rendíthetetlen ügyész karakterén át a titkos földalatti mozgalomként működő, baloldali civil karakterekig (börtönőr és lánya, egyetemista aktivista, keresztény és buddhista egyházi szereplők). A dél-koreaiak emlékezetében még élénken élő, azonban az országon kívül kevéssé ismert eseménysorozat egy egész korszak drámai erejű látleletét adja, és megidézi e történelmi fordulópont ikonikus figuráit (a kihallgatás során vízbe fojtott Park Jong-chultól a könnygázgránáttal fejbelőtt Lee Han-yeolig). Az elnyomás, a korrupció, az igazságtalanság és a harcos politikai ellenállás krónikáját a kortárs dél-koreai mozi legkiválóbb színészeiből – Ha Jung-woo, Kim Yoon-seok, Kim Tae-ri, Yoo Hae-jin, Park Hee-soon, Sol Kyung-gu – összeválogatott ensemble cast teszi teljessé.

Kulcsszavak:

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/12 26-28. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14344

Korea 100

Koreai Filmfesztivál

Bong Joon-ho és társai