Schubert Gusztáv
A tokaji aszú – hungarikum; aki róla forgat – rólunk beszél.
A rendszerváltás utáni politikai szlogenek legkártékonyabbja szerint „két Magyarország van”. Egy uralkodásra termett, és egy szemétdombra való. A magyar társadalom eszerint örök időktől két politikai pártra oszlik, az egyik ideológia hívei makulátlan erkölcsű, tökéletes emberek, a másik eszme képviselői pedig velejéig romlott országvesztők. Szándékosan nem nevezek meg pártokat, ideológiákat, mert nincs jelentősége, ez a téboly nem egyik, vagy másik eszméből fakad: a megbélyegző, ellenségkereső, kiközösítő szándék minden ideológia nevében pusztított már minket. Igazából nem is kell hozzá semmiféle eszme, elég a pőre érdek. Ugyan hol volt még jobb- és baloldal, amikor Kálmán-párti és Álmos-párti nagyurak öldösték egymást.
Az, aki az ősi magyar őrületet, a „testvérgyűlölési átkot” ránk szabadítja vagy elhiszi, nemcsak a társadalmat szakítja ketté, önmagát is tönkreteszi. Aki ugyanis felsőbbrendűnek képzeli magát származása, hatalma, rangja, vagyona, párttagsága, nemzetisége vagy épp bőrszíne miatt, az gyáva. Efféle biankó csekkre csak annak van szüksége, aki nem mer élni. Nem is lehet belőle más csak „senki”, mert igazából csak a tudás, tehetség, szorgalom tehet bennünket „valakivé”, nem a hatalom, nem a pénz.
A Folyékony arany főszereplői – három kitűnő tokaj-hegyaljai borász – tökéletesen tisztában vannak ezzel. Mindhárman a „nagy bort” keresik, és tudják, csak úgy juthatnak el a tökéletes aszúhoz, ha minden percüket, minden tudásukat, minden gondolatukat rááldozzák. Közepes bort – közepes szakértelemmel, átlagos szorgalommal is lehet készíteni. A „királyok borához – borok királyához” nem vezet kényelmes út. Jó borásznak lenni sziszifuszi munka, ugyanis a borászati szaktudás és a végtelen szorgalom magában nem elég hozzá: a nagy bor – nagy kockázat. Annak megszületésébe a szeszélyes természet is erősen beleszól. Az aszúsodáshoz több tényező – napsütés, eső – együttállására van szükség. És ráadásul az esőnek vagy a napsütésnek épp a megfelelő pillanatban kell érkeznie. És ha az időjárás kegyes a szőlősgazdákhoz, még mindig jöhet egy hatalmas csapat seregély. A tokaji borásznak tehát erős idegekkel kell rendelkeznie, hogy a forgandó szerencsét, a folyamatos kockázat terhét viselni tudja.
Ki gondolná, hogy egy borászokról szóló dokumentumfilmen izgulni is lehet. Márpedig lehet, együtt kémleljük az eget a szőlősgazdákkal, mikor esik végre, és mikor marad abba. A viharfelhős vagy szikrázóan kék ég itt nem vágókép, hanem főszereplő. A Vízkelety Márton fényképezte Folyékony arany a magyar tájköltészet legjobb hagyományait folytatja. A táj itt nem biodíszlet, hanem öntörvényű partner, akinek viselkedését a gazdának fölöttébb ajánlatos kiismernie, hogy együtt élhessen és alkothasson vele.
A figyelemre méltó, drámai történetek forrása mindig a nagyformátumú személyiség. A filmbeli borászok – Szepsy István, a borvidék külföldön is elismert doyenje, Alkonyi László és Bacsó András – megszállottak, a minőség megszállottjai. Almási filmje mindenekelőtt attól lesz izgalmas és drámai dokumentum, hogy megtalálta ezeket az embereket. Nélkülük csak borászati marketingfilmet forgathatott volna. A Folyékony arany nem ez a kategória, a minőségre felesküdött, a szakértelemhez és a precíz munkához maximalista módon ragaszkodó hősökről szóló dokumentumfilmjeink – a Nehéz emberek vagy Kósa Ferenc Balczó- és Béres-portréja – sorát gyarapítja. A tökéletes teljesítményre törekvő feltaláló, sportoló, borász a magyar társadalom szemében tegnap is, ma is – „nehéz ember”. Vele van baj, nem a lusta, irigy, maradi környezettel vagy a packázó bürokráciával, amely, ahol csak tudja, gátolja őket. A jobbító és a visszahúzó erők harcát közvetlenül nem mutatja ugyan a film, de egyértelmű, hogy a hosszú távú gondolkodás, a tudatos és türelmes jövőépítés és az azonnali haszonszerzés mohósága csap össze ezen a vidéken is. Almási nem a harcra volt kíváncsi, hanem erre a mifelénk sajnálatosan ritka jó gazda-mentalitásra, ami nélkül Tokaj-Hegyaljának sem lehet jövője.
A Folyékony arany kulcsszava: a minőség. És ebből a szemszögből nézve mégiscsak úgy látszik, mintha két ország lenne körülöttünk. A szakértelem, a minőség, a szorgalom, a tokaji aszú, illetve az ügyeskedés, a felszínesség, a haszonlesés, az olcsó borok Magyarországa. A Folyékony aranyat nézve új értelmet nyer a régi mondás: „in vino veritas”. Ha nem a tudásnak és a tehetségnek áll a zászló, oda az igazság.
FOLYÉKONY ARANY – magyar dokumentumfilm, 2019. Rendezte: Almási Tamás. Kép: Vízkelety Márton. Vágó: Hargittai László. Zene: Dés László. Hang: Balázs Gábor. Szakértő: Ditz Edit. Producer: Ugrin Julianna. Gyártó: Éclipse Film. Forgalmazó: Vertigo Média. 78 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14274 |
