Varró Attila
Rambo: Last Blood – amerikai, 2019. Rendezte: Adrian Grunberg. Írta: Sylvester Stallone és Matthew Cirulnick. Kép: Brendan Galvin. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Sylvester Stallone (Rambo), Yvette Monreal (Gabrielle), Paz Vega (Carmen), Sergio Peris-Mencheta, Óscar Jaenada (Victor). Gyártó: Balboa Productions / Lionsgate / Millenium Films. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 101 perc.
Mit jelent megöregedni egy olyan műfajban, ahol a gyorsaság, rugalmasság és frissesség alapfeltételt jelent, folyamatosan igazodni kell a rohamtempójú technológiai fejlődéshez, folyton változó közönségigényhez és fokozódó ingeréhséghez – az akciófilmnél karakterpróbálóbb terület nem akad a tömegfilmek frontján, főleg ha az adott karakter legfőbb erényét épp izmos beintése a változó időknek adja. John Rambo nem állt be ifjú titánok mellé, nem haknizik digitál-doppelgangerével, nem gyűjt kommandót maga köré az alsó polcról – egyszerűen teszi az egyetlen dolgot, amihez ért, amire őrülete hajtja, amiért szükség van rá. Túlsúllyal és kevesebb hajjal, pánikrohamokra szedett drogokkal és rozsdás izmokkal, hajdani erejét, csökkenő állóképességét horrorfilmes csapdák és melodrámai traumák mankóival megtámogatva.
Az Utolsó vér hamisítatlan geronto-akciófilm és kemény műfajrevízió: sodra komótosabb (30 percet kell várni a kalandkonfliktusra egy mexikói leánykereskedők által elrabolt nevelt lány képében), szíve törékenyebb (felmutatva a széria egyetlen igazi emberi kapcsolatát), dühe pedig immár nem elnyomó agresszorok, arctalan bürokraták ellen irányul, maga az emberi test válik az öreg harcos antagonistájává (nem véletlen a gonosztevők szakterülete) – az évtizedeken át edzett hús, amelynek rút árulását csak tűzzel-vassal lehet méltó módon megtorolni. A Rambo-ciklus szívbemarkoló búcsúfilmje visszatér gyökereihez, bezárva a kört – míg az Első vér főhőse hazahozta magával Vietnamot, rászabadítva a hatalomra, az Utolsó vérben már a haza válik Vietnammá, ahol a gerilla-módszerek nem életet mentenek, földet védenek, csupán bosszúra jók a romokon. Fekete hattyúdala az életigenlő Rocky-elégia antitézise, kopár, vériszamos himnusz az elmúláshoz: nincs már ifjonti karizma, nincs kiért harcba szállni többé, nincs menedéket jelentő otthon – csak egy halálálom maradt a végső vágtáról a hóhímes hegyek felé, egy naplementés tornácon ülve.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/11 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14335 |
