Kovács Kata
Downton Abbey – brit, 2019. Rendezte: Michael Engler. Írta: Julian Fellowes. Kép: Ben Smithard. Zene: John Lunn. Szereplők: MAtthew Goode (Henry), MAggie Smith (Violet), Michelle Dockery (Lady Crawley), Elizabeth McGovern (Cora), Tuppence Middleton (Lucy), Allen Leech (Tom). Gyártó: Carnival Films / Focus Features / Perfect World Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 122 perc.
A 2010-től hat évadon át óriási sikerrel futott sorozat a nagyjátékfilmes folytatással nem csupán méltó koronát kap, de maga a film koncepciója is finom kikacsintás a Downton Abbey egyik fő témája, az elitizmus felé. A mostani nagyjátékfilm ugyanis nem elsősorban, hanem szinte kizárólag a sorozatot már jól ismerő rajongóknak, vagyis a kiváltságosoknak készült. A nagyjátékfilm tökéletesen követhető bárki számára, ám a karakterek és kapcsolataik, előtörténetük, a hat évad cselekményének ismerete nélkül szinte érdektelen, ráadásul a film a korábbiak legcsekélyebb összefoglalása nélkül vág a történet közepébe: a sorozat legelső epizódját megidéző bevezető jelenetben fontos híreket kap a Crawley ház feje, az uralkodó pár látogat el a házhoz. És mintha csak egy jól sikerült Christmas specialt kapnánk, van itt díszes parádé, bál és úri vacsora is. Ahogyan azt megszokhattuk, a szolgálók apró-cseprő ügyei, bosszúságai és nagyobb konfliktusai – melyeket természetesen fondorlatos csellel oldanak meg – legalább olyan súllyal esnek latba, mint a fent élők örökösödési viszályai és szerelmi ügyei.
A Crawley család és szolgálóik életének párhuzamos nyomonkövetését, minimum tizenöt szálon, ezúttal is mesteri pontossággal kivitelezik az alkotók – Julian Fellowes forgatókönyvíró ezt már Altman Gosford parkjában kigyakorolta. A Büszkeség és balítélet és Jane Austen hazájáról beszélünk, nem kell tehát különösebb magyarázatot fűzni ahhoz, mitől lett ez a sorozat olyan hihetetlenül népszerű. Ám ha a minden téren rendkívül igényes kivitelezésen, a színészek (Maggie Smith, Matthew Goode, Elizabeth McGovern) parádés alakításain és a megunhatatlan történetszálakon túl van még, ami valódi érdeme, akkor az a páratlan ritmusérzék és a hihetetlenül pörgős tempó, mellyel a különböző cselekményszálakat váltogatja, ez pedig a nagyjátékfilmnél éppúgy érvényesül, mint a sorozatnál.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 57-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14294 |
